Kipróbált receptek

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagyoknak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagyoknak. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 27., szerda

Egy kosár alma az Alma együttesnek

Szerintem párszor már leírtam, hogy imádom a realisztikus témát. A valósághű ábrázolás miatt persze nagyot lehet rajta bukni, de szeretem, ahogy szép lassan összeáll az a kép, amit előre elképzeltem. Érdekes minden egyes alkalommal átélni először a teljes kétségbeesést, hogy vajon lesz-e belőle valami, igen, a forma végül is hasonlít, de vajon összeállnak-e a színek? Mintha utolsó pillanatban kerülne minden a helyére, amit addig aprólékosan pakolgattam össze.



Nem meglepő szerintem, hogy végül ez lett a koncepció az Alma együttesnek. A torta alapja egy sima fehércsoki-oreo ízű torta. Az almákat Sport szelet masszából formáztam nagyon egyszerű módon, egy igazi almát forgattam be több pozícióba, és csak egy-egy darabját alakítottam ki. Hagytam megdermedni, vajkrémmel lekentem, fondanttal a szokásoshoz képest vastagabban burkoltam, hogy ne legyenek egyenetlenségek. A színre fújás technikáját innen lestem. 

A tortát körbeburkoltam kakaóval színezett fondanttal, kicsit árnyékoltam, majd egy saslikpálca segítségével (az alma szárának helyére dugva) átemeltem az almákat a tortára, így nem foltosak az almák. Helyükre kerültek az almaszárak, majd almalevelekkel takartam be a tortát, hogy úgy tűnjön, mintha egész almák lennének a kosárban.

Mit mondjak még? Ez most az egyik kedvenc tortám. Jöhet a következő. :)

Ha pedig továbbra is látni szeretnéd, milyen tortákat készítek, kövess a Facebook oldalamon, a jövőben már csak oda fogom feltölteni a "műveimet". 

2016. június 9., csütörtök

Túrógombóc torta ismét az Almáknak

A legjobb megrendelésekkel mostanában az Alma együttes lát el, és még nincs vége. :)


A túrógombóc torta családi ünneplésre készült, és tartottam tőle, mert nagyon komplex kérésnek indult. Zoli kedvence a túrógombóc, de meg akartuk jeleníteni a furulyát, amin játszik, a tarisznyáját, és az észt zászlót is bele kellett lopni valahogy, mindezt 12 szeletben.

2 nappal a nagy nap előtt még fogalmam sem volt, hogy valósítsam meg, illetve elgondolkoztam, van-e értelme a túrógombócot "hamis" módon megformázni, ha az igazi is elférne és illene a tortára?

Végül muszáj volt nekiállni, így a famintázatú alapra virágmasszából került egy tányér, amelyet igazi kistányér tetején szárítottam, ugyanígy elkészült a villa is. A túrógombócokat Sport szelet masszából formáztam, vajkrémmel lekentem, kihűtöttem, majd darált mandula és darált keksz keverékében meghempergettem. Színre fújtam, egymásra pakoltam, majd kikevertem a cukros tejfölt is tejszínben felolvasztott fehér csokiból és mascarpone sajtból.


Jó dolog, ha a "cukrász" gyermeke zenei iskolába jár, így pont volt kéznél furulya mintadarabnak. A tarisznya csíkjai szintén festékszóróval készültek.

Amennyire tartottam ettől a tortától, annyira megszerettem a végére.

Már nagyon várom a következő Alma tortákat is, izgalmas, kihívásokkal teli időszak jön. :)

2016. március 19., szombat

Star Wars - BB8 droid torta

Amikor ránézek a blogomra, mindig rájövök, mennyire átvette a Facebook a szerepét. Többen látják a posztokat, illetve nekünk is kényelmesebb egyszerűen kirakni a fényképet, mint hosszú szövegeket írni. Ezt a tortát viszont annyira megszerettem, hogy gondoltam szentelek neki egy külön bejegyzést, nem csak az ömlesztett képek közé rakom be.

Amikor megkaptam a feladatot, hogy BB8 torta kellene, az első lépésem a Google volt. A Star Wars hype teljesen kimaradt az életemből, csak az 1977-es trilógiát láttam, azt mondjuk minden egyes alkalommal, amikor a német csatornák húsvétkor és karácsonykor menetrendszerűen leadták.


A torta a kinézete ellenére nem túl bonyolult, két kör alakú piskótát sütöttem, és félgömb formában töltöttem meg narancsos csokikrémmel. Összeillesztés előtt a kettő közé is tettem egy tortaalátétet - vastag szívószállal merevítve -, hogy a gömb szépen megtartsa a formáját. A fej Sport szelet masszából készült, szintén gömb formába nyomkodva. Burkolás után festékszóróval kissé koszos hatásúra fújtam, majd felhelyeztem a sablon alapján kivágott formákat. A szürke részt ezüst lüszterfestékkel kenem át, majd ezt kevertem feketével, hogy a szemek szép csillogást kapjanak.

Féltünk, hogy a torta kibírja-e a Budapest Szigetszentmiklós utat, de utólag megtudtuk ünnepelttől, hogy felesleges volt a para, hiszen "a Tatooine-on készült dolgok nem sérülnek". :)

2016. január 16., szombat

Csirkepörkölt torta az Alma együttes énekesének

Imádom a realisztikus tortákat. Mivel általában éjszakára tolódik a tortadíszítés művelete, a fáradtság miatt már nagyon tudok szenvedni egy-egy torta esetében. Kivéve ha ilyen kéréssel találkozom.

Bevallom, először csak bámultam a képernyőt, amikor elolvastam a kérést. Fogalmam nem volt, hogyan lehetne kivitelezni, megnéztem pár képet, aztán rájöttem, egyszerűen csak be kell vésni a naptáramba az időpontot, aztán majd csak lesz valami.


Egy hete szembesültem azzal, hogy fogalmam sincs, hogyan kivitelezzem a szószt, hogyan formázzam meg a csirkedarabokat. A realisztikus tortáknál, ha van lehetőség, szeretek mintadarabbal dolgozni, ezért vettem egy kisebb csomag csirkecombot, majd átfuttattam pár lehetőséget a fejemben a szószra is. A zselatinban lévő víz feloldja a fondantot, illetve ehetetlenné teszi a torta tetejét. Fehér csoki jutott eszembe, de nem tudtam tapad-e rajta a festék. Végül beugrott a legegyszerűbb megoldás: baracklekvár. Csak gyümölcs és cukor, felolvasztás után ismét keményre dermed, emiatt szépen színre fújható. A benne lévő gyümölcsdarabok pedig jók lesznek a pörkölt zöldségdarabkáinak.

Lehet most le kellene írnom az elkészítés folyamatát, de annyira Flow-állapotba kerültem, hogy egyik művelet jött a másik után. Pillanatok alatt elkészültek a csirkecombok, a helyükre kerültek, és kezdődhetett a fújás. Barna-fekete-narancs-piros, jöttek az árnyalatok. És egyszer csak ott volt, azt sem tudtam, mit-hogyan csináltam.

Az alátétet megfújtam barnával, rákerült a torta, majd a korábban elkészített fakanál. Mivel elég üresnek tűnt az alap, gyorsan megmintáztam egy darab kinyújtott fondantot (papírtörlőn keresztül nyújtófával), majd egy üres papír közepéből kivágtam egy csíkot, így kész lett az sablon, amivel a konyharuha csíkjait megfújtam. 

Másnap már csak annyi dolgom volt, hogy a mintadarabokat megfőzzem, és készítsek mellé egy kis nokedlit. :)

Egy kép Buda Gáborról a tortával:



Fantasztikus élmény volt ez a torta, és ismét megerősödött bennem az, amit az életről tortakészítésből tanultam: bármilyen lehetetlennek tűnő helyzetbe kerülünk, a lényeg, hogy lássuk a célt, és utána már csak az a fontos, hogy apró lépésekkel haladjunk előre. Ha akarjuk, elérjük. Az életben minden olyan, mint egy puzzle, egyszer csak összeáll a kép. Kérdés, hogy megijedünk-e a többdarabos, nagyobb kihívásoktól. :)

2015. március 24., kedd

Kapuskesztyű torta

Vicces módon, a multi világának decemberi elhagyása óta már vagy 5 volt kollégám keresett meg egy-egy tortakéréssel. Végre több időm van tortákkal foglalkozni, és változatosabb témák is megtalálnak. A fényképezéssel még mindig gondban vagyok, sokszor annyira utolsó pillanatban végzek, vagy annyira a végére tolom a megörökítést, hogy elmarad  a mutatvány.


Ezt a tortát egyik volt kolléganőm kérte a 12 éves keresztfiának. A kivitelezést rám bízta, csupán a kesztyű típusa és színe volt adott.
A focilabda torta készítéséről már írtam korábban, ezzel a módszerrel nem lehet hibázni a részek pontosan a helyükre kerülnek.

A kesztyű a narancsos-trüffelkrém, maradék piskóta, darált keksz és kevés tej összegyúrásából készült, így a focilabdához rögzítése után is fix tartása lett. A faragás, lekenés után mindkét oldalt feketével burkoltam, majd a sablonok pontos kivágása utána  a színek is felkerültek. Nem túl bonyolult torta, ennél a típusnál a kreativitás helyett inkább pontos kivitelezés, és a megfelelő textúra kialakítása számít.

2014. július 28., hétfő

Torták vegyesen

Lófej:


Trabant:


Virágcserép:


Cukorvirágos:


Bőrönd:


Cicás:


Körte:


2013. március 24., vasárnap

Torta 80. születésnapra

Szeretem az egyénre szabott tortákat, valahogy másképp tekintek rájuk, mint a szokványos tortákra. Ez egy pszichológusnak készült, kaptam hozzá képet egy másik tortáról, ezt tettem kicsit színesebbé. 


36 szeletes csokitorta volt az alap, 30x30cm-es keretben sütöttem meg. Burkolás után egy részén parketta mintában bekarcoltam a fondantot, majd nekiálltam volna hogy airbrush segítségével ráfújjam a mintát...szerencsére az első fújás, vagy inkább köpés egy szalvétára történt, több festék nem is jött. Idő hiányában feladtam a tisztogatásra vonatkozó terveket, és inkább vastag ecsettel vittem fel az alkohollal fellazított festéket. 

A kanapé a torta széle, darált keksz és rum összegyúrásából született. A feliratot sablon segítségével karcoltam a tortába, majd a minta alapján feketével átfestettem. 

Olyan nehéz lett végül a torta, hogy mire levittem a kocsihoz, izomlázam lett. Pedig nap mint nap edzésben vagyok két 18 kilós gyerek mellett. Úgy látszik öregszem. 

Remélem az ünnepelt örült a tortának, én már annak is örülnék, ha ennyi idősen ekkora tortára lenne szükségem, hogy minden meghívott jóllakjon. 

2013. február 24., vasárnap

Harry Potter / Teszlek süveg torta

Ha jól emlékszem, 26 évesen olvastam el a Harry Potter első kötetét, aztán minden héten újra betértem a könyvesboltba, hogy megvegyem az addig megjelent részeket. Az utolsó megjelenésére 2 évet vártam tűkön ülve. Szerintem kevés ember van, aki ne ismerné a történetet, a Teszlek süveg osztja be a varázslóiskolába érkező újoncokat az iskola négy házának egyikébe.

A torta egy fiatal rajongónak készült, akinek az egész születésnapját e téma köré igyekeztek szervezni a szülei, remélem sikerült mindent beszerezni hozzá. Csak az ízt és méretet kellett egyeztetni, a külsőt tekintve nem lehetett vita. Ezután következett egy kis matematika, hogy ne nagyon legyenek leeső darabok, a kúp térfogatának számolgatása után végül egy 20x25cm-es piskótát töltöttem be tejszínes gesztenyekrémmel, hagytam fél napot dermedni, majd 4 részletben, ferdén vágytam ki a szinteket.


A szintek közé kisméretű tortalapot és vastag szívószálat rétegeztem merevítésként. A maradékot kakaóporral, lekvárral gyúrtam össze, majd a tortát lekentem vajas-porcukros krémmel. A kakaóporos masszából formáztam meg a kiugró darabokat. 

A bevonót világosbarnára színeztem, majd burkolás után kialakítottam a redőket. Víz, alkohol, és kakaópor keverékével kentem át legvégül a tortát.

Remélem az ünnepeltnek tetszeni fog, szerintem elég félelmetes lett, bár a könyv sem a mese kategóriába sorolható. A 3 éves lányom felismerte, hogy a kalapnak szeme, orra és szája van, remélem ez azt jelenti, hogy nem lőttem nagyon mellé. :) 

2013. január 5., szombat

Karácsonyi pulyka torta

Hű, de régen voltam itt. Nem sok időm volt mostanában, szakmai területen is próbálom feszegetni a határaimat, és most inkább arra koncentráltam. 

Ez a tortát egy munkahelyi pizzabulira készítettem, mindenki vihetett amit akart. Mivel sokat ismerik a "munkásságom", gondoltam tortával készülök, hogy meg is kóstolhassák. Az ízen sokat gondolkoztunk, végül úgy döntöttem, ha már karácsonyi pulyka, akkor legyen gesztenyés.


Kör alakú tortát töltöttem be tejszínes gesztenyekrémmel, majd fél nap dermedés után az oldalát lekanyarítottam, a levágott részeket a tetejére raktam, megfaragtam, a leeső darabokat lekvárral, kakaóval, rummal összegyúrtam, ebből alakítottam ki a combokat. Porcukros vajkrémmel lekentem. 

Burkolás után a külsejét kisméretű sajtreszelővel kicsit megreszeltem, majd hagytam dermedni. Airbrush-sal fújtam színre. A sült krumplikat sárgára színezett fondantból készítettem, majd barnával kicsit átfújtam.


Sajnos fényképezés terén még van mit tanulnom, az éjszakai képeim borzalmasak. A legjobb kritika az volt, amikor az egyik kollégám a hűtőben meglátva a pulykát még a sült hús szagát is érezni vélte...de lehet csak a munkahelyi hűtőre fért volna rá egy kis takarítás. :)

2012. augusztus 25., szombat

Újabb torta leánybúcsúra

Nagyon vártam ezt a tortát, valamiért mégis kínszenvedés lett belőle. Eddig ez a második tortám, amit képtelen voltam éjszaka befejezni, pedig délelőtt vitték el, inkább felkeltem reggel hamarabb. Úgy éreztem, ha nem tartok szünetet, még órákig ott fogok ülni mellette anélkül, hogy érdemleges lépést tennék előre. 

A sztori röviden: kolléganőm kérte barátnője leánybúcsújára, mindenképp szeretett volna valami diszkrétet, mégis poénosat. A szokásos alsónadrágos tortákat nézegetve ugrott be, mi lenne ha inkább nadrágba öltöztetnénk, és az lebontható lenne. Végül az alatta lapuló "dolgot" is inkább viccesre, mint realisztikusra vettük, szemet, mosolygó szájat, csokornyakkendőt kapott. A nadrág alá még egy piros férfi tangabugyit is rejtettem.


Nem sorolom a legjobban sikerült tortáim közé, inkább azt mondom, teljesítettem a feladatot. Remélem az arának azért tetszeni fog. Főleg, hogy az este egyik feladata az lesz, hogy a szájával bontsa le a nadrágot. :)

2012. augusztus 5., vasárnap

Női test torta

A corset cake (fűző torta) fazonja ihlette, annak is indult, de inkább elmentem egy kicsit fiatalosabb irányba. Semmiképp sem akartam, hogy túl közönséges legyen, vagy a gyerekeim fejlődését negatívan befolyásolja :), így a klasszikus cici torta helyett maradtam a diszkrétebb megoldásnál.


A tavalyi Opel Calibra torta sikere után sokat gondolkodtunk barátnőmmel, vajon milyen torta az, ami egy autórajongó férfi szívét megdobogtatja. Kiderült, nem lőttünk mellé. Most már csak az a kérdés, jövőre mivel tudunk még örömet okozni neki.

A készítéséről nem tudok sokat írni, az egyszerűen elkészíthető torták közé tartozik szerintem. Egy 30x30cm-es piskótát sütöttem állítható tortaformában, majd házicsokikrémmel töltöttem. Dermedés után  átszabtam, így kb. 26x38cm-es lett a mérete. Kicsit lekanyarítottam a derekából, áthelyeztem a csípőjére, majd a maradékot kókusszal összegyúrva megformáztam a melleket. Igyekeztem, hogy természetes hatása legyen, így felül laposabbra vettem. Vajkrémmel átkentem, hogy ne üssön át a sötét krém a "bőrön", majd kidolgoztam a mell részleteit is. A ruhát csak az oldalán, néhány pötty vízzel rögzítettem, hogy az ünnepelt lebonthassa, aki természetesen nem hagyta ki ezt a lehetőséget. 


Jövő héten a lányok örülhetnek, leánybúcsúra készítek egy kívülről hasonlóan diszkrét, belülről részletgazdagabb tortát. :)

2012. augusztus 1., szerda

"Ápolónőcis" szív torta

Hát...visszatértem. Az kell hogy mondjam, hiányzott.

Örömmel álltam neki, bár hét elején még fogalmam sem volt, hogy vége a szünetemnek. Aztán kedden kaptam egy telefont, egy életvidám fiatal lány férje hívott fel, hogy az eddig rendelt 3 torta után végre a kedvesét szeretné meglepni születésnapján. Nem volt szívem nemet mondani, bármennyire telített volt a hetem, el akartam vállalni.

A torta fazonja a férj ötlete volt, bevallom, bepróbálkoztam egy sima virágos szív tortával, nem hittem volna hogy működik ez az ötlet, de végül nekem is nagyon bejött. Direkt nem bonyolítottuk túl, és a 2 hónapos szünet ellenére elégedett vagyok vele.


A torta burkolásával szenvedtem meg a legjobban, nem tudom a meleg, vagy a piros gél festék volt az oka, de a fondant tört, akármit csináltam vele. Gyúrtam hozzá margarint, keményítőt, semmi. Végül feladtam, nyújtottam, imádkoztam, és meglepődtem, hogy nem tört ketté a kezemben, miközben ráemeltem a tortára. Néhány helyen berepedt, ott a dekoráció volt nagy segítségemre.

Az orvosi kellékek elkészítése is hamar ment, a tű hegyét canelloni tésztával oldottam meg, a szállítást is kibírta szerencsére.

Örülök, hogy elkészíthettem ezt a tortát, felüdülés volt. Az elkövetkező hetekben pedig ismét van pár tortarendelésem, valamennyi a szívemnek kedves embernek készül...és valamennyiben benne van kicsit az én kezem is...:) 

2012. június 13., szerda

Louis Vuitton táska torta

Nem sok időm van mostanában a blogomra, három hete időhiány miatt nem vállaltam semmit. Az az igazság, hogy kihívást jelentő felkérést sem igazán kaptam, így az egyre kevesebb időmet igyekeztem a szeretteimnek szentelni.

Ezt a tortát már régebb óta meg akarom mutatni, az egyik kollégámnak készült, aki a legvérmesebb kritikusom.  18 éves húgának kérte ballagásra, és a barátnőjével egyetértettek, hogy ez lehet a legtökéletesebb ajándék egy fiatal lánynak.


Egyeztettük a fazont, házi tojást adott nekem, hogy finomabb legyen, mindent megtett, hogy már csak rajtam múljon a torta sikere. Igyekeztem megfelelni az igényeknek, végül közös megegyezéssel 8/10-ben állapítottuk meg a végeredményt.

A torta lényege maga a festés, a faragás nem túl nehéz. Először sütöttem egy téglalap alakú piskótát, megtöltöttem krémmel, hagytam jó sokat dermedni. Majd keresztben félbevágtam, a két részt egymásra raktam (közé kevés krémet kentem), majd rövid - hűtőben - pihentetés után oldalra fordítottam, így egy 8 lapos függőlegesen csíkozott tortát kaptam. Kicsit kellett csak a tetejét lekerekíteni, majd jött a burkolás. Ez volt az első alkalom hosszú idő után, hogy a konyhámban a lélektani 26 fok fölé ment a hőmérséklet, így keményítőt gyúrtam a fondantba, hogy ne nyúljon-ragadjon annyira. Egész jól bejött, és a hűtőben sem izzadt annyira. 

A netről leszedett mintát átrajzoltam zsírpapírra, majd körbevágtam a formákat. Festés előtt a lyukas papírt ráhelyeztem a táskára, nagyjából meghúztam a körvonalakat, végül egyesével befejeztem a mintákat. Így nem lett ferde a festés, és méretarányos is lett. 

Elég pepecs munka volt, a kezdeti kis mintákat látva inkább még egyszer megrajzoltam a sablont, így már csak kb. 2,5 óra volt a festés.

Az ünnepelt nagyon örült neki, és nagyon ízlett mindenkinek...a kollégám szerint kizárólag a házi tojásnak köszönhetően. ;)

2012. május 12., szombat

Hústőke torta malackörömmel, hentesbárddal

Nemrég kaptam Esztertől egy nagyon kedves bejegyzést, hogy milyen bájosak a tortáim, és hogy csak mosolyog rajtuk, ahogy nézi őket. Hát, ez a torta nem ebbe a kategóriába tartozik. A férjem miután meglátta, teljesen rosszul volt, mert utálja a nyers húst. :)

Amikor először elolvastam a felkérést, nagyon megijedtem, úgy éreztem, nem vagyok erre képes. Eddig inkább gyerektortáim voltak, ez a típus "szerencsésen" elkerült. Most viszont nem mondhattam nemet. Mivel az úriember két korábbi tortáját időhiány miatt muszáj volt lemondanom, ezért ez már jóval korábban befoglalta. Még inkább megijedtem, amikor leszabatta a hozzá való keretet, mert így már tényleg valami élethű dolgot kellett produkálnom.


Először is - nem kis nehézségek árán - kipucoltam a 4 hónappal korábban eldugult airbrusht, majd pár nappal korábban beszereztem tanulmányozásra egy malackörmöt. 

Az Alan Dunn féle cukormasszából elkészítettem a bárdot, a pengerészt lekentem ezüst lüszterfestékkel, 1 napig szárítottam, ezután került rá a szára, a csavarok.

30x30-as piskótát sütöttem az állítható tortakeretemben, majd felét túrós-citromos, felét gesztenyés krémmel töltöttem meg. Sokat gondolkoztam, hogy helyezzem bele a keretbe, hogy a torta ne sérüljön, és a keret se koszolódjon. Végül folpackkal béleltem ki úgy, hogy a szélekre is lelógjon, ez később védte a keretet a festéktől, krémtől. A keret aljába szögletes tortacsipkét raktam több rétegben, majd négy részletben került bele a torta. Lekentem vajkrémmel, majd egyben burkoltam. Marcipán mintázóval eligazgattam a széleket, majd egy másik mintázóval csíkokat karcoltam bele.


A köröm Sport szelet masszából készült. Világosbarna fondant-Unidec keverékkel burkoltam. Este már csak fújni kellett, ez volt a legjobb része a munkának. Nagyon féltem, de rájöttem, hogy nem is olyan vészes, ha kéznél van megfelelő mennyiségű papírtörlő, és az előre bekevert festékek. Először a fát fújtam meg, először világosbarna-sárga keverékkel, majd barna-fekete színnel. Fújás után papírtörlővel kicsit becsíkoztam a mintát. A körmöket narancs-barna keverékkel fújtam először, később barna-pirossal sötétítettem a körmök végét.


Másnap reggel még kicsit fújnom kellett a körmökön, mert miközben ráhelyeztem a tortára, a gumikesztyű pár helyen leszedte róla a festéket, ezért is lett kicsit sötétebb. Utólag örülök is neki, hogy így történt, mert az airbrush szétszerelés közben jöttem rá, hogy a hozzá való kulcs az előző éjszaka a festékes papírral együtt a kukában landolt. Miután késznek nyilvánítottam a tortát, sniccerrel levágtam a kilógó folpack darabokat.

Összességében odáig vagyok ezért a tortáért, tudom ez pár hónap múlva már nem így lesz, és mosolyogva fogom olvasni ezt a bejegyzést. Örülök, hogy elvállaltam, hogy nem volt szívem (és lehetőségem) visszamondani, mert nagy élmény volt az elejétől a végéig. Annyira, hogy ezek után már furcsa lesz, ha gyerektortát kell készítenem.

2012. április 15., vasárnap

Torta tavaszi virágokkal

Most láttam csak, hogy lekéstem a nulladik bejegyzésem első évfordulóját. Így a következő bejegyzésem mindenképp egy kis számvetés kell hogy legyen, amiatt is, mert ezt a blogot először inkább magamnak indítottam, hogy lássam mit gondolok, hova fejlődöm.

Adós vagyok azonban előtte egy tortával, jobban mondva kettővel, amelyek közül most inkább egy tavaszi virágosat választok, az jobban illik most a hangulatomhoz. Maga a torta nem saját ötlet, már régóta meg akartam valósítani, és most jó partnert is találtam hozzá. Amikor valamilyen virágos, romantikus tortát kérnek tőlem, mindig egy bolgár hölgy képalbumát küldöm át, az ominózus torta ITT található. Hát igen, az enyém nem lett ilyen szép, a virágok mennyiségét sem bírtam, a kivitelezéssel pedig szerintem nem lehet versenyre kelni.


Az én tortám egy nagyon kedves ismerősömnek készült, akinek már a sokadik tortát készítettem, és ezzel a tortával együtt a kisfia újabb szülinapi tortáját is megrendelte tőlem júniusra. Ez az édesanyjának készült, oroszkrém ízesítéssel.

A torta bevonata pillecukor fondantból készült, amit egyébként nagyon szeretek, de egy ideje a porcukrok minősége valami borzasztó, így hiába szitáltam át többször is, a fondant nem lett olyan sima, mint egyébként kellene lennie. A virágokat előző nap a maradék színezett Unidecből szaggattam ki, majd a félgömb polikarbonát  bonbonformámban dermesztettem őket formára. Nem hittem volna, hogy így fogom felavatni, szerencsére azóta már sikerült rendeltetésszerűen is használni. :)

Nagyon kikapcsolt ez a torta, nem sok felkérésem van ezen a vonalon, így jólesett virágokat szaggatni, pakolgatni, főleg hogy tudtam, hogy egy ideig megint más témák körül fogok mozogni.

2012. március 23., péntek

Angry Birds torta ismét - a Malackirály

Amikor novemberben visszamentem dolgozni, tettem egy fogadalmat: egy héten egy torta. Ehhez tartottam is magam egy kivétellel, amikor a családnak készítettem kettőt, de a múlt héten nem bírtam ellenállni.

Szerintem az én blogomon található a legtöbb Angry Birds torta, imádom ezeket a figurákat, és most egy új felkérés jött: a Malackirály. Először síkban gondolkoztunk, majd találtam egy nagyon szépen kidolgozott tortát ITT. Nem hagyott nyugodni, hogy lehet ilyen szépen egyben leburkolni egy gömböt, így hát gondoltam megbonyolítom a magam dolgát, és hasonlót próbálok készíteni.


Az alsó rész egy 16 szeletes házi csokikrémmel töltött torta volt, amit dupla hosszúságban sütöttem, majd kettévágtam, és egymásra helyeztem. A malackához Sport szelet tésztát használtam, két Ikeás, félgömb formájú, folpackkal kibélelt üvegtálat töltöttem meg, hagytam dermedni, majd olvasztott csokival ragasztottam össze. Miután ez is megdermedt, kifordítottam a formából a gömböt, átsimítottam enyhén vizes kézzel, majd vettem egy nagy levegőt, és ráhelyeztem a kinyújtott Unidecet. Az egyik oldaláról kezdtem lesimogatni, hogy legalább az eleje szép legyen, majd hátul, ahol felgyűlt a sok anyag, kivágtam egy rész Unidecet, és egymáshoz tapasztottam a két végét. Meglepődtem, hogy ennyire egyszerű volt, és a fele tökéletesen simult.

Felhelyeztem a malacka orrát, szemét, füleit, amikor...nem én lennék, ha nem követtem volna el egy bakit...feltűnt, mintha kicsit heges lenne a jobb orcája...és hát sikeresen az elejének szánt rész került oldalra, így az oldalán jól látszódtak a hátsó rész repedései. Hát ez sem lett a tökéletes tortám. :)

A TNT doboznál az alsó részt próbáltam lehetőleg szögletesre faragni. Az oldalakra külön szabtam ki a négyzeteket, becsíkoztam, kakaóporral átfestettem. Miután felhelyeztem, a széleket vágtam le, kicsit beraktam a hűtőbe, hogy ne deformálódjon a felhelyezés során, majd próbáltam egyenletesen lesimítani.

A két részt vastag szívószállal rögzítettem egymáshoz. Sajnos a keményítőnyomokat megint nem sikerült eltüntetni, pedig átdörzsöltem konyharuhával is, úgy látszik a barnáról egyszerűen levakarhatatlan. Szabad szemmel szinte észrevehetetlen, de a fényképező minden kis szemcsét kihoz.

Ennek ellenére nagyon tetszett a végeredmény. Bár lehet, hogy csak a figura miatt vagyok ennyire elfogult. :) 

2012. március 14., szerda

Könyv torta talársapkával

Talán nem meglepő, egy friss diplomás fiatalember kapta ezt a tortát. Először egy talársapkán gondolkoztunk kolléganőmmel, de ahogy körülnéztem a szokásos helyeken, megtetszett ez a fazon. Na meg persze ez bonyolultabb is, mint az eredeti verzió, miért is ne. :)


Először egy könyvet akartam, majd miután lesütöttem a piskótát, rájöttem, hogy kettővel sokkal jobban néz ki. Jött az agyalás, számolgatás, hogy szabjam szét a tortát úgy, hogy normális méretű könyvek jöjjenek ki, és lehetőség szerinte még maradék se legyen. A nagy számolgatásban aztán rosszul fűrészeltem, így kevésbé lettek vaskosak a könyvek, viszont a méretük szerintem tökéletes lett. Remélem még sokszor fogok ebbe az irányba tévedni. 


A betöltött téglalapokat nem nagyon kellett faragni, a burkolással voltam bajban, mert nem találtam róla videót. Így a legkézenfekvőbb megoldást választottam, mintha tényleg könyvet kötnék. Először az oldalára raktam fel egy csíkban a fehér burkolatot. 
Arra már korábban rájöttem, mennyire fontos a kinyújtott fondant lemérése, mert újraburkolni (főleg egy csokikrémnél) nem lehet. Ennél a tortánál tényleg teljesen pontosan kiszabtam a borítót, majd az egyik felét vékonyan bekentem margarinnal, hogy tapadjon - nem tapadt, a következő tortánál biztos hagynék jó sok csokikrémet -, ráhelyeztem a tortát, majd ráhajtottam a másik felét. Vonalzó mentén sniccerrel levágtam a felesleges darabokat. A barna könyvet színét egy kis keményítő-kakaópor keverékkel simítottam át, hogy kopottabb hatású legyen. A két könyvet saslikpálcával rögzítettem egymáshoz, hogy ne csúszkáljanak. 


A talár sapkához fél adat Sport szelet tésztát gyúrtam össze, majd a hűtőbe raktam dermedni. Miután kihűlt, kör alakot vágtam ki belőle, bekentem vajjal, és köré tekertem egy fekete fondant csíkot. Korábban már kivágtam a tetejére a négyzetet, bár nem elég korán, így nem volt ideje kiszáradni. Ezért kartonlapot raktam alá, amit vajjal rögzítettem. 

A bojtot fokhagymanyomó segítségével készítettem, majd arany lüszterfestékkel kentem át. A betűnél sajnos nem jött be a számításom, kiszúrás után először lekentem lüszterrel, utána ragasztottam, de ezután biztos csak ragasztás után fogom átkenni, mert a lüszter leoldódott, miközben nyomtam fel a betűket, és összemaszatolta a "könyvet". 

A torta azóta már elfogyott, állítólag finom volt, bár mindig vannak elégedetlenkedő emberek. ;) Peti, várom a kritikát. :)

2012. március 9., péntek

Alice Csodaországban torta

"Ez most a kedvencem, az Őrült Kalapos kalapja. 

Nagyon megörültem neki, szerintem az eddigi legjobb felkérésem, és nagyon remélem, hogy még sok ilyen lesz :) Na nem mostanában, mert 4 gyerektorta vár rám a családban 1 hónapon keresztül, de ez a torta most sok erőt adott. Kár hogy csak ritkán lehet ilyet készíteni. Érdekes, hogy a környezetemben inkább a gyerekeknek kérnek tortát, a felnőtteket mintha elhanyagolnák


Gondolkoztam azon is, hogy nevezem a Webcukrász versenyre, de aztán - természetesen utólag - elolvastam a szabályzatot, és:

- nem készült fénykép 3 különböző szögből, vagy inkább nem elég nagy az eltérés a szögek között :)
-helyettem a pici lányom van lefényképezve, mert magamat elfelejtettem fényképeztetni, ő viszont már minden tortával fényképezkedik :)
-annyira nem tökéletes a kivitelezés, az airbrushom is eldugult, köpni azért nem köpte rá a festéket, de egy idő után már semmit nem csinált, így abba kellett hagynom a fújást, pedig még lett volna mit 
-az órán fordítva van a 6-os, és
-lehet a spagettiszár sem számít ehetőnek


.A tortához szögletes piskótát sütöttem, amit túrós citromos krémmel töltöttem meg, majd dermedés után két kört vágtam ki belőle, és egymásra helyeztem őket. Kalap formára faragtam, bevontam vajkrémmel, majd struktúra lappal mintázott Unidec-kel. Lefújtam zöld és fekete festék keverékével, majd lüszter festékkel csíkokat húztam rá. Az összes kiegészítő Unidecből készült, formázás után hagytam hogy dermedjen, és csak utána dolgoztam velük tovább, festettem meg őket lüszter festékkel."

Hát eddig írtam meg a bejegyzést vagy két hónapja, majd elraktam piszkozatba. :) Aztán miután a facebookon az ismerőseim rengeteg pozitív visszajelzést adtak vele kapcsolatban, mégis úgy döntöttem megpróbálkozom a nevezéssel, és elküldtem Némónak a képet, valamint egy karácsonyi közös képet, így indirekt módon beazonosítható voltam a tortával. :) A spagettit Némó ehetőnek minősítette, ezért indulhattam a versenyen, és végül diplomát kaptam a tortáért.

Remélem jövőre már felkészültebben , külön versenytortával tudok indulni, és javítani a helyezésen. Ezúton is köszönet Némónak és Lenkének, hogy ismét lehetőséget adtak, hogy megmérettessük magunkat.

Most azt hiszem végre ideje, hogy megbirkózzak az airbrush tisztítással, remélem megtalálom a papírját, hogy kell összerakni. :)

2012. február 26., vasárnap

Spagetti torta

Hozzávalók:

A tésztához: piskóta, tiramisu krém, Unidec spagetti.
A húsgombóchoz: darált keksz, kakaópor, vaj, porcukor, málnalekvár, tej, tört mogyoró. 
A szószhoz: málnalekvár, olvasztott vaj, étcsoki, piros ételfesték. 


Olaszos témájú tortát kért tőlem sógornőm, ez lett belőle. Két verzió volt a fejemben, először egy kockás abroszos asztal lett volna a torta, tragant tányérral. Szokás szerint elúsztam az időmmel, mert megint befigyelt egy betegség, így ez a típus volt a leghamarabb kivitelezhető. Sajnos tragant villára és a szalvétára sem volt már időm. 

2012. január 7., szombat

Angry Birds torta topsy turvy stílusban

El sem hiszem, hogy több mint egy hónapja nem töltöttem fel ide semmit. Igazság szerint nem is nagyon volt mit, csak egy tortám volt azóta, gasztroajándékokat is készítettem karácsonyra, de amikor eljutottam volna a fényképezésig, mindig leeresztettem. Többször megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a blogolást, ha nem tudok rendszeresen foglalkozni vele, aztán az jutott eszembe, ha megtenném, mégsem szeretném annyira ezt az egészet, mint amennyire eddig hangoztattam.

Decemberben nem is volt túl sok felkérésem, visszamondták, vagy túl későn jött, de nem is nagyon bántam. Újra munkába álltam 4 év "gyerekezés" után, nem volt könnyű, újra be kellett tanulnom, meg kellett szokni a állandó rohanást. Rájöttem, hogy szeretem a munkámat, és minden energiámat ebbe fektettem. Éjszakai tortázásra nem volt idő, ötleteket gyűjteni és gondolkozni főleg nem.

Aztán januárban hirtelen beindult az élet, és a múlt héten kb. 10 tortát mondtam vissza. Magam is meglepődtem a pozitív visszajelzéseken, és újból rákattantam erre a hobbira. Most már határt szab sajnos az idő, de szeretnék minden héten legalább egy tortát elkészíteni, ami lehetőleg újdonság, és magam is tanulhatok belőle.

Nem tudom, másnál hogy indul a megkeresés, de tőlem általában egy korábbi tortám klónját kérik. Mivel ez nekem nem megélhetési forrás, és nem szeretek futószalag-szerűen tortákat készíteni, ezért mindig megpróbálom eltéríteni a megrendelőt. Angry Birds tortánál eddig ez nem igazán sikerült. :) Mindenki a korábbi állványos verzióhoz ragaszkodik. Most szerencsére szabad kezet kaptam, és úgy döntöttem kipróbálom a topsy turvy torta készítését. Nem akartam másolatot készíteni, hanem valami egyedit akartam. A topsy turvy torta készítéséről ITT találtam egy nagyon jó videót.


A tortát csokikrémmel töltöttem, Unidec-kel burkoltam. Az alsó részt struktúra lappal mintáztam meg, amit az Ázsia boltban találtam. A videó annyira részletes, hogy túl sok mindent nem tudok írni a készítéséről. Nagyon jó volt valami újat csinálni, igazi kihívás. És emiatt most elégedett is vagyok az eredménnyel. Remélem a kis ünnepeltnek is annyira tetszett, mint nekem.  
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...