Kipróbált receptek

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Autó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Autó. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 9., csütörtök

Verdák - Matuka torta újratöltve

Nem szeretem többször ugyanazt a tortát elkészíteni, de szívesen vállalom akkor, ha hosszú idő után kell reprodukálni egy régebbi munkámat.

A blogot azért indítottam több mint 5 éve, hogy dokumentálva legyen a fejlődésem - ez azt is jelenti, bíztam abban, hogy fejlődni fogok :).



Matukát több mint 4 év után kaptam meg újra. Azóta szereztem egy kis tapasztalatot a festékszóró használatából, rutinosabb lettem, így reménykedtem, hogy egyrészt hamarabb kész leszek, másrészt pofásabb lesz a végeredmény.

Hát, mit mondjak, nekem jobban tetszik az új Matuka. :) A régi Matukát ITT találjátok.

2014. július 28., hétfő

Torták vegyesen

Lófej:


Trabant:


Virágcserép:


Cukorvirágos:


Bőrönd:


Cicás:


Körte:


2012. március 19., hétfő

HÉV torta

Érdekes felkérést kaptam, pedig nem kéne, hogy az legyen. Nem találtam prototípus tortát erre a témára, villamos tortát is csak néhányat. Pedig a fiam még két éves sem volt, amikor teljesen megbabonázta a villamos, a hév, az áramszedő. Még nem tudta kimondani, de már mutogatta, hogy á..., á..., és percekig álltunk a megállóban, hogy megszemlélje újra és újra. Szerintem nincs olyan (nagyvárosi) kisfiú, aki ne vágyna egy ilyen tortára, ezért is lepődtem meg, hogy nem találtam belőle egyet sem a neten. 


A torta - remélem boldog - tulajdonosa egy hatéves kisfiú lett, aki hév vezető szeretne lenni. Egy kikötés volt a tortával kapcsolatban: mindenképp legyen áramszedője.

Bevallom, elég sokat "csaltam" a tortával. Mivel csak a mozdony részét készítettem el, és azon nincs áramszedő, át kellett erre menteni. Aztán kicsit rövidebbre szabtam, így viszont nem fért el rajta - szerencsére -3 ajtó, és 8 ablak...mindez mindkét oldalon.

Faragni nem nagyon kellett, inkább csak az oldalát igazgattam meg, hogy egyenes legyen. A burkoláson sokat gondolkoztam, mert ilyen magas, szűk formát lehetetlen szépen leburkolni, ezért alulról felfelé haladva tettem fel a csíkokat. Az ablakoknak és ajtóknak papírból sablont készítetten, majd ezek segítségével kiszabtam az őket az Unidecből, majd jobb híján - nem találtam a fekete porfestéket - ezüst lüszterrel kentem át. Ezután besüllyesztettem az ablakokat, ajtókat, megcsináltam nekik a szegélyt. Kerék, járdaszegély, ütköző, lámpák, BKV jel...

Ezután annyira elbogarásztam az áramszedővel (virágdrótból hajtogattam), hogy miután felkerültek a HÉV-re, befejezettnek nyilvánítottam a művemet. Este még eszembe jutott, hogy nem raktam rá ablaktörlőt, de úgy gondoltam, ez reggel még belefér.

Reggel aztán hatalmas volt az öröm, legalábbis az én fiam részéről. Annyira boldog volt, hogy folyamatosan azt hajtogatta, ő is ilyet akar a szülinapjára (szegény, csak januárban lesz neki), és közben megállás nélkül ugrált az örömtől. Én is örültem, mert legalább lemeózta, ennyiből jó dolgom van, hogy van, akin előre tesztelhetem a reakciót, vagy hogy egyáltalán felismerik-e a művemet...

Miután elvitték a tortát, beugrott, hogy véglegesen lehagytam az ablaktörlőt, majd miután felraktam a képet Facebookra, újabb hiányosságot fedeztem fel...kitaláljátok mi az? :)

2012. január 25., szerda

Verdák - Mack torta

Többször írtam már, hogy mostanában nem sok időm van. Tortákra azért szorítok még időt éjszakánként, de mire eljutnék a blogomra, elfogy az energiám. Úgy látom, nemcsak én vagyok így vele, sokan eltűntek mostanában, remélem "csak" időhiányban szenvednek, vagy szünetet tartanak, és visszatérnek.


Ez a torta még két hete készült, és Villám McQueen-nek indult, ezután elkanyarodott Francesco irányába, és majdnem Kisvakond lett belőle. Mindez szerencsére csak ötletelés szintjén történt. 12 szeletes tortában gondolkoztunk, ezért pár ötletet emiatt is elvetettünk, végül a pótkocsi nélküli Mack maradt, aki Villám mellett az ünnepelt nagy kedvence.

Házicsokikrémmel töltött piskótából faragtam ki, a burkolással gyűlt meg a bajom megint ismét. Egyszerűen túl magas, túl szűk, és túl szögletes az eleje. A szemével nagyjából sikerült eltakarni a repedést, de eléggé bosszantott. Mivel a piros nem lett túl piros, airbrush-al még fújtam rá egy kis színt. A leesett darabokat darált keksszel és lekvárral gyúrtam össze, ebből készültek a kerekek. 

2011. november 19., szombat

Mesehétvége, avagy Fifi, Verdák és Mickey egér

Még nem számoltam, hány gyerektortát készítettem eddig, de észrevétlenül mintha ebbe az irányba haladnék. Ez a hétvége végre csokikrém-mentes lett, cserébe kaptam 3 olyan témát, amivel korábban már (többször) találkoztam. Kihívás volt olyat csinálni, ami különbözik a többitől, főleg, hogy nagyjából ez volt a nyolcadik Verdák megrendelésem. Na lássuk szép sorban.

A legkedvesebb számomra most Fifi. A megrendelés úgy szólt, hogy katica és Fifi mindenképp legyen benne. Hát azt hiszem maximálisan megfeleltem az elvárásoknak. :) Először a klasszikus Fifi házikót akartam elkészíteni, majd eljutottam a virágoskerthez, de úgy éreztem, ezeket nem tudnám eléggé katicásítani. Végül több nap gondolkodás után rájöttem, hogy a legegyszerűbb megoldás a legjobb, és rögtön neki is álltam Fifinek, elkészítettem a fejét és a testét, hogy elég idejük legyen száradni. Másnap amikor már elég masszív volt az anyag, könnyedén rá lehetett nyomogatni minden egyéb testrészt.


A tortához kerek tortaformában megsütöttem a piskótát, majd egy nagy levesestálban simán lerétegeztem citromos túrós krémmel. Így szépen felvette a tál formáját, és nem is kellett semmit farigcsálnom. Fél nap dermedés után oldalt kicsit megfaragtam, hogy hosszúkás legyen, majd vajkrémmel lekentem, Unidec-kel burkoltam. Lefújtam piros festékkel, pár órát száradni hagytam, majd felragasztottam a pöttyöket, szemeket. A fényképezés után még raktam pár virágot a katica mellé, lehet elbírt volna többet is.


A Verdák torta két ikerfiúnak készült. Barátnőm először egy 3D Villám McQueent kért, de azt már az előzőnél is megfogadtam, hogy soha többet. Hát nem jártam jobban ezzel a tortával sem, mert a gyerekeimből kiindulva talán csak így nem lesz vita, kinek melyik autó jusson. Nem könnyű Villámot gyártani, na meg rögtön kettő egyformát. Szerintem egy faragott tortával hamarabb kész lettem volna. :) Felkerült még a Szelep Kupa is, amit arany lüszterrel kentem át, és hagytam egy kis helyet a gyertyáknak is. 



A Mickey egér torta nem újdonság, egy az egyben egy korábbi tortámat kérték, csak megmutatom milyen lett. A feketét most porfestékből állítottam elő, a pillecukor fondant készítésekor a szükséges vízmennyiséghez kevertem hozzá, és nagyon jó állaga is lett. Most először nem töredezett a feketém a sok festéktől, sőt nagyon ruganyos anyagot kaptam. Pár napot még állhatott volna, hogy még intenzívebb legyen a színe, de az állagára végre semmi panaszom nem lehetett.


Hétfőtől pedig hosszú idő után ismét munkába állok, 8 óra munka, 4 óra utazás és rohanás...meglátjuk mi fér bele. Szeretném folytatni a tortázást, mert úgy érzem, most kezdtem igazán belejönni. Még vannak rendeléseim, és egyre több pozitív visszajelzést kapok nemcsak blogtársaktól, de "idegenektől" is, nagyon jólesik, és egyben motivál is. Ezért sem búcsúzom, vissza fogok járni rendszeresen, de kevesebb tortát fogok hozni az biztos.

2011. november 13., vasárnap

Opel Astra torta

A júliusban készült  Opel Calibra tortám után néhány héttel keresett meg egy kedves lány, hogy novemberre szeretne kérni egy Opel Astra tortát a vőlegényének. Nem hittem volna, hogy kitart a kérése mellett, de folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, és eljött a nagy nap is. 


Mint minden autós tortánál, itt is nagyon figyeltem az arányokra, ezért megkerestem a neten a típus műszaki leírását. Érdekes, hogy nekünk is ugyanilyen kocsink van, de még sohasem vettem szemügyre ilyen részletesen, tehát szinte nulláról indultam. A pontos méretek alapján kiszámoltam, hogy egy 20 szeletes tortához milyen méretek kellenek, hogy a legkevesebb anyag vesszen kárba. Megsütöttem a piskótát, megtöltöttem házicsokikrémmel, banánszeleteket raktam bele, és kb. fél napot hagytam dermedni, hogy jól faragható legyen. 


Addig átrajzoltam az autót oldalnézetből a monitorról, majd a piskótát két részre vágtam, az egyik lett az alapja, a másik részt pedig kettévágva a tetejére raktam. A rajzot az oldalára tűztem fogpiszkálóval, majd jött a faragás. Lekentem a maradék csokikrémmel, majd leburkoltam szürkére színezett Unideccel. Még akartam kenni ezüst lüszterrel, hogy szépen csillogjon, de aztán pár ecsetvonás után elálltam tőle, túl szürke lett volna. 


Utólag jöttem rá, hogy az ablakokat jobb lett volna besüllyeszteni, de szerencsére így is hasonlít a típusára. Az ünnepelt állítólag az összes ajándéka közül ennek örült a legjobban, másnap reggel amikor felkelt, kivette a hűtőből, és megsimogatta. Nagyon örülök, hogy elkészíthettem ezt a tortát, és hogy ekkora örömöt sikerült vele okozni. :)

2011. november 4., péntek

Ismétlések hétvégéje...Villám McQueen és Angry Birds torta

Két olyan tortát hoztam, amit korábban már készítettem. Van benne pár újdonság, bár lehet csak nekem. :) Nem szeretek egy tortát kétszer elkészíteni, de sajnos sokszor nem tudok nemet mondani.

A Villám McQueen tortát azért is vállaltam, mert a Ferrari tortámból maradt még piros Unidec (egy adagot ott begyúrtam porfestékkel is, hogy megnézzem, hogy bírja az Unidec a színezést), gondoltam erre pont elég lesz. 


Nagyon nagy segítség volt most, hogy Ildyco rengeteg fotót felrakott a blogjára, amiből én kettőt kiválóan tudtam hasznosítani. Az oldal és felülnézetet felnagyítottam a monitoron, átrajzoltam (éljen a laptop), és ezzel a sablonnal vágtam méretre Villámot. Szerintem ez a legegyszerűbb módja, és még méretarányos is lesz. A kiálló részekhez most összegyúrtam a leesett darabokat kevés lekvárral, darált keksszel, és abból mintáztam meg (a sablont fogpiszkálóval rögzítettem a piskóta oldalára). Így 1 óra alatt megvolt a faragás, vajkrémmel lekenés. 


A burkolás, díszítés a korábbi Villámmal megegyezően zajlott...volna, ha nem rakom rá rosszul az Unidecet, majd amikor odébb húzom, nem szakad ki...így az alját levágtam, és szürke csíkkal pótoltam. Ugrott az elképzelésem, hogy végre először airbrush-hal fújom le az alját. Az airbrush ahhoz viszont jól jött, hogy a  rózsaszínes pirosból Verda pirosat varázsoljak. 

Sajnos az Unidec nem olyan rugalmas, mint a fondant, így a formára simításnál jól látszanak a ballépéseim. :)))

Angry Birds torta...hát elég érdekes sztori. Nem is szeretném hosszan ecsetelni, inkább csak a képet rakom fel. 


Nagyon hasonlít az előzőhöz, kicsit jobban meg akartam variálni, de miután legyártottam a tetejére az állványt, jöttem rá, hogy mit is szeretnék. Így az oldalát már nem akartam összezsúfolni. 


Pécsről rendelték, sokat vaciláltam, vállaljam-e, de ugye nem könnyen tudok nemet mondani. A hölgy csak azért utazott volna Pestre, hogy elhozza a tortát. Aztán többszöri megkeresés, telefonváltás után kiderült, hogy nem tud feljönni, így a Déli pályaudvaron adtuk fel egy vonatra, a mozdonyvezetőnek. Elég hirtelen változott így a program, és szerencse volt, hogy egyáltalán sikerült lejuttatni a tortát...közben ezerszer átfutott az agyamon, hogy mi a fenét csinálok egy feliratozott Angry Birds tortával, mennyi idő alatt tudom átalakítani, és odaadni másnak, hogy ne vesszen kárba a belé fektetett pénzem, és kb. 8 órányi munkám...

2011. október 23., vasárnap

Ferrari és horgász torta

Múlt héten hivatalosan nem volt tortám, így végre pihenhettem egy kicsit. Na jó, egy tortát azért sütöttem a férjem szülinapjára, de azt szigorúan fondant nélkül. Finom volt, nem kellett kerülgetni az édes cukormázat, tejszínes citromkrém volt benne, és a piskótában raktam egy kis mandulalisztet is. A recept még nem tökéletes, sok lett bele a citromlé - mondjuk nekem és még pár citromrajongónak ízlett -, de ha sikerül kikísérletezni az optimális mennyiséget, biztos bekerül a gyakran készítendő krémek közé.

Ez a hétvége aztán 4 tortát hozott, és most először nagyjából elégedett is vagyok velük, pedig nem sok időm volt a gyerekek betegsége miatt. Mivel a pillecukrom elfogyott, és a boltban sem kaptam, gyors fejszámolás után rendeltem pár csomag Unidec-et az M-Gel-től. Kiderült, hogy árban ugyanúgy jövök ki, mintha bekeverném magamnak a masszát, és még az időmet sem rabolja. Mit mondjak róla...hát nem lettünk nagy barátok, de igazából ellenségek sem. Érdekes az állaga, a gyurmához hasonlítanám, kicsit viasszerű. Nem rugalmas, mint a fondant, teljesen más vele dolgozni. Inkább kenődik, emiatt szép simára lehet vele burkolni az egyenletlen felületet is. 

Az első tesztalany ez a Ferrari torta volt. Jó sok időt töltöttem vele, pedig első ránézésre nem tűnt bonyolultnak. Tény, hogy a saját dolgomat nehezítettem azzal, hogy emeletes verziót készítettem, de nekem jobban tetszett ez a típus. Az eredeti itt található: Ferrari torta. Az alsó rész csokis, az emelet oroszkrém ízű volt. 


A alapot és a tetejére az emblémát 1 nappal korábban legyártottam, hogy ne késő éjszakáig kelljen fent lennem a díszítéskor. Így este már "csak" a bevonás volt hátra, majd összeraktam a bevont emeleteket (megfelelő merevítéssel), kivagdostam a számokat. A feliratot is Ferrari betűtípussal akartam elkészíteni, de sajnos nem volt már rá 2 órám, így maradt a betűkiszúró. Jó nehéz lett, szerintem megint túllőttem a kért méretet. 

A színét szerencsére sikerült eltalálnom. 4 féle színt gyúrtam bele napokon keresztül, várva hogy sötétedjen, és elérje ezt a pirosságot. Először porfesték került bele, eper- és málnapiros. 1 nap múlva még mindig mályvaszerű volt, így ment bele egy kis Wilton piros és Wilton karácsony piros. Jó volt ebből a szempontból az Unidec, mivel a struktúráját sem változtatta meg, a fondant már rég töredezett volna ennyi festéktől.

Az oldalán látszik, hogy szenvedtem még az Unidec-kel, itt ott repedezett, de összességében elégedett vagyok vele. 

A horgász torta egy nagyon kedves ismerősöm apukájának készült. A figurát szintén hamarabb legyártottam. Mostanában több időt hagyok a figuráknak, az alapot hagyom egy napig száradni (fondantba gyúrok jó sok keményítőt, így hamar megy), és utána már bátran tudom öltöztetni, díszíteni őket.


Ennél a tortánál avattam fel először az airbrush-t, és ahogy mindenki, én is imádom. :) Nagyon jó vele dolgozni, abba sem akartam hagyni a fújást, ide is még egy pici, meg oda is, néhány buborékszerű képződmény is... Látszik, hogy még sokat kell tanulnom vele kapcsolatban, de nagyon-nagyon jó, és biztos sokat fogom használni. 1 nap alatt szívja be a burkolat a festéket, és akkor már nem ragad tőle. 

A díszítést nem akartam túlcsicsázni, időm sem volt nagyon. De nekem így is tetszik, a színe is jó, pedig sima Szilas-sal fújtam. Ezen a hétvégén tényleg jó volt tortázni. :)

2011. szeptember 17., szombat

Verdák - Matuka torta

Szeptember úgy tűnik Verdás hónap, most tartok a negyedik ilyen tortánál, és még hátravan Mack a jövő héten.


Az az igazság, hogy elég döcögősen indult az elkészítése, az előző heti 5 torta után leeresztettem, és nem bírtam magam felpörgetni. Mindig előre szoktam picit dolgozni, ebben az esetben korábbra vehettem volna a vontató rész gyártását, illetve a fondantot sem az utolsó pillanatban kellett volna készítenem, színeznem, de valahogy nem volt kedvem semmihez. Remélem, túl leszek ezen az alkotói válságon, mert sajnos az egész közérzetemre kihat.

Lássuk inkább a tortát. :) Sima piskóta, gesztenyés-tejszínes krém. Szerencsére állítható a szögletes tortaformám, így Matuka elég méretarányos lett. Sütés, töltés, 3 részre vágás, utasfülke felrakása, máris Matukás lett. :) Valójában nem igényel sok energiát a faragása, inkább azután kellett figyelni, hogy a vajkrémmel mindenhol lekenjem a gesztenyekrémet, ne oldja fel később a bevonatot. A bevonás talán azért macerás, mert magas az utasfülke, így vigyázni kellett hova igazgatom a fondantot, illetve figyelni, ne szakadjon el sehol.


Mivel nagyon a végére hagytam a vontatóállványt, kötelet, ezért sebtiben dobtam össze, a fondanthoz jó sok keményítőt gyúrtam, így hamar szárad. Raktam bele merevítésként saslikpálcát, hogy ne törjön össze.

Ezután kék és zöld festékkel kicsit megfestettem az oldalát, majd kakaóporral raktam rá egy kis rozsdás hatást. A szájával elég sokat pepecseltem, igyekeztem, hogy minél Matukásabb legyen. Igazából azért vagyok bajban az autókkal, mert miközben készítem, sosem vagyok egészen biztos, hogy az lesz belőle, amit tervezek. Az utolsó részlettel lesz egyben a torta, számomra nincs köztes állapot.

A megrendelőnek nagyon tetszett, remélem az ízével is elégedettek lesznek.

2011. szeptember 10., szombat

BMW jel torta

Kicsit vicces visszagondolnom arra a kb. 1 hónappal ezelőtt kelt bejegyzésemre, amelyben arra panaszkodtam, hogy szétesek a heti 3 tortától. Ezen a hétvégén 5 tortát vállaltam el, és négyet mondtam vissza fájó szívvel. Valamennyi újdonság lett volna, de muszáj volt, mert nem fért volna bele a gyerkőcök mellett. Lehet 100 torta múlva már könnyebben mondok nemet, amikor már csak az unalomig ismételt tortákat csinálhatom :)

Szóval az első torta egy BMW jel volt. Sima piskóta a Vili féle házicsokikrémmel. Én egyszerűen imádom ezt a krémet, ahogy mindenki, aki megkóstolja. Nem szeretem a vajas krémeket, de ezen észre sem veszem, mert hihetetlen mennyiségű kakaó nyomja el. Sajnos a 20%-os kakaóporom elfogyott, és csak 12%-osat tudtam belerakni, nem is volt olyan intenzív. Másnap el is mentem az Ázsia boltba, vettem 5 fél kilós csomagot belőle, hogy kitartson egy ideig.


A díszítésben az egyedüli nehézség, hogy a fekete kör tényleg kör legyen, ne ovális. :) Úgy raktam rá, hogy sima papírsablont rajzoltam körül, arra kicsit feltapadt a fondant, így át tudtam emelni a tortára, és meg is tartotta nagyjából az alakját. Ezek után már nem lehetett elrontani.

2011. szeptember 3., szombat

Villám McQueen torta

Jó sokára, de megkaptam az első Villám McQueen felkérésemet. Ez egy Verdás hónap lesz számomra, mert még jön Matuka is szeptember közepén.

Nagyon szeretem ezt a filmet, szóval szívesen vállaltam, szerintem legalább harmincszor láttam a fiamnak köszönhetően, és még mindig rá-rápillantok, ha megy, sőt volt, hogy még mindig néztem, mialatt Kristóf már lelépett játszani a szobájába.


Rengeteg ilyen torta található a neten, rengeteg leírással, hogy kell elkészíteni. Így nagyon nem is akarok belemenni a részletekbe, remélem elég rövid leszek. :) Úgy kezdek mostanában mindent, hogy "műszaki leírást" készítek, méretarányosan megtervezem a kész tortát. Egy 10-12 szeletes kör alakú torta térfogatát arányosítottam bele ebbe a tortába, így egy 14*28cm-es piskótát sütöttem végül. 4 lapot töltöttem meg csokikrémmel, dermesztettem a hűtőben fél napot, majd a piskóta sülés közben felpúposodott részét ragasztottam a tetejére, és ezzel együtt faragtam. Az autós tortáknál annyi könnyítést szoktam belevinni, hogy az oldalnézetet átrajzolom a monitorról, ezt rátűzöm két fogpiszkálóval a torta oldalára, majd ezt vágom körbe. Így nagyot hibázni már nem tudok a torta formáját illetően. Ezután a fiam kisautója alapján megfaragtam felülről is.


Érdekes, de a mostani tortáimnál bajban vagyok a burkolást illetően. Jobban törnek, ez lehet amiatt, hogy keményítőt használok a nyújtásnál porcukor helyett, de biztos bejátszik a meleg is. Na meg a piros szín is, emiatt elég repedezett lett a külső burkolat. 

Kicsit csaltam is, hiszen ostyát használtam az elejére. Nem akartam már erre időt "pazarolni", illetve még az Aranyhaj tortánál nyomtattattam ostyára, és a maradék részre ezt kértem. Szerintem sok időt spóroltam vele, és mivel 2 tortát is díszítettem egy éjszaka, ezért ez most nagyon jól jött.

Állítólag a 7 éves ünnepeltet jobban elvarázsolta a tűzijáték, de a vendégeknek nagyon ízlett és tetszett a torta.

2011. szeptember 1., csütörtök

Verdák - Luigi torta

Ez a torta a fiam miniovis búcsúztatójára készült. Olyat szerettem volna, aminek örül, és mivel a hónapban lesz egy Villám és egy Matuka tortám is, Luigit választottam. Nagyon szereti ezt a figurát, persze amikor elkészült, rögtön kérte volna mellé Guidot, a kék targoncát is. :)


Gesztenyés krémmel töltöttem meg, mert most az az egyetlen krém, amit válogatás nélkül eszik. A szokásos módon készült, téglalap alakú piskótát sütöttem, majd levágtam a harmadát, és abból lett a kocsi felső része. Valami miatt előre dolgoztam kicsit, már délben bevontam és díszítettem a tortát, pedig este szoktam, és lőn...olyan gyomorgörcsöm lett estére, hogy nem voltam magamnál, majdnem elájultam. Átfutott az agyamon, hogy na lőttek ennek a tortának, félkészen fogom bevinni az oviba, de muszáj volt lefeküdnöm. Másnap reggel 6-kor dobáltam rá a maradék díszt, mert szaladtunk az "nagy" oviba orvosi vizsgálatra, a fényképezés is kutyafuttában történt. Számomra kalandos volt ez a torta, állandóan az a parám, hogy valamiért az utolsó pillanatban vissza kell mondanom egy tortát, és az ünnepelt bánatos lesz.

A fénykép sajnos szörnyű, még a vakut is elfelejtettem kinyitni. :) 

Kristóf arca természetesen ragyogott, szerintem akkor is ez lett volna, ha félkészen kapja meg. Imádta, megette, fényképeztette magát vele (nagy szó!).

2011. augusztus 4., csütörtök

Herbie torta

Ahhoz képest, hogy 1 hete még azt sem tudtam, hogy állnék neki egy autó megfaragásának, immár a második autómat készíthettem el. Bátyámék jöttek fel hozzánk néhány napra, és ezt kérték az 1 éves kisfiuknak, Bencének utó-szülinapi ajándékként.


Szokás szerint kaptam az alkalmon, mert ilyen feladatom még nem volt. Menet közben jöttem rá, hogy ez a típus mennyivel bonyolultabb, mint egy modernebb autó, legalábbis nekem. Pedig még le is egyszerűsítettem a kerekeinél a lágy krém miatt.

Ugyanúgy kezdtem neki, mint a Calibrának, pontos méretek beszerzése, arányosítás. Végül egy 6 tojásos piskótát sütöttem (26x31-es méretben), 1,5 adag tejszínes gesztenyekrémmel töltöttem meg. Dermedés után félbevágtam, egymásra helyeztem. A körvonalait papír alapján szabtam ki, amit fogpiszkálóval erősítettem a piskóta oldalára. A sárvédők faragásával szenvedtem sokat, majd lekerekítettem az éleket. Sajnos a tejszínes krém nem a legideálisabb faragáskor, és erre már sokadszorra jöttem rá. Voltak olyan részek, ahol már a krémet faragtam, kentem formára. Számomra az a rossz a faragott tortákban, hogy a vajkrémmel lekenésig nem igazán látom, tényleg a kért formát alakítottam-e ki. 



Szóval lekentem, nyugtáztam, hogy azért felismerhető, majd este jött a burkolás, díszítés. Azt hittem hamarabb megy majd, aztán mikor abba akartam hagyni, és még utoljára megnéztem a neten a képet, jöttem rá, hogy még nincs ablaktörlő, visszapillantó, hátsó lámpa, lökhárító. Remélem így sem hagytam le róla semmit.

2011. július 31., vasárnap

Opel Calibra torta

Barátnőmmel beszéltük meg néhány hónapja, hogy a bátyjának és a "sógornőjének" készítek egy-egy tortát. Az eredeti terv egy harsona és egy laptop lett volna. Nemrég úgy döntöttünk, hogy a testvére inkább a saját autójának kicsinyített és ehető mását kapja, míg a "sógornő" egy virágosat. Aztán felhívott a bátyám, hogy jönnének hozzánk látogatóba augusztus elején 4 napra, aminek egyrészt nagyon megörültem, mert utoljára másfél éve voltak nálunk (hát igen, Zalaegerszeg nem kis távolság), másrészt fájó szívvel lemondtam barátnőm tortáit. Szerdán hívott barátnőm, hogy a szülinap mégis most hétvégén lesz, és be tudok-e vállalni a már meglévőek mellé legalább egyet a tervezettből. Úgy döntöttünk, hogy én megcsinálom az autót, ők pedig a szomszéd leányzóval kreálnak egy szív alakú virágosat.


Nem tudom, más hogy van a faragott tortákkal, én minden alkalommal ülök a megtöltött piskóta előtt, és az irodalom érettségi jut eszembe. Akkor is ültem, és bámultam a táblán a 3 címet, és 1 órán keresztül járt az agyam melyiket válasszam. Most pedig ott ültem az első autóm előtt, és azon gondolkoztam, hol vágjak bele először.Miután lekaszaboltam egy csomó piskótát, még mindig azt néztem, hogy lesz ebből a szappantartó utánzatból autó. Úgy láttam, jobb ha abbahagyom a vagdosást, ezért gyorsan lekentem vajas porcukorral, és beraktam a hűtőbe. 


Elővettem az utolsó adag pillecukros bevonómat, és drukkoltam, hogy ne rontsak el semmit a bevonásnál. Szerencsére elég lett, és nem is szakadt el sehol. Felraktam az ablakokat, a díszítőcsíkokat. A autó elejénél elkövettem egy kis bakit, nagyobb kép alapján mértem be az arányokat, így elég fura lett. De a végeredmény kárpótolt, hiszen autónak néz ki a tortám, és az enyém. Örülök, hogy bevállaltam, de ígérem, soha többet három torta egy hétvégén. :)

Mutatok még egy képet a konyhámban folyó szigorú minőség-ellenőrzési folyamatról:



Na, megyek takarítani, mert úszik a konyhám a porcukorban. És éljen a mosogatógép! :)

Tegnap este f11-kor, még a szülinapi buliról felhívott az ünnepelt, és közölte, hogy a torta még mindig egyben van, és egy ideig egyben is lesz. :) Nagyon örült neki, nem engedte felvágni, az anyukája még a visszapillantó tükröt sem kóstolhatta meg. Még szerencse, hogy volt egy másik torta is, nem maradtak éhen. :) Ahogy már sokszor írtam, ezek a legszebb pillanatok ebben a "munkában", és ilyenkor érzem, hogy megéri a rengeteg fáradtságot.

Boldog Szülinapot, Atti!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...