Kipróbált receptek

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csajos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csajos. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 11., vasárnap

Jégvarázs / Olaf torta

Gyakorló anyukaként nem okoznak meglepetést a különböző kérések gyerektorta témában. Vannak, amelyek szinte rutinnak számítanak, vannak viszont, melyeket a karakterek szerethetősége miatt imádok. Ez a torta is ilyen.



Karácsony óta nem kevésszer láttam a Jégvarázs című Disney remekművet a gyerekeimnek köszönhetően. Ahhoz képest, hogy első alkalommal nem aratott túl nagy tetszést, belendültek, és nem telt el nap azóta, hogy ne kellett volna megnézni vagy a teljes filmet, vagy legalább valamelyik dalt a Youtube-on.

A torta egy régi pónis torta átfazonírozott változata, csillámpor és póni nélkül, málna mousse ízben.

Nagyon szerettem készíteni.

Olaf énekéért katt IDE! :)

2014. július 28., hétfő

Gyerektorták lányoknak

Monster High:



Hello Kitty:


Sellős:


2013. augusztus 2., péntek

Gyerektorták

Amióta Facebook létezik, kicsit elkényelmesedtem, de gondolom nemcsak én vagyok így ezzel. Sokkal könnyebb postolni egy-egy képet a nagy rohanásban, mint írni, aztán mire lenne idő, már elfelejtem mit is akartam.

Az elmaradt tortákat próbálom a korábban megígértek szerint csoportosítva feltölteni, jöjjenek a gyerektorták: 

Mickey egér:


Minnie egér:


Bogyó és Babóca:


Villám McQueen:


Dóra a felfedező:




2013. július 2., kedd

Virágos torták

Borzasztóan elmaradtam a tortáim feltöltésével, pedig volt egy pár. Jobb híján csoportosan töltöm fel őket, most a virágos témában készültek következnek.

Leánybúcsúra készült torta, speciális kiszúró híján csepp, és linzer kiszúró segítségével:


Két születésnapi torta barátnőm családjába, hasonló stílusban:



Nemsokára jönnek a gyerektorták, a megunhatatlan Angry Birds téma és még sok egyéb torta.

2013. április 20., szombat

Némó nyomában torta

Kollégám 2 éve unokahúgának készült ez a torta. Megnéztünk pár képet a neten, hamar kiderült, hogy ebben a témában nem lehet már újat alkotni. Több emeletes csodatortát is láttunk, de a méret miatt maradtunk az egy szintes verziónál.


Hogy ne vesszen el Némó a torta tetején, figura helyett Sport szelet masszából egy nagyobb méretű halat készítettem. Az uszonyok esetében a fondantba jó sok keményítőt gyúrtam, hogy hamar megszáradjanak, és legyen tartásuk. 

A díszítésnél sem kellett túlságosan a fantáziámra hagyatkozni, szerintem nem is tudtam volna, mert annyi egyforma torta után az agyam már képtelen lett volna bármilyen újítást bevetni. 

Remélem sikerült örömet szerezni az ünnepeltnek, bár a tapasztalataim azt mutatják, ebben a korban is még inkább a szülőnek szól a torta. :)

2013. március 12., kedd

Minnie egér torta

Kolléganőm kislányának készült, és a Minnie téma mellett egyetlen kikötés volt csak: rózsaszín legyen. 

A dizájn kiválasztásánál segítségül hívtam egy 4 éves Minnie egér szakértőt, aki történetesen a kislányom és ugyanúgy megszállottja a rózsaszínnek. Szoros versenyben végül ez a típus nyert.



A torta belül málnakrémet kapott, az íz és színhatást is figyelembe véve.

A Minnie fej Sport szelet masszából készült, a fülek 1 napot száradtak a felhelyezés előtt. 

Mivel elég egyszerű torta, többet nem is tudok róla írni. Talán csak annyit, hogy amikor a lányom reggel meglátta, az volt az első mondata: "Nincs szeme." Mintha nem ő választotta volna. A nőknek sosem lehet megfelelni. :)

Nagyon kíváncsi leszek ezek után a visszajelzésre. Remélem mégsem annyira egyforma a két leányzó ízlése. :)

2013. március 2., szombat

Nici torta

Egy időben nem nagyon voltam otthon a csajos tortákban, rengeteget szenvedtem velük, és a végeredmény sem tetszett annyira, mint egy fiú- vagy formatorta esetén.

Mostanában viszont valahogy úgy jöttek össze a felkérések, hogy egyre inkább kezdem élvezni a pasztell színeket, formákat, és immáron ihletet próbálok meríteni különböző motívumokból is. 


A dizájn ebben az esetben nem saját találmány, konkrét kép alapján dolgoztam, amit az ünnepelt választott kis, az eredetije ITT található.

A figurától nagyon féltem, meg is csúsztam szokás szerint, mert a gyerekek lebetegedtek, emiatt éjszaka dolgoztam, és miért ne ilyenkor jöjjön össze egy hétre három torta, amire kb. 1 éve nem volt példa...így az a terv, hogy a figura alapját 2-3 nappal legyártom, hogy legyen ideje száradni, dugába dőlt.

Reggel munka előtt belegyúrtam a fondatba egy kis CMC port (nekem jobban bejön a keményítős stabilizálás, de az persze pont most fogyott el), és reménykedtem hogy estére megszilárdul. Hát nem így történt. A fej el is deformálódott, de szerencsére a birkaszőr ápol, és eltakar implantátum esetén is.

A szőröket fokhagymanyomóval készítettem, majd vágtam rövidre, pillanatok alatt fel lehetett őket ragasztani. Magam is meglepődtem, milyen hamar elkészült az egész. A számokhoz már keményítőt gyúrtam a fondantba, reggelre ki is száradt, ekkor rögzítettem őket a tortához cukorvirág dróttal.

A torta oldalára a csíkokhoz 0-s ecsettel gél festéket vittem fel. A torta tetejét színezett kristálycukorral szórtam meg.

A megrendelőnek nagyon tetszett a torta, össze is keverte a képet az eredetivel. Hát van ennél szebb visszajelzés? :) 

2013. február 16., szombat

Mickey és Minnie egér torta bébi kiadásban

Ugyanaz a variáció fiúra és lányra, 1 éves ikreknek. Nagy kihívást jelentett, amikor megkaptam a feladatot, mert nem szoktam hozzá a bébi tortákhoz, és ódzkodom is kicsit tőlük. Sok verziót láttam az interneten, de annyira nem fogtak meg, viszont ahogy haladtam előre a díszítéssel, egyre inkább megszerettem őket.


Nehezen viselem a telet, de egy előnye mindenképp van, a 20 fok körüli hőmérséklet a konyhámban ideális a fondant állagának, nagyon szépen és könnyedén lehet vele burkolni. A torta díszítésénél egy dologra vigyáztam nagyon, hogy a színek ne legyenek se túl pasztellek, se túl dominánsak. A fiútorta kék színét delfinkén és királykék színezőpaszta kombinációjából gyártottam le (eredetileg ezt az árnyalatot a delfinkékkel kellett volna elérnem, aztán amikor kezdett lila árnyalatot felvenni, jobb híján mentettem a menthetőt, és nagyon kellemes árnyalatot kaptam).


A figurákat és a kockákat keményítővel összegyúrt fondantból készítettem, így 1 nap alatt kiszáradtak. A figurák fejét és testét egy napig szárítottam előre,majd az arcot újabb réteggel csak másnap mintáztam, így nem deformálódott el a figura. A kezeket, lábakat szintén csak másnap rögzítettem a testhez. A takaróhoz színes és fehér fondantot márványoztam, majd struktúralappal mintáztam. 

Most úgy érzem, hosszú idő után most megint tele vagyok energiával, lehet a közelgő tavasz az oka, de minden nap várom, milyen kéréssel találnak meg, és szerencsére a következő hónapban már 3 torta is várakozik a naptáramban. :)

2013. február 10., vasárnap

Emeletes, pillangós torta

Jó sokáig nem jelentkeztem, most bezzeg - mint a régi szép időkben - két torta is készült a konyhámban egymás után. Az Angry Birds téma után teljesen át kellett állítani a gondolataimat, kicsit féltem is, mert a csajos-virágos-pasztell torták nem az én "szakterületem", végül is fiútestvér mellett nem nagyon tudtam ebbe az irányba elmenni. :)


Egy olyan hölgy keresett meg, aki már négy tortát kért tőlem, ebből egyet időhiány miatt vissza kellett utasítanom. Most félve kérdezte meg, hogy belefér-e valahogy egy nagyobb torta, majd amikor meghallottam a sztorit, nem mondhattam nemet. A kislányának ígérte meg, hogy ha leszokik a cumiról, megvendégelheti a barátait egy tortával. A projekt sikerrel járt, én pedig teljesen szabad kezet kaptam, az egyetlen megkötés egy cumi volt a torta tetején, hogy jelképesen is elpusztíthassák.

Sokáig gondolkoztam a színkombinációban, mintában, majd az utolsó pillanatban úgy döntöttem a kevesebb több, így az alsó részt struktúra lap segítségével mintáztam, a felsőhöz pedig fehér és sárga fontantot márványoztam a Kiskuktánál olvasható módszerrel. A masnihoz ITT találtam videót. A pillangókat napokkal korábban legyártottam cukormasszából, hagytam száradni, majd porfestékkel megszíneztem őket. A barna részhez barna és fekete porfestéket oldottam fel kevés alkoholban. Végül olvasztott csokival ragasztottam fel őket a tortára. 


A tortáért az "ünnepelt" is eljött, és boldogan szorongatta a külön dobozba csomagolt cukorcumit. :) Nem hittem volna, hogy valaha bővíteni fogom a gyerekeimnél alkalmazott motivációs listát, de ezek után...

2012. augusztus 25., szombat

Újabb torta leánybúcsúra

Nagyon vártam ezt a tortát, valamiért mégis kínszenvedés lett belőle. Eddig ez a második tortám, amit képtelen voltam éjszaka befejezni, pedig délelőtt vitték el, inkább felkeltem reggel hamarabb. Úgy éreztem, ha nem tartok szünetet, még órákig ott fogok ülni mellette anélkül, hogy érdemleges lépést tennék előre. 

A sztori röviden: kolléganőm kérte barátnője leánybúcsújára, mindenképp szeretett volna valami diszkrétet, mégis poénosat. A szokásos alsónadrágos tortákat nézegetve ugrott be, mi lenne ha inkább nadrágba öltöztetnénk, és az lebontható lenne. Végül az alatta lapuló "dolgot" is inkább viccesre, mint realisztikusra vettük, szemet, mosolygó szájat, csokornyakkendőt kapott. A nadrág alá még egy piros férfi tangabugyit is rejtettem.


Nem sorolom a legjobban sikerült tortáim közé, inkább azt mondom, teljesítettem a feladatot. Remélem az arának azért tetszeni fog. Főleg, hogy az este egyik feladata az lesz, hogy a szájával bontsa le a nadrágot. :)

2012. augusztus 1., szerda

"Ápolónőcis" szív torta

Hát...visszatértem. Az kell hogy mondjam, hiányzott.

Örömmel álltam neki, bár hét elején még fogalmam sem volt, hogy vége a szünetemnek. Aztán kedden kaptam egy telefont, egy életvidám fiatal lány férje hívott fel, hogy az eddig rendelt 3 torta után végre a kedvesét szeretné meglepni születésnapján. Nem volt szívem nemet mondani, bármennyire telített volt a hetem, el akartam vállalni.

A torta fazonja a férj ötlete volt, bevallom, bepróbálkoztam egy sima virágos szív tortával, nem hittem volna hogy működik ez az ötlet, de végül nekem is nagyon bejött. Direkt nem bonyolítottuk túl, és a 2 hónapos szünet ellenére elégedett vagyok vele.


A torta burkolásával szenvedtem meg a legjobban, nem tudom a meleg, vagy a piros gél festék volt az oka, de a fondant tört, akármit csináltam vele. Gyúrtam hozzá margarint, keményítőt, semmi. Végül feladtam, nyújtottam, imádkoztam, és meglepődtem, hogy nem tört ketté a kezemben, miközben ráemeltem a tortára. Néhány helyen berepedt, ott a dekoráció volt nagy segítségemre.

Az orvosi kellékek elkészítése is hamar ment, a tű hegyét canelloni tésztával oldottam meg, a szállítást is kibírta szerencsére.

Örülök, hogy elkészíthettem ezt a tortát, felüdülés volt. Az elkövetkező hetekben pedig ismét van pár tortarendelésem, valamennyi a szívemnek kedves embernek készül...és valamennyiben benne van kicsit az én kezem is...:) 

2012. június 13., szerda

Louis Vuitton táska torta

Nem sok időm van mostanában a blogomra, három hete időhiány miatt nem vállaltam semmit. Az az igazság, hogy kihívást jelentő felkérést sem igazán kaptam, így az egyre kevesebb időmet igyekeztem a szeretteimnek szentelni.

Ezt a tortát már régebb óta meg akarom mutatni, az egyik kollégámnak készült, aki a legvérmesebb kritikusom.  18 éves húgának kérte ballagásra, és a barátnőjével egyetértettek, hogy ez lehet a legtökéletesebb ajándék egy fiatal lánynak.


Egyeztettük a fazont, házi tojást adott nekem, hogy finomabb legyen, mindent megtett, hogy már csak rajtam múljon a torta sikere. Igyekeztem megfelelni az igényeknek, végül közös megegyezéssel 8/10-ben állapítottuk meg a végeredményt.

A torta lényege maga a festés, a faragás nem túl nehéz. Először sütöttem egy téglalap alakú piskótát, megtöltöttem krémmel, hagytam jó sokat dermedni. Majd keresztben félbevágtam, a két részt egymásra raktam (közé kevés krémet kentem), majd rövid - hűtőben - pihentetés után oldalra fordítottam, így egy 8 lapos függőlegesen csíkozott tortát kaptam. Kicsit kellett csak a tetejét lekerekíteni, majd jött a burkolás. Ez volt az első alkalom hosszú idő után, hogy a konyhámban a lélektani 26 fok fölé ment a hőmérséklet, így keményítőt gyúrtam a fondantba, hogy ne nyúljon-ragadjon annyira. Egész jól bejött, és a hűtőben sem izzadt annyira. 

A netről leszedett mintát átrajzoltam zsírpapírra, majd körbevágtam a formákat. Festés előtt a lyukas papírt ráhelyeztem a táskára, nagyjából meghúztam a körvonalakat, végül egyesével befejeztem a mintákat. Így nem lett ferde a festés, és méretarányos is lett. 

Elég pepecs munka volt, a kezdeti kis mintákat látva inkább még egyszer megrajzoltam a sablont, így már csak kb. 2,5 óra volt a festés.

Az ünnepelt nagyon örült neki, és nagyon ízlett mindenkinek...a kollégám szerint kizárólag a házi tojásnak köszönhetően. ;)

2012. április 23., hétfő

Fodros szoknyás Barbie torta

Nem szívesen ismétlem a régi tortáimat, ezt már sokszor leírtam. Mégis, amikor felhívott kolléganőm, akit a Zümi torta kapcsán ismertem meg, nem tudtam nemet mondani. Mert egy Barbie torta nekem olyan, mint egy igazi Barbie. Gyerekkoromban nem volt öltöztetős babám, így most be tudom pótolni ezt a korszakot.


Nemrég láttam Eszternél ezt a tortát, és teljesen megfogtak a fodrok. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar alkalmam lesz kipróbálni. Normál tepsiben sütöttem meg a piskótát (szerintem így lesz a legkevesebb maradék), majd ebből a téglalap formából vágtam ki egy 19cm, egy 15cm, és egy bögre méretű kört. Betöltöttem csokikrémmel, és folpackkal körbetekerve hagytam néhány órát dermedni. Ezután egy almamagozóval lyukat szúrtam a közepébe, és beleállítottam a derékig folpackkal körbetekert babát. A baba haját korábban alufóliával szintén körbetekertem, hogy ne kenje össze a krém. Elkezdtem szoknyaformára alakítani a tortát, ahol nem volt elég anyag, ott krémmel ragasztottam még fel a maradék piskótából. Végül porcukros vajjal kentem le kívülről a szoknyát.


Miután a gyerekek elmentek aludni, kezdődhetett az öltöztetés. Először az alsó szoknya rózsaszín betétje került fel, struktúra lappal mintáztam meg. A kék Unidec-fondant keveréket vékonyra nyújtottam, majd egyforma szélességű csíkokra vágtam. Alul fölfelé haladva raktam fel a fodrokat. Fontos hogy puha legyen az anyag, különben törik hajtogatás közben. A végén került fel a rózsaszín felsőrész, és a kisebb díszek. 

Ha újra csinálhatnám, vékonyabbra venném a rózsaszín betétet, de (kivételesen) még így is tetszik a torta. Öröm volt készíteni, szerintem sokkal látványosabb, mint az eddigi Barbie torták, és még egyszerűbb is.

2012. április 15., vasárnap

Torta tavaszi virágokkal

Most láttam csak, hogy lekéstem a nulladik bejegyzésem első évfordulóját. Így a következő bejegyzésem mindenképp egy kis számvetés kell hogy legyen, amiatt is, mert ezt a blogot először inkább magamnak indítottam, hogy lássam mit gondolok, hova fejlődöm.

Adós vagyok azonban előtte egy tortával, jobban mondva kettővel, amelyek közül most inkább egy tavaszi virágosat választok, az jobban illik most a hangulatomhoz. Maga a torta nem saját ötlet, már régóta meg akartam valósítani, és most jó partnert is találtam hozzá. Amikor valamilyen virágos, romantikus tortát kérnek tőlem, mindig egy bolgár hölgy képalbumát küldöm át, az ominózus torta ITT található. Hát igen, az enyém nem lett ilyen szép, a virágok mennyiségét sem bírtam, a kivitelezéssel pedig szerintem nem lehet versenyre kelni.


Az én tortám egy nagyon kedves ismerősömnek készült, akinek már a sokadik tortát készítettem, és ezzel a tortával együtt a kisfia újabb szülinapi tortáját is megrendelte tőlem júniusra. Ez az édesanyjának készült, oroszkrém ízesítéssel.

A torta bevonata pillecukor fondantból készült, amit egyébként nagyon szeretek, de egy ideje a porcukrok minősége valami borzasztó, így hiába szitáltam át többször is, a fondant nem lett olyan sima, mint egyébként kellene lennie. A virágokat előző nap a maradék színezett Unidecből szaggattam ki, majd a félgömb polikarbonát  bonbonformámban dermesztettem őket formára. Nem hittem volna, hogy így fogom felavatni, szerencsére azóta már sikerült rendeltetésszerűen is használni. :)

Nagyon kikapcsolt ez a torta, nem sok felkérésem van ezen a vonalon, így jólesett virágokat szaggatni, pakolgatni, főleg hogy tudtam, hogy egy ideig megint más témák körül fogok mozogni.

2012. március 29., csütörtök

Zümi torta

Nem tudom hányan ismerik ezt a kis figurát, szerintem akinek van az otthonában Disney csatorna, és legalább egy gyerek, már biztos találkozott vele. 

A Zümi kalandjai egy egész új rajzfilmsorozat...most kicsit ledöbbentem, rámentem Wikipédián, és látom hogy csak 13 rész készült belőle. Remélem nem itt van vége, mert a gyerekeim nagy rajongói, én ennek pedig csak örülök, addig sem néznek harcolós, öldöklős rajzfilmeket.


És akkor most pár szót a tortáról is. Mivel személyes kötődés alapján vállalok tortákat, ezt nem utasíthattam vissza, annak ellenére, hogy hét közben kellett elkészítenem. Alapja egy 12 szeletes kör alakú, házi csokikrémmel töltött torta volt, amit először oldalról csepp alakra faragtam, majd a leeső részeket a tetejére raktam, így nagyjából elnyerte a "Zümis" alakját. 


Lekerekítettem az éles széleket, majd átkentem vajas porcukros krémmel. A tortát csíkról-csíkra burkoltam, majd elkészítettem a kiegészítőket. A szemeket a hűtőszekrény folpackkal bélelt tojástartójában formáztam,egyszerűen belenyomogattam az Unidecet, végül kb. 10 perc hűtés után kifordítottam őket. A csápokhoz hosszú csíkot sodortam, majd csavaró mozdulatokkal végigtoltam benne egy cukorvirág drótot, és kis pihentetés után meghajlítottam őket. Mivel nem volt időm a szárnyakat tragantból legyártani, ezért a merevítéshez keményebb tortaalátétet vágtam formára.


Sajnos az éjszakai fényképezés miatt minden keményítőszemcse látszik a tortán, ami az életben egyáltalán nem volt látható. Ez szerencsére nem érdekelte a kis ünnepeltet, annyira örült a tortának, hogy megölelte, és megpuszilta.  :) Ennél szebb visszajelzés nem is kell nekem. 

A Facebook-ot látva pedig elmondhatom, hogy ez eddig a legsikeresebb tortám, mondjuk a lájkolók között erősen felülreprezentáltak a gyerekesek. :)

2012. március 2., péntek

Pónis torta

Betegeskedünk, így csak most van időm felrakni ezt a tortát. Az e heti tortámat sajnos le is kellett mondanom, vagyis inkább lemondtam még időben, mielőtt az utolsó pillanatban jön közbe valami. Pedig nagyon akartam, már a műszaki terv is kész volt, hát majd talán máskor...másnak...


Ez a pónis torta a süni torta utáni hétre készült, ugyanannak a kis hölgynek, ezúttal arra a bulira, ahol az ovistársakkal ünnepelte a 6. szülinapját. Szerencsére most nem merültek fel gondok a piskóta sütése közben, így végül olyan kinézetet kapott, amilyet korábban elterveztem. Nem tudom, lehet-e még újdonságot mutatni póni témában. 

Többféle típus kering a neten, álló póni forma, fekvő póni forma, kerek forma figurával. Az utóbbit választottam, hogy ne legyen maradék. Két pónit készítettem, egy rózsaszínt és egy kék szivárványos sörényűt, de aztán ahogy egymás mellé raktam őket...hát a kék olyan nagy, gonosz póninak tűnt, így rövid gondolkodás után a kukában kötött ki.

A szivárványt virágdróttal erősítettem a tortához, és felhőbuborékokkal támogattam meg. A szív alak a torta tetején (remélem annak is látszik) színezett kristálycukor, az Ázsia boltban szereztem te már hónapokkal ezelőtt, és nagyon vártam, hogy végre valamelyik tortán kipróbálhassam. Vizes ecsettel rajzoltam szív alakot a tortára, és rászórtam, kicsit belenyomogattam a cukordarabokat. Egész jól hozzáragadtak.

Sajnos az Unidec megviccelt, és megint megerősödött bennem az elhatározás, hogy nem rendelek újabb adagot ha elfogy, hanem visszatérek a pillecukor fondanthoz. Bár még nem járt le a szavatossága, a bontatlan csomagban ismét összeálltak a cukorszemcsék, és ez meg is látszik rajta.

A torta egyébként a kedvenc túrós-citromos krémemmel készült, amibe most két Meyer-citromot raktam ízesítésként. Isteni finom lett. Utólag már bántam, hogy nem volt maradék. :)

2012. február 19., vasárnap

Süni torta

Pónis tortának indult, süni lett belőle. Na, de inkább kezdem elölről.

Onnan indult a történet, hogy immár egy éve én készítem a családban az összes szülinapi tortát a gyerekek nagy örömére. Mindig hetekkel korábban megpróbálom kideríteni, mi az éppen aktuális kedvenc, majd elkezdem bújni az interneten a kedvenc oldalaimat. Most sógornőm kislánya volt soron, akinek ismét két tortát ígértem, egyet a családi szülinapra, egyet pedig az óvodásra. Orsi kérése egy süni volt, a másik tortát pedig sógornőmmel egy pónisban fixáltuk le. Mivel Orsi gyümölcsös krémet kért, ezért úgy döntöttem, hogy a családi szülinapra készül a póni torta, mivel azt nem faragott típusúra terveztem, így nem szaladhattam bele abba a hibába, hogy a tejszínes krém miatt szétmállik a torta.


Múlt hét vasárnap elutaztunk pár napra pihenni, majd hazautaztunk a családomhoz is Zalába. Mivel szombat délután terveztük a hazajövetelt, és vasárnap volt a buli időpontja, ezért tesóméknál szombat délelőtt összeütöttem a piskótát, hogy legyen ideje kihűlni, és itthon már csak töltenem kelljen. Bátyám hosszasan magyarázta, hogy az ő megörökölt sütőjük csak légkeverést tud, én bőszen bólogattam, és beállítottam a hőfokot 180 fokra. Majd 20 perc múlva megéreztem a szagot...az égett szagot. Akkor jöttem rá, mit akart nekem mondani. Épp indulni készültünk, így már csak arra jutott idő, hogy rádobjunk egy sütőpapírt, és tesómékra bíztam a piskótát. Mire hazaértem, egy égett vulkántorta fogadott. A magas hő miatt a széle megégett, a hőfok visszavétele után viszont a közepe - és tényleg kizárólag a közepe - elkezdett fölfelé terjeszkedni.

Ötleteltünk, még egy piskótát lusta voltam sütni, már ott tartottunk hogy volt a rajzfilmben vulkános rész is, aztán 20 perc után jobb híján a süninél lyukadtam ki. Este fél 6-kor hazaértünk, gyorsan megcsináltam az epres-tejszínes krémet, készült előző nap egy étcsoki ganache is, mivel a fagyasztóban lévő eperpüré kevésnek látszódott, és az égett részek lefaragása után betöltöttem a tortát vegyes krémmel. 3 óra dermedés szerencsére elég volt. Miután a gyerekek lefeküdtek elkezdtem kaszabolni a tortát, és elég rövid idő alatt egy sünszerű alakzat bontakozott ki. Lekentem a felhabosított étcsoki ganache és vajas-porcukor keverékével (ez egyrészt jobb tartást adott neki, másrészt így lett csak elég a krém), majd az arcot is elkészítettem Unidecből. 


A tüskéken sokat vaciláltam, sok tortán láttam őket fondantból, vagy vajkrémből megformázva. Végül ennél az egyszerű verziónál maradtam, így nem lett túl krémes sem, a gyerekek pedig így is megismerték. Kapott még egy kis hajpántot is a süni hölgy, majd pár virágot, és egy pillangót az orrára. 

Szerintem nem egy bonyolult torta, egyszerű a forma, és tényleg nem kellenek hozzá extra eszközök. Orsinak nagyon tetszett a süni, az arca, a fülei, és a lábai kaptak is egy nap haladékot. 

Jövő héten pedig remélem már tényleg elkészíthetem azt a pónis tortát. :)

2011. december 1., csütörtök

Barbie és Pókember torta

A munkakezdésem óta ezt a két tortát sikerült teljesítenem, hát mit mondjak, nem könnyű az időgazdálkodás, na meg nem is vagyok azóta túl kipihent. El is döntöttem, hogy heti max. 1 torta, és az is vasárnapra. Kíváncsi vagyok, hogy sikerül tartanom, azért is írom le, hogy ez a bejegyzés emlékeztessen a nagy fogadalmamra. 

Túl sok mindent nem fogok írni ezekről a tortákról, bár a hölgy most nem Barbie, hanem Muncy, de bevallom sokkal jobb minőségű pl. a haja, nem is értem...még olcsóbb is, ez külön kérés volt, de nem is bántam, hogy  rá esett végül a választás. 


Mivel volt már 3 Barbie tortám, nem volt könnyű újabb ruhatípust kreálni, és nagyban befolyásolta a fazont, hogy eléggé elszúrtam a burkolást, kb. 1 órát gondolkoztam, hogy javítsam ki. A ruha színe nagyon tetszik, sajnos egy kis csokifolt is elkerülte a figyelmemet, csak a torta elvitele után vettem észre a fényképeken. A rózsaszín részbe a mintát egy A4-es méretű műanyag lappal nyomtam, ami az Ázsia boltban 420Ft-ért kapható. Valaki már használt ilyet korábban, talán hobbiboltban vette, lehet olcsóbban is, de még így is jobb áron van, mint a 6ezer Ft-os textúra lap. 


A Pókember torta fazonját már sok helyen láttam, nekem ez tetszett a legjobban. 


A sötétkék kikeverésével eléggé hadilábon állok, az ég színe ezért elég érdekes lett, kicsit zöldes, fogalmam sincs, hogy lehet mélyíteni. Én Wilton királykékhez kevertem feketét, ha valakinek van jobb megoldása, várom a tanácsokat. :) Pókembert keményítővel összegyúrt Unidecből formáztam, nem is keményedett meg 2 nap alatt teljesen, de szerencsére nem esett szét, amikor átemeltem a tortára. Figurák közül eddig vele szenvedtem a legtöbbet, még Fifi és Villám is könnyebben elkészült...vagy csak megszépülnek az emlékek utólag. :)


Bár én nagyon kritikus vagyok a saját munkáimmal, és ezzel sem vagyok teljesen elégedett, eddig ez volt a legsikeresebb tortám a Facebookon az ismerőseim körében. Nem is tudtam, hogy ennyien szeretik Pókembert. :)

2011. november 7., hétfő

Csajos torta cukorvirággal

Nagyon kedves számomra ez a torta. 

Már régóta terveztem, hogy megpróbálkozom a cukorvirág gyártással, augusztusban be is szereztem hozzá a kellékeket, begyúrtam az Alan Dunn-féle házi virágmasszát (Receptek tortadíszítéshez menü alatt), de egyszerűen nem volt időm a sok fiús torta mellett. Most végre olyan tortát kértek tőlem, amihez rögtön fel is használhattam a kész virágokat. 


Így kidobtam a közben megzápult masszát, majd újat kevertem, másnap színeztem, és elkezdtem rózsákat gyártani. Hihetetlen mennyire ki tud kapcsolni ez a tevékenység. Sajnos az első virágaim még nem lettek a legtökéletesebbek, de a fehéreknél már elég jól sikerült az elvékonyítás. Az volt a meglepő, hogy ez a massza a traganthoz képest kevésbé gyorsan szárad, kicsit nedves kézzel való átgyúrás után újból használható volt. Egyszerre azért csak keveset nyújtottam ki belőle, a maradékot légmentesen záródó műanyag dobozban tároltam. 

A tortát vaníliakrémmel töltöttem, majd burkolás után elrendeztem rajta a rózsákat.

A kis ünnepeltnek annyira tetszett, hogy nem engedte felvágni "csak később, még várjunk egy picit", és közben néha megsimogatta. :)

2011. október 30., vasárnap

Hello Kitty torta

Barátnőm kislányának készült ez a torta, aki ragaszkodott hozzá, hogy ne csak egy Hello Kitty fejet kapjon, hanem egész alakosat. A Tengerész Kitty Petra kedvenc pólóján szerepel,  így nem volt kérdés, hogy ezt mintázom meg. 


Maga a faragás nem volt túl bonyolult, inkább én bonyolítottam meg azzal az elején, hogy azt képzeltem nem lehet egyben anyagtakarékosan megsütni, csak úgy, ha a fejet elfordítom. Megint örültem, hogy állítható a négyszögletes tortaformám, mert így én szabhattam meg a pontos méretet. Megtöltöttem tejszínes-gesztenyés krémmel, majd dermedés után elkezdtem faragni. Kiderült, hogy egy az egyben kifaragható, a fej kiálló részét a leesett darabokból pótoltam, és szinte maradéktalanul sikerült hozzá felhasználni az összeset, a férjem nagy bánatára. 

A fejet és a testet külön-külön lekentem vajas-porcukros krémmel, majd Unidec-kel burkoltam. A díszítés már könnyen ment, bár nem mondom, hogy olyan hamar mint hittem. Apró dolgok viszik el az időt, a sablont is kicsit nagyobbra rajzoltam menet közben, a betűk sem két perc alatt készülnek el. 

De végre elégedett vagyok a mostani munkáimmal, nem azt mondom, hogy nem lehetne jobb, de két hete végre nyugodtabb vagyok "munka" közben. Lehet ez azért is van, mert érzem, hogy lassan vége lesz, nemsokára visszamegyek dolgozni 4 év után. Nem tudom, mennyi időm lesz a tortákra 2 gyerek, munka és sok utazás mellett, sajnálom is, hogy csak januárban kezdtem az egészet, és nem 3 évvel hamarabb. De tudom, hogy sokan csinálják ugyanezt, és valahogy működik, meglátjuk mennyi éjszakát vagyok képes feláldozni ezért, és a legfontosabb, hogy viseli majd a családom.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...