Kipróbált receptek

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3D. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3D. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 27., szerda

Egy kosár alma az Alma együttesnek

Szerintem párszor már leírtam, hogy imádom a realisztikus témát. A valósághű ábrázolás miatt persze nagyot lehet rajta bukni, de szeretem, ahogy szép lassan összeáll az a kép, amit előre elképzeltem. Érdekes minden egyes alkalommal átélni először a teljes kétségbeesést, hogy vajon lesz-e belőle valami, igen, a forma végül is hasonlít, de vajon összeállnak-e a színek? Mintha utolsó pillanatban kerülne minden a helyére, amit addig aprólékosan pakolgattam össze.



Nem meglepő szerintem, hogy végül ez lett a koncepció az Alma együttesnek. A torta alapja egy sima fehércsoki-oreo ízű torta. Az almákat Sport szelet masszából formáztam nagyon egyszerű módon, egy igazi almát forgattam be több pozícióba, és csak egy-egy darabját alakítottam ki. Hagytam megdermedni, vajkrémmel lekentem, fondanttal a szokásoshoz képest vastagabban burkoltam, hogy ne legyenek egyenetlenségek. A színre fújás technikáját innen lestem. 

A tortát körbeburkoltam kakaóval színezett fondanttal, kicsit árnyékoltam, majd egy saslikpálca segítségével (az alma szárának helyére dugva) átemeltem az almákat a tortára, így nem foltosak az almák. Helyükre kerültek az almaszárak, majd almalevelekkel takartam be a tortát, hogy úgy tűnjön, mintha egész almák lennének a kosárban.

Mit mondjak még? Ez most az egyik kedvenc tortám. Jöhet a következő. :)

Ha pedig továbbra is látni szeretnéd, milyen tortákat készítek, kövess a Facebook oldalamon, a jövőben már csak oda fogom feltölteni a "műveimet". 

2016. június 9., csütörtök

Verdák - Matuka torta újratöltve

Nem szeretem többször ugyanazt a tortát elkészíteni, de szívesen vállalom akkor, ha hosszú idő után kell reprodukálni egy régebbi munkámat.

A blogot azért indítottam több mint 5 éve, hogy dokumentálva legyen a fejlődésem - ez azt is jelenti, bíztam abban, hogy fejlődni fogok :).



Matukát több mint 4 év után kaptam meg újra. Azóta szereztem egy kis tapasztalatot a festékszóró használatából, rutinosabb lettem, így reménykedtem, hogy egyrészt hamarabb kész leszek, másrészt pofásabb lesz a végeredmény.

Hát, mit mondjak, nekem jobban tetszik az új Matuka. :) A régi Matukát ITT találjátok.

Túrógombóc torta ismét az Almáknak

A legjobb megrendelésekkel mostanában az Alma együttes lát el, és még nincs vége. :)


A túrógombóc torta családi ünneplésre készült, és tartottam tőle, mert nagyon komplex kérésnek indult. Zoli kedvence a túrógombóc, de meg akartuk jeleníteni a furulyát, amin játszik, a tarisznyáját, és az észt zászlót is bele kellett lopni valahogy, mindezt 12 szeletben.

2 nappal a nagy nap előtt még fogalmam sem volt, hogy valósítsam meg, illetve elgondolkoztam, van-e értelme a túrógombócot "hamis" módon megformázni, ha az igazi is elférne és illene a tortára?

Végül muszáj volt nekiállni, így a famintázatú alapra virágmasszából került egy tányér, amelyet igazi kistányér tetején szárítottam, ugyanígy elkészült a villa is. A túrógombócokat Sport szelet masszából formáztam, vajkrémmel lekentem, kihűtöttem, majd darált mandula és darált keksz keverékében meghempergettem. Színre fújtam, egymásra pakoltam, majd kikevertem a cukros tejfölt is tejszínben felolvasztott fehér csokiból és mascarpone sajtból.


Jó dolog, ha a "cukrász" gyermeke zenei iskolába jár, így pont volt kéznél furulya mintadarabnak. A tarisznya csíkjai szintén festékszóróval készültek.

Amennyire tartottam ettől a tortától, annyira megszerettem a végére.

Már nagyon várom a következő Alma tortákat is, izgalmas, kihívásokkal teli időszak jön. :)

2016. március 19., szombat

Star Wars - BB8 droid torta

Amikor ránézek a blogomra, mindig rájövök, mennyire átvette a Facebook a szerepét. Többen látják a posztokat, illetve nekünk is kényelmesebb egyszerűen kirakni a fényképet, mint hosszú szövegeket írni. Ezt a tortát viszont annyira megszerettem, hogy gondoltam szentelek neki egy külön bejegyzést, nem csak az ömlesztett képek közé rakom be.

Amikor megkaptam a feladatot, hogy BB8 torta kellene, az első lépésem a Google volt. A Star Wars hype teljesen kimaradt az életemből, csak az 1977-es trilógiát láttam, azt mondjuk minden egyes alkalommal, amikor a német csatornák húsvétkor és karácsonykor menetrendszerűen leadták.


A torta a kinézete ellenére nem túl bonyolult, két kör alakú piskótát sütöttem, és félgömb formában töltöttem meg narancsos csokikrémmel. Összeillesztés előtt a kettő közé is tettem egy tortaalátétet - vastag szívószállal merevítve -, hogy a gömb szépen megtartsa a formáját. A fej Sport szelet masszából készült, szintén gömb formába nyomkodva. Burkolás után festékszóróval kissé koszos hatásúra fújtam, majd felhelyeztem a sablon alapján kivágott formákat. A szürke részt ezüst lüszterfestékkel kenem át, majd ezt kevertem feketével, hogy a szemek szép csillogást kapjanak.

Féltünk, hogy a torta kibírja-e a Budapest Szigetszentmiklós utat, de utólag megtudtuk ünnepelttől, hogy felesleges volt a para, hiszen "a Tatooine-on készült dolgok nem sérülnek". :)

2016. január 16., szombat

Csirkepörkölt torta az Alma együttes énekesének

Imádom a realisztikus tortákat. Mivel általában éjszakára tolódik a tortadíszítés művelete, a fáradtság miatt már nagyon tudok szenvedni egy-egy torta esetében. Kivéve ha ilyen kéréssel találkozom.

Bevallom, először csak bámultam a képernyőt, amikor elolvastam a kérést. Fogalmam nem volt, hogyan lehetne kivitelezni, megnéztem pár képet, aztán rájöttem, egyszerűen csak be kell vésni a naptáramba az időpontot, aztán majd csak lesz valami.


Egy hete szembesültem azzal, hogy fogalmam sincs, hogyan kivitelezzem a szószt, hogyan formázzam meg a csirkedarabokat. A realisztikus tortáknál, ha van lehetőség, szeretek mintadarabbal dolgozni, ezért vettem egy kisebb csomag csirkecombot, majd átfuttattam pár lehetőséget a fejemben a szószra is. A zselatinban lévő víz feloldja a fondantot, illetve ehetetlenné teszi a torta tetejét. Fehér csoki jutott eszembe, de nem tudtam tapad-e rajta a festék. Végül beugrott a legegyszerűbb megoldás: baracklekvár. Csak gyümölcs és cukor, felolvasztás után ismét keményre dermed, emiatt szépen színre fújható. A benne lévő gyümölcsdarabok pedig jók lesznek a pörkölt zöldségdarabkáinak.

Lehet most le kellene írnom az elkészítés folyamatát, de annyira Flow-állapotba kerültem, hogy egyik művelet jött a másik után. Pillanatok alatt elkészültek a csirkecombok, a helyükre kerültek, és kezdődhetett a fújás. Barna-fekete-narancs-piros, jöttek az árnyalatok. És egyszer csak ott volt, azt sem tudtam, mit-hogyan csináltam.

Az alátétet megfújtam barnával, rákerült a torta, majd a korábban elkészített fakanál. Mivel elég üresnek tűnt az alap, gyorsan megmintáztam egy darab kinyújtott fondantot (papírtörlőn keresztül nyújtófával), majd egy üres papír közepéből kivágtam egy csíkot, így kész lett az sablon, amivel a konyharuha csíkjait megfújtam. 

Másnap már csak annyi dolgom volt, hogy a mintadarabokat megfőzzem, és készítsek mellé egy kis nokedlit. :)

Egy kép Buda Gáborról a tortával:



Fantasztikus élmény volt ez a torta, és ismét megerősödött bennem az, amit az életről tortakészítésből tanultam: bármilyen lehetetlennek tűnő helyzetbe kerülünk, a lényeg, hogy lássuk a célt, és utána már csak az a fontos, hogy apró lépésekkel haladjunk előre. Ha akarjuk, elérjük. Az életben minden olyan, mint egy puzzle, egyszer csak összeáll a kép. Kérdés, hogy megijedünk-e a többdarabos, nagyobb kihívásoktól. :)

2015. június 28., vasárnap

Fiús torták ömlesztve

Mostanában több időm van tortázni, illetve valamiért több ismerős is talál meg, így most egy nagy csokor fiús torta jön. Van köztük olyan, amelyik hasonlít egy korábban elkészítettre, mégsem teljesen ugyanaz...kell a változatosság. :)

Minion torta, mégpedig személyesen Stuart:





Quimby torta:
"Sétál a hold a háztetőn, zsinóron húzza maga után a szívem..." 
A képet Németh Gyula készítette, ITT érhető el az eredeti verziója.



Rocker torta:



Tank torta:


Fiat Freemont torta:


Vonatos torta kicsi fiúnak:


2015. március 24., kedd

Kapuskesztyű torta

Vicces módon, a multi világának decemberi elhagyása óta már vagy 5 volt kollégám keresett meg egy-egy tortakéréssel. Végre több időm van tortákkal foglalkozni, és változatosabb témák is megtalálnak. A fényképezéssel még mindig gondban vagyok, sokszor annyira utolsó pillanatban végzek, vagy annyira a végére tolom a megörökítést, hogy elmarad  a mutatvány.


Ezt a tortát egyik volt kolléganőm kérte a 12 éves keresztfiának. A kivitelezést rám bízta, csupán a kesztyű típusa és színe volt adott.
A focilabda torta készítéséről már írtam korábban, ezzel a módszerrel nem lehet hibázni a részek pontosan a helyükre kerülnek.

A kesztyű a narancsos-trüffelkrém, maradék piskóta, darált keksz és kevés tej összegyúrásából készült, így a focilabdához rögzítése után is fix tartása lett. A faragás, lekenés után mindkét oldalt feketével burkoltam, majd a sablonok pontos kivágása utána  a színek is felkerültek. Nem túl bonyolult torta, ennél a típusnál a kreativitás helyett inkább pontos kivitelezés, és a megfelelő textúra kialakítása számít.

2015. március 20., péntek

McDonald's/Big Mac menü torta

Hú, de régen jártam erre! Igazság szerint nem igazán volt az elmúlt időszakban olyan újdonság, amit érdemes lett volna megmutatni, vagy szokás szerint olyan későn végeztem a tortával, hogy fényképezni már nem volt idő.



Nehéz igazán jó témát találni, vagy inkább a jó téma talál meg ritkán. De most...McDonald's témában kaptam szabad kezet. Nagyon szeretem az étel témájú tortákat, mert lehet fújkálni. Kb. 1 év után ismét elővehettem a festékszórót, és 2 órányi alapos takarítás után végre működőképes állapotba is hoztam.

A torta faragás, amint látszik, nem túl bonyolult. Két egyforma méretű kerek torta egymásra rakva az alap, kissé lekerekítve, a szinteknél enyhén megfaragva.  A hússzeletek vizes kakaóportól lettek fényesek. A saláta, uborka a szintek közé betuszkolva. A szósz enyhén narancsra színezett vajkrém.

A krumpli papírja és a pohár cukormasszából készült, egy Bacardi-s üveg ill. normál pohár volt a sablon. Egy éjszaka alatt ki is száradt. Másnap reggel alkoholban feloldott piros festékkel kentem át.
A poharat alul fondanttal béleltem ki, hogy legyen súly, ami lehúzza, majd puffasztott búzával töltöttem tele, a tetejére kakaóporral átkent fondant, majd átlátszó tortazselé került, hogy jobban imitálja a jégkockákat a kóla tetején.

Nagyon hamar elkészíthető, és látványos torta. Jó szórakozást mindenkinek, aki ilyesmire vetemedik. :)

2015. január 5., hétfő

Gyerektorták - Jégvarázs, Spongyabob, Hupikék törpikék, Traktor Tom

A karácsonyi süteménydömping ellenére sem maradhatnak hoppon a szülinaposok, most a novemberi - decemberi tortáimat mutatom meg, kivétel nélkül gyerektorták jönnek. :)

Hupikék törpikék témában egy emeletes torta készült, sokáig elszöszöltem vele, de nagyon élveztem. Egy bizonyíték arra, hogy emeletes formatortát is lehet tejszínes krémből készíteni, a magasságához képest nagyon stabil építményt sikerül összehozni. Tejszínes gesztenyekrémmel volt töltve.


Spongyabob egy nagyobb, 30+ -os gyereknek készült. Már volt hasonló tortám, gondoltam Patrikkal kiegészülve befér ide is.


Jégvarázs/Olaf torta dupla kivitelben, iskolába készült adventi délutánra illetve jótékonysági sütivásárra. A könnyebb szállíthatóság érdekében került rá Olaf síkban, remélem lesz lehetőség egyszer normál figuraként megjeleníteni.

Ez kissé keszekusza tortát készítettem a kislányom születésnapjára. Gondos tervezés előzte meg, megrajzoltam  két verzióban, Dóri kiszínezte, majd 2 nappal a szülinap előtt Az Így neveld a sárkányodat sokadik megnézése után úgy döntött, hogy rózsaszín póni helyett Fogatlant, az éjfúriát kéri a torta tetejére. Nem tudom mit gondolhattak a torta láttán azok, akiknek még a pónis verziót meséltem. :)


Végül egy Traktor Tom torta, Pörgiről nem sok képet találtam az interneten, így a youtube-hoz fordultam segítségért.



2014. július 28., hétfő

Torták vegyesen

Lófej:


Trabant:


Virágcserép:


Cukorvirágos:


Bőrönd:


Cicás:


Körte:


2013. április 20., szombat

Némó nyomában torta

Kollégám 2 éve unokahúgának készült ez a torta. Megnéztünk pár képet a neten, hamar kiderült, hogy ebben a témában nem lehet már újat alkotni. Több emeletes csodatortát is láttunk, de a méret miatt maradtunk az egy szintes verziónál.


Hogy ne vesszen el Némó a torta tetején, figura helyett Sport szelet masszából egy nagyobb méretű halat készítettem. Az uszonyok esetében a fondantba jó sok keményítőt gyúrtam, hogy hamar megszáradjanak, és legyen tartásuk. 

A díszítésnél sem kellett túlságosan a fantáziámra hagyatkozni, szerintem nem is tudtam volna, mert annyi egyforma torta után az agyam már képtelen lett volna bármilyen újítást bevetni. 

Remélem sikerült örömet szerezni az ünnepeltnek, bár a tapasztalataim azt mutatják, ebben a korban is még inkább a szülőnek szól a torta. :)

2013. április 14., vasárnap

Focilabda torta

Nem egy bonyolult torta, szerintem a katica után ez az a típus, amivel az első lépéseket érdemes megtenni tortafronton, biztos siker.

Van pár technikai részlet, amit érdemes betartani, most ezeket szedném össze, hátha valaki erre téved és kedvet kap.

A torta 8 személyes volt, kerek tortaformában sütöttem egy 2 tojásos piskótát (recept ITT), túrós-citromos krémet készítettem negyed kiló túróból, majd a közepes méretű, félgömb alakú, folpackkal kibélelt IKEA tálba rétegeztem le, ez a mennyiség pont kitöltötte. Dermedés után kiborítottam, lekentem vajas-porcukros krémmel.


A torta kerülete alapján kiszámítottam az ötszöget, hatszögek oldalát.Képlet: kerület*2/30. Először elővettem egy körzőt, és próbáltam előbányászni a régi matektudásomat is, aztán feladtam, és segítségül hívtam az internetet. :) A megfelelő méretűre nagyítottam a képet, majd bejelöltem a sokszögek csúcsait, és egy vonalzóval összekötöttem.

Ezután a fehér és fekete színbe is keményítőt gyúrtam, és keményítőn kinyújtva állni hagytam, hogy ha össze akar húzódni az anyag, azt már ne a tortán tegye. A keményítő begyúrásra nemrég szoktam rá, selymes fényt kap tőle a fondant, és kevésbé ragad, kevésbé izzad. Egy vékony, hosszú pengéjű halfiléző késsel szabtam kis a sokszögeket úgy, hogy a kést felülről nyomtam rá, hogy ne deformálódjon. Már csak el kellett rendezni a formákat, és kész is volt.

Ezzel a technikával biztos nem lesznek hézagok a tortán. Könnyű elkészíteni, viszont nagy örömet lehet vele okozni bármelyik focirajongónak. :)

2013. február 24., vasárnap

Harry Potter / Teszlek süveg torta

Ha jól emlékszem, 26 évesen olvastam el a Harry Potter első kötetét, aztán minden héten újra betértem a könyvesboltba, hogy megvegyem az addig megjelent részeket. Az utolsó megjelenésére 2 évet vártam tűkön ülve. Szerintem kevés ember van, aki ne ismerné a történetet, a Teszlek süveg osztja be a varázslóiskolába érkező újoncokat az iskola négy házának egyikébe.

A torta egy fiatal rajongónak készült, akinek az egész születésnapját e téma köré igyekeztek szervezni a szülei, remélem sikerült mindent beszerezni hozzá. Csak az ízt és méretet kellett egyeztetni, a külsőt tekintve nem lehetett vita. Ezután következett egy kis matematika, hogy ne nagyon legyenek leeső darabok, a kúp térfogatának számolgatása után végül egy 20x25cm-es piskótát töltöttem be tejszínes gesztenyekrémmel, hagytam fél napot dermedni, majd 4 részletben, ferdén vágytam ki a szinteket.


A szintek közé kisméretű tortalapot és vastag szívószálat rétegeztem merevítésként. A maradékot kakaóporral, lekvárral gyúrtam össze, majd a tortát lekentem vajas-porcukros krémmel. A kakaóporos masszából formáztam meg a kiugró darabokat. 

A bevonót világosbarnára színeztem, majd burkolás után kialakítottam a redőket. Víz, alkohol, és kakaópor keverékével kentem át legvégül a tortát.

Remélem az ünnepeltnek tetszeni fog, szerintem elég félelmetes lett, bár a könyv sem a mese kategóriába sorolható. A 3 éves lányom felismerte, hogy a kalapnak szeme, orra és szája van, remélem ez azt jelenti, hogy nem lőttem nagyon mellé. :) 

2013. február 9., szombat

Angry Birds torta

Ha jól számolom, ez a hetedik Angry Birds tortám. Nem szokásom egy tortát többször elkészíteni, így elég sokáig nézelődtem a neten, mit lehet még kihozni ebből a témából. Lemondani nem akartam, mert mostanában elvonási tüneteim lettek, így nagyon megörültem, amikor megláttam ezt a verziót.

Szerintem már nem lehet sok újat írni egy-egy torta készítéséről, szokás szerint napokkal korábban elkészültek a madarak, hogy legyen idejük száradni, majd következett a torta, dermedés után a burkolás.

A kastély eleinte fejtörést okozott, nem akartam azt is piskótából készíteni, féltem hogy labilis lenne, így az Alan Dunn féle házi virágmasszából készítettem az alapot (receptet ITT találtok hozzá). Kinyújtottam a cukormasszát, befedtem folpackkal, hogy ne száradjon ki amíg a mintát készítem, majd a téglalap alakú masszát ráfektettem két sodrófára, így szárítottam egy éjszakát. Másnap felállítottam az alapot, és radiátor közelébe tettem, hogy felgyorsítsam a száradást. Ezüst lüszter festéket és fekete porfestéket oldottam fel alkoholban, ezzel átkentem mindenhol.


A leburkolt tortába belenyomtam a kastélyt (előtte késsel körbevágtam az alap mintáját). Magam is meglepődtem, végül mennyire stabil lett. 

Összességében elégedett vagyok a tortával, pedig meglehetősen kritikus vagyok a saját munkámmal kapcsolatban, mindig azt érzem, még lehetne jobb. Most is sorolhatnám a hibákat, de nem teszem, mert nagyon jólesett készíteni. Szerintem már sokan éreztük, hogy vannak torták, amik szinte sosem akarnak elkészülni, vánszorog az idő, és nem haladunk vele, ha haladunk, valahogy nem az igazi...hát most ennek pont az ellenkezőjét éreztem. :)

És bevallom, örömmel tölt el, hogy rengeteg visszajelzést kapok, nemcsak ismerősöktől, de ismeretlenektől is, van hogy tanácsot kérnek, és ez számomra hihetetlen. Sokszor ezek lendítenek túl a mindennapok nehézségein, és ilyenkor érzem, hogy érdemes görnyedni a konyhában, fennmaradni éjszakánként...mert nem csak a magam öröméért teszem.

2013. január 5., szombat

Karácsonyi pulyka torta

Hű, de régen voltam itt. Nem sok időm volt mostanában, szakmai területen is próbálom feszegetni a határaimat, és most inkább arra koncentráltam. 

Ez a tortát egy munkahelyi pizzabulira készítettem, mindenki vihetett amit akart. Mivel sokat ismerik a "munkásságom", gondoltam tortával készülök, hogy meg is kóstolhassák. Az ízen sokat gondolkoztunk, végül úgy döntöttem, ha már karácsonyi pulyka, akkor legyen gesztenyés.


Kör alakú tortát töltöttem be tejszínes gesztenyekrémmel, majd fél nap dermedés után az oldalát lekanyarítottam, a levágott részeket a tetejére raktam, megfaragtam, a leeső darabokat lekvárral, kakaóval, rummal összegyúrtam, ebből alakítottam ki a combokat. Porcukros vajkrémmel lekentem. 

Burkolás után a külsejét kisméretű sajtreszelővel kicsit megreszeltem, majd hagytam dermedni. Airbrush-sal fújtam színre. A sült krumplikat sárgára színezett fondantból készítettem, majd barnával kicsit átfújtam.


Sajnos fényképezés terén még van mit tanulnom, az éjszakai képeim borzalmasak. A legjobb kritika az volt, amikor az egyik kollégám a hűtőben meglátva a pulykát még a sült hús szagát is érezni vélte...de lehet csak a munkahelyi hűtőre fért volna rá egy kis takarítás. :)

2012. augusztus 25., szombat

Újabb torta leánybúcsúra

Nagyon vártam ezt a tortát, valamiért mégis kínszenvedés lett belőle. Eddig ez a második tortám, amit képtelen voltam éjszaka befejezni, pedig délelőtt vitték el, inkább felkeltem reggel hamarabb. Úgy éreztem, ha nem tartok szünetet, még órákig ott fogok ülni mellette anélkül, hogy érdemleges lépést tennék előre. 

A sztori röviden: kolléganőm kérte barátnője leánybúcsújára, mindenképp szeretett volna valami diszkrétet, mégis poénosat. A szokásos alsónadrágos tortákat nézegetve ugrott be, mi lenne ha inkább nadrágba öltöztetnénk, és az lebontható lenne. Végül az alatta lapuló "dolgot" is inkább viccesre, mint realisztikusra vettük, szemet, mosolygó szájat, csokornyakkendőt kapott. A nadrág alá még egy piros férfi tangabugyit is rejtettem.


Nem sorolom a legjobban sikerült tortáim közé, inkább azt mondom, teljesítettem a feladatot. Remélem az arának azért tetszeni fog. Főleg, hogy az este egyik feladata az lesz, hogy a szájával bontsa le a nadrágot. :)

2012. augusztus 5., vasárnap

Női test torta

A corset cake (fűző torta) fazonja ihlette, annak is indult, de inkább elmentem egy kicsit fiatalosabb irányba. Semmiképp sem akartam, hogy túl közönséges legyen, vagy a gyerekeim fejlődését negatívan befolyásolja :), így a klasszikus cici torta helyett maradtam a diszkrétebb megoldásnál.


A tavalyi Opel Calibra torta sikere után sokat gondolkodtunk barátnőmmel, vajon milyen torta az, ami egy autórajongó férfi szívét megdobogtatja. Kiderült, nem lőttünk mellé. Most már csak az a kérdés, jövőre mivel tudunk még örömet okozni neki.

A készítéséről nem tudok sokat írni, az egyszerűen elkészíthető torták közé tartozik szerintem. Egy 30x30cm-es piskótát sütöttem állítható tortaformában, majd házicsokikrémmel töltöttem. Dermedés után  átszabtam, így kb. 26x38cm-es lett a mérete. Kicsit lekanyarítottam a derekából, áthelyeztem a csípőjére, majd a maradékot kókusszal összegyúrva megformáztam a melleket. Igyekeztem, hogy természetes hatása legyen, így felül laposabbra vettem. Vajkrémmel átkentem, hogy ne üssön át a sötét krém a "bőrön", majd kidolgoztam a mell részleteit is. A ruhát csak az oldalán, néhány pötty vízzel rögzítettem, hogy az ünnepelt lebonthassa, aki természetesen nem hagyta ki ezt a lehetőséget. 


Jövő héten a lányok örülhetnek, leánybúcsúra készítek egy kívülről hasonlóan diszkrét, belülről részletgazdagabb tortát. :)

2012. június 13., szerda

Louis Vuitton táska torta

Nem sok időm van mostanában a blogomra, három hete időhiány miatt nem vállaltam semmit. Az az igazság, hogy kihívást jelentő felkérést sem igazán kaptam, így az egyre kevesebb időmet igyekeztem a szeretteimnek szentelni.

Ezt a tortát már régebb óta meg akarom mutatni, az egyik kollégámnak készült, aki a legvérmesebb kritikusom.  18 éves húgának kérte ballagásra, és a barátnőjével egyetértettek, hogy ez lehet a legtökéletesebb ajándék egy fiatal lánynak.


Egyeztettük a fazont, házi tojást adott nekem, hogy finomabb legyen, mindent megtett, hogy már csak rajtam múljon a torta sikere. Igyekeztem megfelelni az igényeknek, végül közös megegyezéssel 8/10-ben állapítottuk meg a végeredményt.

A torta lényege maga a festés, a faragás nem túl nehéz. Először sütöttem egy téglalap alakú piskótát, megtöltöttem krémmel, hagytam jó sokat dermedni. Majd keresztben félbevágtam, a két részt egymásra raktam (közé kevés krémet kentem), majd rövid - hűtőben - pihentetés után oldalra fordítottam, így egy 8 lapos függőlegesen csíkozott tortát kaptam. Kicsit kellett csak a tetejét lekerekíteni, majd jött a burkolás. Ez volt az első alkalom hosszú idő után, hogy a konyhámban a lélektani 26 fok fölé ment a hőmérséklet, így keményítőt gyúrtam a fondantba, hogy ne nyúljon-ragadjon annyira. Egész jól bejött, és a hűtőben sem izzadt annyira. 

A netről leszedett mintát átrajzoltam zsírpapírra, majd körbevágtam a formákat. Festés előtt a lyukas papírt ráhelyeztem a táskára, nagyjából meghúztam a körvonalakat, végül egyesével befejeztem a mintákat. Így nem lett ferde a festés, és méretarányos is lett. 

Elég pepecs munka volt, a kezdeti kis mintákat látva inkább még egyszer megrajzoltam a sablont, így már csak kb. 2,5 óra volt a festés.

Az ünnepelt nagyon örült neki, és nagyon ízlett mindenkinek...a kollégám szerint kizárólag a házi tojásnak köszönhetően. ;)

2012. május 12., szombat

Hústőke torta malackörömmel, hentesbárddal

Nemrég kaptam Esztertől egy nagyon kedves bejegyzést, hogy milyen bájosak a tortáim, és hogy csak mosolyog rajtuk, ahogy nézi őket. Hát, ez a torta nem ebbe a kategóriába tartozik. A férjem miután meglátta, teljesen rosszul volt, mert utálja a nyers húst. :)

Amikor először elolvastam a felkérést, nagyon megijedtem, úgy éreztem, nem vagyok erre képes. Eddig inkább gyerektortáim voltak, ez a típus "szerencsésen" elkerült. Most viszont nem mondhattam nemet. Mivel az úriember két korábbi tortáját időhiány miatt muszáj volt lemondanom, ezért ez már jóval korábban befoglalta. Még inkább megijedtem, amikor leszabatta a hozzá való keretet, mert így már tényleg valami élethű dolgot kellett produkálnom.


Először is - nem kis nehézségek árán - kipucoltam a 4 hónappal korábban eldugult airbrusht, majd pár nappal korábban beszereztem tanulmányozásra egy malackörmöt. 

Az Alan Dunn féle cukormasszából elkészítettem a bárdot, a pengerészt lekentem ezüst lüszterfestékkel, 1 napig szárítottam, ezután került rá a szára, a csavarok.

30x30-as piskótát sütöttem az állítható tortakeretemben, majd felét túrós-citromos, felét gesztenyés krémmel töltöttem meg. Sokat gondolkoztam, hogy helyezzem bele a keretbe, hogy a torta ne sérüljön, és a keret se koszolódjon. Végül folpackkal béleltem ki úgy, hogy a szélekre is lelógjon, ez később védte a keretet a festéktől, krémtől. A keret aljába szögletes tortacsipkét raktam több rétegben, majd négy részletben került bele a torta. Lekentem vajkrémmel, majd egyben burkoltam. Marcipán mintázóval eligazgattam a széleket, majd egy másik mintázóval csíkokat karcoltam bele.


A köröm Sport szelet masszából készült. Világosbarna fondant-Unidec keverékkel burkoltam. Este már csak fújni kellett, ez volt a legjobb része a munkának. Nagyon féltem, de rájöttem, hogy nem is olyan vészes, ha kéznél van megfelelő mennyiségű papírtörlő, és az előre bekevert festékek. Először a fát fújtam meg, először világosbarna-sárga keverékkel, majd barna-fekete színnel. Fújás után papírtörlővel kicsit becsíkoztam a mintát. A körmöket narancs-barna keverékkel fújtam először, később barna-pirossal sötétítettem a körmök végét.


Másnap reggel még kicsit fújnom kellett a körmökön, mert miközben ráhelyeztem a tortára, a gumikesztyű pár helyen leszedte róla a festéket, ezért is lett kicsit sötétebb. Utólag örülök is neki, hogy így történt, mert az airbrush szétszerelés közben jöttem rá, hogy a hozzá való kulcs az előző éjszaka a festékes papírral együtt a kukában landolt. Miután késznek nyilvánítottam a tortát, sniccerrel levágtam a kilógó folpack darabokat.

Összességében odáig vagyok ezért a tortáért, tudom ez pár hónap múlva már nem így lesz, és mosolyogva fogom olvasni ezt a bejegyzést. Örülök, hogy elvállaltam, hogy nem volt szívem (és lehetőségem) visszamondani, mert nagy élmény volt az elejétől a végéig. Annyira, hogy ezek után már furcsa lesz, ha gyerektortát kell készítenem.

2012. április 23., hétfő

Fodros szoknyás Barbie torta

Nem szívesen ismétlem a régi tortáimat, ezt már sokszor leírtam. Mégis, amikor felhívott kolléganőm, akit a Zümi torta kapcsán ismertem meg, nem tudtam nemet mondani. Mert egy Barbie torta nekem olyan, mint egy igazi Barbie. Gyerekkoromban nem volt öltöztetős babám, így most be tudom pótolni ezt a korszakot.


Nemrég láttam Eszternél ezt a tortát, és teljesen megfogtak a fodrok. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar alkalmam lesz kipróbálni. Normál tepsiben sütöttem meg a piskótát (szerintem így lesz a legkevesebb maradék), majd ebből a téglalap formából vágtam ki egy 19cm, egy 15cm, és egy bögre méretű kört. Betöltöttem csokikrémmel, és folpackkal körbetekerve hagytam néhány órát dermedni. Ezután egy almamagozóval lyukat szúrtam a közepébe, és beleállítottam a derékig folpackkal körbetekert babát. A baba haját korábban alufóliával szintén körbetekertem, hogy ne kenje össze a krém. Elkezdtem szoknyaformára alakítani a tortát, ahol nem volt elég anyag, ott krémmel ragasztottam még fel a maradék piskótából. Végül porcukros vajjal kentem le kívülről a szoknyát.


Miután a gyerekek elmentek aludni, kezdődhetett az öltöztetés. Először az alsó szoknya rózsaszín betétje került fel, struktúra lappal mintáztam meg. A kék Unidec-fondant keveréket vékonyra nyújtottam, majd egyforma szélességű csíkokra vágtam. Alul fölfelé haladva raktam fel a fodrokat. Fontos hogy puha legyen az anyag, különben törik hajtogatás közben. A végén került fel a rózsaszín felsőrész, és a kisebb díszek. 

Ha újra csinálhatnám, vékonyabbra venném a rózsaszín betétet, de (kivételesen) még így is tetszik a torta. Öröm volt készíteni, szerintem sokkal látványosabb, mint az eddigi Barbie torták, és még egyszerűbb is.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...