Kipróbált receptek

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hello Kitty. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hello Kitty. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 28., hétfő

Gyerektorták lányoknak

Monster High:



Hello Kitty:


Sellős:


2011. október 30., vasárnap

Hello Kitty torta

Barátnőm kislányának készült ez a torta, aki ragaszkodott hozzá, hogy ne csak egy Hello Kitty fejet kapjon, hanem egész alakosat. A Tengerész Kitty Petra kedvenc pólóján szerepel,  így nem volt kérdés, hogy ezt mintázom meg. 


Maga a faragás nem volt túl bonyolult, inkább én bonyolítottam meg azzal az elején, hogy azt képzeltem nem lehet egyben anyagtakarékosan megsütni, csak úgy, ha a fejet elfordítom. Megint örültem, hogy állítható a négyszögletes tortaformám, mert így én szabhattam meg a pontos méretet. Megtöltöttem tejszínes-gesztenyés krémmel, majd dermedés után elkezdtem faragni. Kiderült, hogy egy az egyben kifaragható, a fej kiálló részét a leesett darabokból pótoltam, és szinte maradéktalanul sikerült hozzá felhasználni az összeset, a férjem nagy bánatára. 

A fejet és a testet külön-külön lekentem vajas-porcukros krémmel, majd Unidec-kel burkoltam. A díszítés már könnyen ment, bár nem mondom, hogy olyan hamar mint hittem. Apró dolgok viszik el az időt, a sablont is kicsit nagyobbra rajzoltam menet közben, a betűk sem két perc alatt készülnek el. 

De végre elégedett vagyok a mostani munkáimmal, nem azt mondom, hogy nem lehetne jobb, de két hete végre nyugodtabb vagyok "munka" közben. Lehet ez azért is van, mert érzem, hogy lassan vége lesz, nemsokára visszamegyek dolgozni 4 év után. Nem tudom, mennyi időm lesz a tortákra 2 gyerek, munka és sok utazás mellett, sajnálom is, hogy csak januárban kezdtem az egészet, és nem 3 évvel hamarabb. De tudom, hogy sokan csinálják ugyanezt, és valahogy működik, meglátjuk mennyi éjszakát vagyok képes feláldozni ezért, és a legfontosabb, hogy viseli majd a családom.

2011. szeptember 25., vasárnap

Csajos torták: Minnie, Jázmin és Hello Kitty

Húzós hétvége volt a mostani, vagy inkább húzós hét. Ha visszagondolok mit csináltam a héten, egy szó jut eszembe: tortáztam. Reggeltől estig. Kedden összeírtam a teendőket, melyik napszakban mit kell csinálnom, hogy a gyerkőcökre is jusson idő. Reggelre jutott mindig a piskótasütés, krémkeverés, alvásidőkre a díszítés. Nagyon kemény volt, azt hiszem kipurcantam. Soha többet 6 torta! Sőt 5 sem! Sőt szeretnék megmaradni a még kevesebbnél, mert tényleg kikészít, nem tudok annyira koncentrálni, felkészülni rájuk. Nem akarom, hogy a torták mennyisége miatt sokalljak be, miközben imádom ezt csinálni.
A héten ketten is dupláztak, 2 tortát kértek, ezért torlódott össze ennyi, de amikor visszanézem a képeket (mint a japán turisták :)), jóleső érzés tölt el. Szóval lássuk a csajos tortákat:

Sógornőm főnöknője konkrét elképzelésekkel érkezett, volt egy torta amit kinézett a Cakecentral-on, és volt egy egyedi kérés: Jázmin és Aladdin képe a lámpáson.


20 szeletes tortát kért (ami kb. 30-ra sikeredett) sima piskótával, túrókrémmel, a lámpást pedig a Sport szelet nevű sütiből készítettem (ennek jobb tartása van, mint a kókuszgolyónak, masszívabb lesz). Először csináltam márványos fondantot, nem voltam oda érte eddig, de nagyon tetszett az elkészítése. Hibázni nem lehet, ez az egyetlen buktató, elsőre jól kell kinyújtani, különben ugrott a márványos minta, vagy újra gyúrhatjuk sötétebbre. A festést imádtam, kezdek beleszeretni, bár nem vagyok őstehetség, de nagyon ki tud kapcsolni. A lüszterfesték, amivel a lámpást kentem le, szintén nagy élmény volt, szinte láttam, hogy párolog festés közben az alkohol. A lámpásnak akartam egy talapzatot is, de utólag visszarettentem, hogy nem lesz elég masszív, így viszont elég tömör lett szerintem alul, jobban le kellett volna kerekítem. Összességében nagyon jó élmény volt ez a torta. Nagyon féltem tőle, de bőven kárpótolt a sok újdonság.

A Minnie torta szinte utolsó pillanatban esett be, a Jázmin hercegnős mellé kellett csinálnom. Itt is kérés volt hogy fessem Minnie egeret, örültem neki (bevallom, csak amikor már kész volt). Korábban fondant kivagdosással oldottam meg az ilyen kéréseket, de sokkal nagyobb öröm festeni. A torta nagyon csajos lett, szerintem kicsit túlzásba is estem az alján a egérfüles mintával meg a masnival. Erdei gyümölcsös krémmel töltöttem.


Hello Kitty: barátnőm kért meg, hogy Mack kamion mellé készítsek egy ilyen tortát is egy másik kis ünnepeltnek. Sok verziót végigvettünk, végül a figurásnál maradtunk.
Utólag ezt is lehet festeném, vagy más formát adnék neki, de lehet csak azért, mert már van egy hasonló tortám. Fényképezés után még raktam pár virágot az oldalára, hogy ne legyen olyan üres. A torta eperkrémmel készült. A legszebb visszajelzés az volt, hogy az egyik vendég, aki nem szokott tortát enni, és nem szereti a csokikrémet sem (ami a Mack torta krémje volt), mindkettőből evett. :)


Sokat emlegettem már Mack kamiont a Verdákból, sajnos borzasztó képeket sikerült róla csinálnom (amúgy sem lett a legjobb művem, a burkolás katasztrófa lett, ideje beszereznem egy airbrusht), ha kapok róla jobb képeket, felrakom azt is.

2011. április 12., kedd

Hello Kitty torta

Mivel barátnőm szülinapját nem ünnepeltük meglepetés bulival, ezért a gitár torta mellé dukált neki utólag egy Hello Kitty.
Ez a figura már a régi-új fondantból készült, nagyon jól gyurmázható, bár ez meg lassan száradt, szegény Kitty nagy feje újra és újra lenyomta a testét, azért 3-4 óránként mindig visszanyomtam a törzsét. Szegény ezért is lett ilyen sovány mellrészen. :)
A torta sima piskótából készült, vegyes gyümölcsös-pudingos töltelékkel, kellemesen savanykás volt, ami ellensúlyozta a bevonat édességét. Nagyon jó volt ezt a tortát készíteni, olyan csajos volt, és kész felüdülés a gitár tortával szemben-és azzal párhuzamosan.
Azért bevallom, van egy hátránya a tortasütésnek: a nagybevásárlást elfelejthetjük.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...