Kipróbált receptek

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mickey és Minnie. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mickey és Minnie. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 2., péntek

Gyerektorták

Amióta Facebook létezik, kicsit elkényelmesedtem, de gondolom nemcsak én vagyok így ezzel. Sokkal könnyebb postolni egy-egy képet a nagy rohanásban, mint írni, aztán mire lenne idő, már elfelejtem mit is akartam.

Az elmaradt tortákat próbálom a korábban megígértek szerint csoportosítva feltölteni, jöjjenek a gyerektorták: 

Mickey egér:


Minnie egér:


Bogyó és Babóca:


Villám McQueen:


Dóra a felfedező:




2013. március 12., kedd

Minnie egér torta

Kolléganőm kislányának készült, és a Minnie téma mellett egyetlen kikötés volt csak: rózsaszín legyen. 

A dizájn kiválasztásánál segítségül hívtam egy 4 éves Minnie egér szakértőt, aki történetesen a kislányom és ugyanúgy megszállottja a rózsaszínnek. Szoros versenyben végül ez a típus nyert.



A torta belül málnakrémet kapott, az íz és színhatást is figyelembe véve.

A Minnie fej Sport szelet masszából készült, a fülek 1 napot száradtak a felhelyezés előtt. 

Mivel elég egyszerű torta, többet nem is tudok róla írni. Talán csak annyit, hogy amikor a lányom reggel meglátta, az volt az első mondata: "Nincs szeme." Mintha nem ő választotta volna. A nőknek sosem lehet megfelelni. :)

Nagyon kíváncsi leszek ezek után a visszajelzésre. Remélem mégsem annyira egyforma a két leányzó ízlése. :)

2011. november 19., szombat

Mesehétvége, avagy Fifi, Verdák és Mickey egér

Még nem számoltam, hány gyerektortát készítettem eddig, de észrevétlenül mintha ebbe az irányba haladnék. Ez a hétvége végre csokikrém-mentes lett, cserébe kaptam 3 olyan témát, amivel korábban már (többször) találkoztam. Kihívás volt olyat csinálni, ami különbözik a többitől, főleg, hogy nagyjából ez volt a nyolcadik Verdák megrendelésem. Na lássuk szép sorban.

A legkedvesebb számomra most Fifi. A megrendelés úgy szólt, hogy katica és Fifi mindenképp legyen benne. Hát azt hiszem maximálisan megfeleltem az elvárásoknak. :) Először a klasszikus Fifi házikót akartam elkészíteni, majd eljutottam a virágoskerthez, de úgy éreztem, ezeket nem tudnám eléggé katicásítani. Végül több nap gondolkodás után rájöttem, hogy a legegyszerűbb megoldás a legjobb, és rögtön neki is álltam Fifinek, elkészítettem a fejét és a testét, hogy elég idejük legyen száradni. Másnap amikor már elég masszív volt az anyag, könnyedén rá lehetett nyomogatni minden egyéb testrészt.


A tortához kerek tortaformában megsütöttem a piskótát, majd egy nagy levesestálban simán lerétegeztem citromos túrós krémmel. Így szépen felvette a tál formáját, és nem is kellett semmit farigcsálnom. Fél nap dermedés után oldalt kicsit megfaragtam, hogy hosszúkás legyen, majd vajkrémmel lekentem, Unidec-kel burkoltam. Lefújtam piros festékkel, pár órát száradni hagytam, majd felragasztottam a pöttyöket, szemeket. A fényképezés után még raktam pár virágot a katica mellé, lehet elbírt volna többet is.


A Verdák torta két ikerfiúnak készült. Barátnőm először egy 3D Villám McQueent kért, de azt már az előzőnél is megfogadtam, hogy soha többet. Hát nem jártam jobban ezzel a tortával sem, mert a gyerekeimből kiindulva talán csak így nem lesz vita, kinek melyik autó jusson. Nem könnyű Villámot gyártani, na meg rögtön kettő egyformát. Szerintem egy faragott tortával hamarabb kész lettem volna. :) Felkerült még a Szelep Kupa is, amit arany lüszterrel kentem át, és hagytam egy kis helyet a gyertyáknak is. 



A Mickey egér torta nem újdonság, egy az egyben egy korábbi tortámat kérték, csak megmutatom milyen lett. A feketét most porfestékből állítottam elő, a pillecukor fondant készítésekor a szükséges vízmennyiséghez kevertem hozzá, és nagyon jó állaga is lett. Most először nem töredezett a feketém a sok festéktől, sőt nagyon ruganyos anyagot kaptam. Pár napot még állhatott volna, hogy még intenzívebb legyen a színe, de az állagára végre semmi panaszom nem lehetett.


Hétfőtől pedig hosszú idő után ismét munkába állok, 8 óra munka, 4 óra utazás és rohanás...meglátjuk mi fér bele. Szeretném folytatni a tortázást, mert úgy érzem, most kezdtem igazán belejönni. Még vannak rendeléseim, és egyre több pozitív visszajelzést kapok nemcsak blogtársaktól, de "idegenektől" is, nagyon jólesik, és egyben motivál is. Ezért sem búcsúzom, vissza fogok járni rendszeresen, de kevesebb tortát fogok hozni az biztos.

2011. október 3., hétfő

Mickey egér és Bibi Blocksberg, avagy a négyévesek hétvégéje

Ezen a hétvégén összesen 3 tortám volt, és valamennyi ugyanarra a napra - na majd erről írok bővebben a következő bejegyzésemben. Ez a két torta az egyszerűbbek közé tartozott.

Mickey egér a sógornőm kislányának, Rékának készült. Mivel nem szeretek (és nem is nagyon szoktam) egy tortát kétszer elkészíteni, illetve kezdek rákapni a festésre, ezért a torta bevonása után ecsetet ragadtam, és nekiláttam. Imádok festeni, rájöttem. Nem azt jelenti, hogy tudok is, de imádom, megnyugtat. A sablont kicsit összevágtam, Mickey egeret a gugliról, a 4-es számot a Wordből szedtem, majd összevágtam őket, végül Mickey még egy kis ünnepi fejfedőt is kapott, na meg néhány szerpentint. 


Bibi Blocksbergről - bevallom - korábban még nem hallottam, és nem is nagyon tudtam nagyon extrát kitalálni hozzá. Mivel túl sok lett volna a festésből, ezért a nálam már megszokott összevagdosós technikával csináltam, majd a végén került még rá egy kis arany színű lüszter festék is. Nem nagyon akartam túlbonyolítani, főleg hogy időm sem volt rá, így oldalt is egy egyszerű díszítést kapott. Mesi - ő kapta korábban a cirkusz tortát is - állítólag teljesen odavolt érte (na ez nem az én érdemem, hiszen a kedvenc mesehőse volt rajta). 


Nagyon örülök, hogy elkészíthettem, kaptam fotókat is az ünnepségről és Mesi boldog arcáról, ilyenkor én is már máshogy látom a tortát. Talán azért sem voltam vele elégedett, mert korábban egy 3D-s cirkusz tortát is készítettem ennek a kislánynak, és ez a torta ahhoz képest túl "kétdimenziós" volt.

2011. szeptember 25., vasárnap

Csajos torták: Minnie, Jázmin és Hello Kitty

Húzós hétvége volt a mostani, vagy inkább húzós hét. Ha visszagondolok mit csináltam a héten, egy szó jut eszembe: tortáztam. Reggeltől estig. Kedden összeírtam a teendőket, melyik napszakban mit kell csinálnom, hogy a gyerkőcökre is jusson idő. Reggelre jutott mindig a piskótasütés, krémkeverés, alvásidőkre a díszítés. Nagyon kemény volt, azt hiszem kipurcantam. Soha többet 6 torta! Sőt 5 sem! Sőt szeretnék megmaradni a még kevesebbnél, mert tényleg kikészít, nem tudok annyira koncentrálni, felkészülni rájuk. Nem akarom, hogy a torták mennyisége miatt sokalljak be, miközben imádom ezt csinálni.
A héten ketten is dupláztak, 2 tortát kértek, ezért torlódott össze ennyi, de amikor visszanézem a képeket (mint a japán turisták :)), jóleső érzés tölt el. Szóval lássuk a csajos tortákat:

Sógornőm főnöknője konkrét elképzelésekkel érkezett, volt egy torta amit kinézett a Cakecentral-on, és volt egy egyedi kérés: Jázmin és Aladdin képe a lámpáson.


20 szeletes tortát kért (ami kb. 30-ra sikeredett) sima piskótával, túrókrémmel, a lámpást pedig a Sport szelet nevű sütiből készítettem (ennek jobb tartása van, mint a kókuszgolyónak, masszívabb lesz). Először csináltam márványos fondantot, nem voltam oda érte eddig, de nagyon tetszett az elkészítése. Hibázni nem lehet, ez az egyetlen buktató, elsőre jól kell kinyújtani, különben ugrott a márványos minta, vagy újra gyúrhatjuk sötétebbre. A festést imádtam, kezdek beleszeretni, bár nem vagyok őstehetség, de nagyon ki tud kapcsolni. A lüszterfesték, amivel a lámpást kentem le, szintén nagy élmény volt, szinte láttam, hogy párolog festés közben az alkohol. A lámpásnak akartam egy talapzatot is, de utólag visszarettentem, hogy nem lesz elég masszív, így viszont elég tömör lett szerintem alul, jobban le kellett volna kerekítem. Összességében nagyon jó élmény volt ez a torta. Nagyon féltem tőle, de bőven kárpótolt a sok újdonság.

A Minnie torta szinte utolsó pillanatban esett be, a Jázmin hercegnős mellé kellett csinálnom. Itt is kérés volt hogy fessem Minnie egeret, örültem neki (bevallom, csak amikor már kész volt). Korábban fondant kivagdosással oldottam meg az ilyen kéréseket, de sokkal nagyobb öröm festeni. A torta nagyon csajos lett, szerintem kicsit túlzásba is estem az alján a egérfüles mintával meg a masnival. Erdei gyümölcsös krémmel töltöttem.


Hello Kitty: barátnőm kért meg, hogy Mack kamion mellé készítsek egy ilyen tortát is egy másik kis ünnepeltnek. Sok verziót végigvettünk, végül a figurásnál maradtunk.
Utólag ezt is lehet festeném, vagy más formát adnék neki, de lehet csak azért, mert már van egy hasonló tortám. Fényképezés után még raktam pár virágot az oldalára, hogy ne legyen olyan üres. A torta eperkrémmel készült. A legszebb visszajelzés az volt, hogy az egyik vendég, aki nem szokott tortát enni, és nem szereti a csokikrémet sem (ami a Mack torta krémje volt), mindkettőből evett. :)


Sokat emlegettem már Mack kamiont a Verdákból, sajnos borzasztó képeket sikerült róla csinálnom (amúgy sem lett a legjobb művem, a burkolás katasztrófa lett, ideje beszereznem egy airbrusht), ha kapok róla jobb képeket, felrakom azt is.

2011. július 1., péntek

Mickey egér torta

Ez a torta egy nagy dilemmából született. A versenyzők: Thomas, Barney, és Mickey egér. Végül utóbbi futott be győztesként, és az átküldött mintákból erre a típusra esett a választás.


Bevallom, örültem neki nagyon. Egyrészt egy időre telítődtem Thomassal, másrészt nem kellett hozzá pici figurát gyártani, és most kellett ez a könnyebbség.

A torta túrós-citromos ízben készült, és nekem nagyon ízlett, mármint az a kevés, ami leesett belőle. Ennél a tortánál örültem igazán, hogy még korábban sikerült vennem állítható, kerek és szögletes tortaformát. Nem is volt drága (az Aldiban vettem 1500Ft-ért darabját), rozsdamentes, és nagy szabadságot ad. A kerek tortaformát 19cm-re vettem, a szögleteset pedig kb. 10*20cm-re (ezt bevallom, nem mértem). Utóbbiból jött ki a két füle. Ebben a formában töltöttem meg krémmel, így nem lett laposabb a széle, majd utólag faragtam. Tényleg minimális "hulladék" keletkezett. Arra kellett csak figyelni, hogy egyforma magas legyen mindkét tortarész.

Összeállítás után citromos vajkrémmel kentem le, és burkoltam, majd vízzel felragasztottam a kivágott darabokat. Utoljára talán az AS Roma tortánál éreztem magam ennyire felszabadultnak, nagyon jó volt ezt a tortát elkészíteni.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...