Kipróbált receptek

2011. május 20., péntek

Virágoskert torta

Egyik legkedvesebb barátnőmnek készült ez a torta, jobban mondva az ő felkérésére. Mivel Szombathelyre utaztatják a tortát, ezért két dolgot kellett szem előtt tartanom: beleférjen egy bizonyos tortatartóba, és ne legyen rajta semmi törhető, így lemondtam arról, hogy a virágokat szárastul, térben jelenítsem meg. 
Az öntözőkanna és a szerszámok házi tragantból készültek, száradás után kicsit "leantikoltam" őket jól felhigított fekete festékkel. A virágokat és a kerítést 2 nappal korábban legyártottam fondantból, hogy legyen tartásuk. Így a torta összeállítása már nem vett túl sok időt igénybe.
Tésztája a Kiskukta féle piskóta volt, gesztenyekrémmel töltve. A fondant alatt vajkrémmel burkoltam a tortát, mivel az ünnepelt nem szereti az étcsokit.




Ez volt az első torta egyébként, ahol beburkoltam az alapot is. Kicsit féltem tőle, de aztán Kricky bohóc tortájánál láttam, hogy egyszerűbb mint gondoltam. A kezemmel vékonyan bekentem a vízhatlan papír torta alátétet a vajas-porcukros krémmel, amit a fondant alá is tettem (mintha csak tepsit vajaznék ki), aztán ezt borítottam rá a kinyújtott fondantra. Jól rányomogattam, úgy ahogy volt körbevágtam a hullámos mintát, és csak utána fordítottam fel. Pillanatok alatt megvan, ezentúl ha lehet, így csinálom meg valamennyi torta alapját.

2011. május 1., vasárnap

FC Barcelona torta

A felkérést erre a tortára szombaton kaptam, lehetőség szerint másnapi határidővel. Egyeztettünk, gondolkoztam, végül vállaltam.


Előtte még lebonyolítottunk egy játszóházas programot, hazafelé megvettem a gesztenyét a krémhez, és indult a maraton. Megnéztem, hogy is néz ki egyáltalán a logo, és megnyugodtam, milyen egyszerű lesz. Csak vagdosni kell, és rakosgatni. Átrajzoltam a monitorról a képet, és nekiálltam. Közben főznöm is kellett, így este 9-kor nekiállhattam bevonni, dekorálni.

A gond ott kezdődött, hogy pont ki volt centizve a tartalék fondantom, így elég vékony lett a burkolás. Színeznem is kellett, mert miután lekentem csokikrémmel a tortát, rájöttem, hogy a fehér bevonón át fog látszani.  Díszítés közben kezdett el derengeni, hogy ez mégsem lesz olyan egyszerű, túl sok a csík. Fél 12-kor fejeztem be, másnap reggelre már csak a fekete részeket hagytam.

Az ízével nagyon elégedett vagyok, a burkolással viszont egyáltalán nem vagyok kibékülve. Következőnek biztos, hogy másfél adag fondantot csinálok tartalékba.

Thomas, a gőzmozdony torta "classic"

Ez volt az első felkérésem egy kisfiú születésnapjára, mi más lehetett volna a torta témája. :) Vaciláltam, melyik fajtát csináljam, a faragott Thomast, vagy a részletgazdagabb emeleteset. Végül utóbbi mellett döntöttünk, málnakrémes verzióban.


Nem tudom, másnak mennyi idő egy ilyen torta, én a végén már nagyon szenvedtem. 1 héttel korábban megcsináltam Thomast, illetve a vagonok alkatrészeit. Aztán jött a tortasütés, töltés, burkolás, díszítés, azt hittem sosem lesz vége. A vagonokat összeragasztottam, a belsejüket kiöntöttem fehér csokival, hogy megtartsa az oldalát, illetve beleraktam a cukrokat. Közben Thomasnak kitört a kereke, javítottam, az oldalára aprólékosan felraktam a mintát. Aztán kész lett, beraktam a hűtőbe, és amikor csak belenéztem, hiányérzetem volt. Végül raktam még a fákra gyümölcsöket.


Kaptam visszajelzést is, a torta mindenkinek ízlett, az égbolt különösen, mivel az mákos piskótából készült. Már a Dórás tortánál is írtam, hogy nagyon jól harmonizál együtt a mák-piros gyümölcs kombináció, szóval ezután a gyümölcsös krémet biztos ezzel fogom ajánlani.

Az kis ünnepelt pedig teljesen odavolt a tortáért, különösen Thomasért, akit egy az egyben befalt. Nagy öröm ez nekem, és a legszebb bók.

Már csak a 3 éves fiamat sajnálom, aki tiszta lelki beteg lett, amikor meglátta a tortát, és könyörgött, hogy "csak egy falatot". Azt hiszem nemsokára készülni fog egy újabb Thomas...:)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...