Kipróbált receptek

2013. április 20., szombat

Némó nyomában torta

Kollégám 2 éve unokahúgának készült ez a torta. Megnéztünk pár képet a neten, hamar kiderült, hogy ebben a témában nem lehet már újat alkotni. Több emeletes csodatortát is láttunk, de a méret miatt maradtunk az egy szintes verziónál.


Hogy ne vesszen el Némó a torta tetején, figura helyett Sport szelet masszából egy nagyobb méretű halat készítettem. Az uszonyok esetében a fondantba jó sok keményítőt gyúrtam, hogy hamar megszáradjanak, és legyen tartásuk. 

A díszítésnél sem kellett túlságosan a fantáziámra hagyatkozni, szerintem nem is tudtam volna, mert annyi egyforma torta után az agyam már képtelen lett volna bármilyen újítást bevetni. 

Remélem sikerült örömet szerezni az ünnepeltnek, bár a tapasztalataim azt mutatják, ebben a korban is még inkább a szülőnek szól a torta. :)

2013. április 14., vasárnap

Emeletes Peppa malac torta

Régi vágyam volt ez a téma, barátnőm kért korábban két Peppa malac tortát, de akkor nem volt szükség ekkora méretre, így most nagyon megörültem, hogy egy 20 szelet körüli tortában kellett gondolkodni.

Arra számítottam, hogy a sok figura, és a részletek rengeteg időt vesznek el, de utólag azt mondom, hogy a figurák egyszerűsége vetekszik a mérges madarakkal. :) Csak annyi a titok, hogy a fejeket a torta előtt 2-3 nappal meg kell formázni, hogy legyen idejük száradni, és ne deformálódjanak. A testek ugyanezzel a trükkel készültek, másnap már csak össze kellett illeszteni őket. Az arc részleteit, végtagokat így már bátran a helyükre lehetett nyomogatni. A biztonság kedvéért egy-egy darab cukorvirág dróttal adtam nekik tartás.


A torta alsó része tejcsoki trüffel, a felső rész tejszínes-málnás ízesítést kapott. A tavalyi tortáról is mutatok képet, az akkor időhiány miatt nem került fel, aztán azóta feledésbe merül. Ilyenkor veszem észre, milyen gyorsan telik az idő, mintha most készítettem volna.



Remélem jövőre is lesz még időm és alkalmam tortákkal foglalkozni, kíváncsi vagyok, ki lesz az aktuális kedvenc. Már ha én kapom a megtisztelő feladatot. :)

Focilabda torta

Nem egy bonyolult torta, szerintem a katica után ez az a típus, amivel az első lépéseket érdemes megtenni tortafronton, biztos siker.

Van pár technikai részlet, amit érdemes betartani, most ezeket szedném össze, hátha valaki erre téved és kedvet kap.

A torta 8 személyes volt, kerek tortaformában sütöttem egy 2 tojásos piskótát (recept ITT), túrós-citromos krémet készítettem negyed kiló túróból, majd a közepes méretű, félgömb alakú, folpackkal kibélelt IKEA tálba rétegeztem le, ez a mennyiség pont kitöltötte. Dermedés után kiborítottam, lekentem vajas-porcukros krémmel.


A torta kerülete alapján kiszámítottam az ötszöget, hatszögek oldalát.Képlet: kerület*2/30. Először elővettem egy körzőt, és próbáltam előbányászni a régi matektudásomat is, aztán feladtam, és segítségül hívtam az internetet. :) A megfelelő méretűre nagyítottam a képet, majd bejelöltem a sokszögek csúcsait, és egy vonalzóval összekötöttem.

Ezután a fehér és fekete színbe is keményítőt gyúrtam, és keményítőn kinyújtva állni hagytam, hogy ha össze akar húzódni az anyag, azt már ne a tortán tegye. A keményítő begyúrásra nemrég szoktam rá, selymes fényt kap tőle a fondant, és kevésbé ragad, kevésbé izzad. Egy vékony, hosszú pengéjű halfiléző késsel szabtam kis a sokszögeket úgy, hogy a kést felülről nyomtam rá, hogy ne deformálódjon. Már csak el kellett rendezni a formákat, és kész is volt.

Ezzel a technikával biztos nem lesznek hézagok a tortán. Könnyű elkészíteni, viszont nagy örömet lehet vele okozni bármelyik focirajongónak. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...