Kipróbált receptek

2012. március 19., hétfő

HÉV torta

Érdekes felkérést kaptam, pedig nem kéne, hogy az legyen. Nem találtam prototípus tortát erre a témára, villamos tortát is csak néhányat. Pedig a fiam még két éves sem volt, amikor teljesen megbabonázta a villamos, a hév, az áramszedő. Még nem tudta kimondani, de már mutogatta, hogy á..., á..., és percekig álltunk a megállóban, hogy megszemlélje újra és újra. Szerintem nincs olyan (nagyvárosi) kisfiú, aki ne vágyna egy ilyen tortára, ezért is lepődtem meg, hogy nem találtam belőle egyet sem a neten. 


A torta - remélem boldog - tulajdonosa egy hatéves kisfiú lett, aki hév vezető szeretne lenni. Egy kikötés volt a tortával kapcsolatban: mindenképp legyen áramszedője.

Bevallom, elég sokat "csaltam" a tortával. Mivel csak a mozdony részét készítettem el, és azon nincs áramszedő, át kellett erre menteni. Aztán kicsit rövidebbre szabtam, így viszont nem fért el rajta - szerencsére -3 ajtó, és 8 ablak...mindez mindkét oldalon.

Faragni nem nagyon kellett, inkább csak az oldalát igazgattam meg, hogy egyenes legyen. A burkoláson sokat gondolkoztam, mert ilyen magas, szűk formát lehetetlen szépen leburkolni, ezért alulról felfelé haladva tettem fel a csíkokat. Az ablakoknak és ajtóknak papírból sablont készítetten, majd ezek segítségével kiszabtam az őket az Unidecből, majd jobb híján - nem találtam a fekete porfestéket - ezüst lüszterrel kentem át. Ezután besüllyesztettem az ablakokat, ajtókat, megcsináltam nekik a szegélyt. Kerék, járdaszegély, ütköző, lámpák, BKV jel...

Ezután annyira elbogarásztam az áramszedővel (virágdrótból hajtogattam), hogy miután felkerültek a HÉV-re, befejezettnek nyilvánítottam a művemet. Este még eszembe jutott, hogy nem raktam rá ablaktörlőt, de úgy gondoltam, ez reggel még belefér.

Reggel aztán hatalmas volt az öröm, legalábbis az én fiam részéről. Annyira boldog volt, hogy folyamatosan azt hajtogatta, ő is ilyet akar a szülinapjára (szegény, csak januárban lesz neki), és közben megállás nélkül ugrált az örömtől. Én is örültem, mert legalább lemeózta, ennyiből jó dolgom van, hogy van, akin előre tesztelhetem a reakciót, vagy hogy egyáltalán felismerik-e a művemet...

Miután elvitték a tortát, beugrott, hogy véglegesen lehagytam az ablaktörlőt, majd miután felraktam a képet Facebookra, újabb hiányosságot fedeztem fel...kitaláljátok mi az? :)

2012. március 14., szerda

Könyv torta talársapkával

Talán nem meglepő, egy friss diplomás fiatalember kapta ezt a tortát. Először egy talársapkán gondolkoztunk kolléganőmmel, de ahogy körülnéztem a szokásos helyeken, megtetszett ez a fazon. Na meg persze ez bonyolultabb is, mint az eredeti verzió, miért is ne. :)


Először egy könyvet akartam, majd miután lesütöttem a piskótát, rájöttem, hogy kettővel sokkal jobban néz ki. Jött az agyalás, számolgatás, hogy szabjam szét a tortát úgy, hogy normális méretű könyvek jöjjenek ki, és lehetőség szerinte még maradék se legyen. A nagy számolgatásban aztán rosszul fűrészeltem, így kevésbé lettek vaskosak a könyvek, viszont a méretük szerintem tökéletes lett. Remélem még sokszor fogok ebbe az irányba tévedni. 


A betöltött téglalapokat nem nagyon kellett faragni, a burkolással voltam bajban, mert nem találtam róla videót. Így a legkézenfekvőbb megoldást választottam, mintha tényleg könyvet kötnék. Először az oldalára raktam fel egy csíkban a fehér burkolatot. 
Arra már korábban rájöttem, mennyire fontos a kinyújtott fondant lemérése, mert újraburkolni (főleg egy csokikrémnél) nem lehet. Ennél a tortánál tényleg teljesen pontosan kiszabtam a borítót, majd az egyik felét vékonyan bekentem margarinnal, hogy tapadjon - nem tapadt, a következő tortánál biztos hagynék jó sok csokikrémet -, ráhelyeztem a tortát, majd ráhajtottam a másik felét. Vonalzó mentén sniccerrel levágtam a felesleges darabokat. A barna könyvet színét egy kis keményítő-kakaópor keverékkel simítottam át, hogy kopottabb hatású legyen. A két könyvet saslikpálcával rögzítettem egymáshoz, hogy ne csúszkáljanak. 


A talár sapkához fél adat Sport szelet tésztát gyúrtam össze, majd a hűtőbe raktam dermedni. Miután kihűlt, kör alakot vágtam ki belőle, bekentem vajjal, és köré tekertem egy fekete fondant csíkot. Korábban már kivágtam a tetejére a négyzetet, bár nem elég korán, így nem volt ideje kiszáradni. Ezért kartonlapot raktam alá, amit vajjal rögzítettem. 

A bojtot fokhagymanyomó segítségével készítettem, majd arany lüszterfestékkel kentem át. A betűnél sajnos nem jött be a számításom, kiszúrás után először lekentem lüszterrel, utána ragasztottam, de ezután biztos csak ragasztás után fogom átkenni, mert a lüszter leoldódott, miközben nyomtam fel a betűket, és összemaszatolta a "könyvet". 

A torta azóta már elfogyott, állítólag finom volt, bár mindig vannak elégedetlenkedő emberek. ;) Peti, várom a kritikát. :)

2012. március 9., péntek

Alice Csodaországban torta

"Ez most a kedvencem, az Őrült Kalapos kalapja. 

Nagyon megörültem neki, szerintem az eddigi legjobb felkérésem, és nagyon remélem, hogy még sok ilyen lesz :) Na nem mostanában, mert 4 gyerektorta vár rám a családban 1 hónapon keresztül, de ez a torta most sok erőt adott. Kár hogy csak ritkán lehet ilyet készíteni. Érdekes, hogy a környezetemben inkább a gyerekeknek kérnek tortát, a felnőtteket mintha elhanyagolnák


Gondolkoztam azon is, hogy nevezem a Webcukrász versenyre, de aztán - természetesen utólag - elolvastam a szabályzatot, és:

- nem készült fénykép 3 különböző szögből, vagy inkább nem elég nagy az eltérés a szögek között :)
-helyettem a pici lányom van lefényképezve, mert magamat elfelejtettem fényképeztetni, ő viszont már minden tortával fényképezkedik :)
-annyira nem tökéletes a kivitelezés, az airbrushom is eldugult, köpni azért nem köpte rá a festéket, de egy idő után már semmit nem csinált, így abba kellett hagynom a fújást, pedig még lett volna mit 
-az órán fordítva van a 6-os, és
-lehet a spagettiszár sem számít ehetőnek


.A tortához szögletes piskótát sütöttem, amit túrós citromos krémmel töltöttem meg, majd dermedés után két kört vágtam ki belőle, és egymásra helyeztem őket. Kalap formára faragtam, bevontam vajkrémmel, majd struktúra lappal mintázott Unidec-kel. Lefújtam zöld és fekete festék keverékével, majd lüszter festékkel csíkokat húztam rá. Az összes kiegészítő Unidecből készült, formázás után hagytam hogy dermedjen, és csak utána dolgoztam velük tovább, festettem meg őket lüszter festékkel."

Hát eddig írtam meg a bejegyzést vagy két hónapja, majd elraktam piszkozatba. :) Aztán miután a facebookon az ismerőseim rengeteg pozitív visszajelzést adtak vele kapcsolatban, mégis úgy döntöttem megpróbálkozom a nevezéssel, és elküldtem Némónak a képet, valamint egy karácsonyi közös képet, így indirekt módon beazonosítható voltam a tortával. :) A spagettit Némó ehetőnek minősítette, ezért indulhattam a versenyen, és végül diplomát kaptam a tortáért.

Remélem jövőre már felkészültebben , külön versenytortával tudok indulni, és javítani a helyezésen. Ezúton is köszönet Némónak és Lenkének, hogy ismét lehetőséget adtak, hogy megmérettessük magunkat.

Most azt hiszem végre ideje, hogy megbirkózzak az airbrush tisztítással, remélem megtalálom a papírját, hogy kell összerakni. :)

2012. március 2., péntek

Pónis torta

Betegeskedünk, így csak most van időm felrakni ezt a tortát. Az e heti tortámat sajnos le is kellett mondanom, vagyis inkább lemondtam még időben, mielőtt az utolsó pillanatban jön közbe valami. Pedig nagyon akartam, már a műszaki terv is kész volt, hát majd talán máskor...másnak...


Ez a pónis torta a süni torta utáni hétre készült, ugyanannak a kis hölgynek, ezúttal arra a bulira, ahol az ovistársakkal ünnepelte a 6. szülinapját. Szerencsére most nem merültek fel gondok a piskóta sütése közben, így végül olyan kinézetet kapott, amilyet korábban elterveztem. Nem tudom, lehet-e még újdonságot mutatni póni témában. 

Többféle típus kering a neten, álló póni forma, fekvő póni forma, kerek forma figurával. Az utóbbit választottam, hogy ne legyen maradék. Két pónit készítettem, egy rózsaszínt és egy kék szivárványos sörényűt, de aztán ahogy egymás mellé raktam őket...hát a kék olyan nagy, gonosz póninak tűnt, így rövid gondolkodás után a kukában kötött ki.

A szivárványt virágdróttal erősítettem a tortához, és felhőbuborékokkal támogattam meg. A szív alak a torta tetején (remélem annak is látszik) színezett kristálycukor, az Ázsia boltban szereztem te már hónapokkal ezelőtt, és nagyon vártam, hogy végre valamelyik tortán kipróbálhassam. Vizes ecsettel rajzoltam szív alakot a tortára, és rászórtam, kicsit belenyomogattam a cukordarabokat. Egész jól hozzáragadtak.

Sajnos az Unidec megviccelt, és megint megerősödött bennem az elhatározás, hogy nem rendelek újabb adagot ha elfogy, hanem visszatérek a pillecukor fondanthoz. Bár még nem járt le a szavatossága, a bontatlan csomagban ismét összeálltak a cukorszemcsék, és ez meg is látszik rajta.

A torta egyébként a kedvenc túrós-citromos krémemmel készült, amibe most két Meyer-citromot raktam ízesítésként. Isteni finom lett. Utólag már bántam, hogy nem volt maradék. :)

2012. február 26., vasárnap

Spagetti torta

Hozzávalók:

A tésztához: piskóta, tiramisu krém, Unidec spagetti.
A húsgombóchoz: darált keksz, kakaópor, vaj, porcukor, málnalekvár, tej, tört mogyoró. 
A szószhoz: málnalekvár, olvasztott vaj, étcsoki, piros ételfesték. 


Olaszos témájú tortát kért tőlem sógornőm, ez lett belőle. Két verzió volt a fejemben, először egy kockás abroszos asztal lett volna a torta, tragant tányérral. Szokás szerint elúsztam az időmmel, mert megint befigyelt egy betegség, így ez a típus volt a leghamarabb kivitelezhető. Sajnos tragant villára és a szalvétára sem volt már időm. 

2012. február 19., vasárnap

Süni torta

Pónis tortának indult, süni lett belőle. Na, de inkább kezdem elölről.

Onnan indult a történet, hogy immár egy éve én készítem a családban az összes szülinapi tortát a gyerekek nagy örömére. Mindig hetekkel korábban megpróbálom kideríteni, mi az éppen aktuális kedvenc, majd elkezdem bújni az interneten a kedvenc oldalaimat. Most sógornőm kislánya volt soron, akinek ismét két tortát ígértem, egyet a családi szülinapra, egyet pedig az óvodásra. Orsi kérése egy süni volt, a másik tortát pedig sógornőmmel egy pónisban fixáltuk le. Mivel Orsi gyümölcsös krémet kért, ezért úgy döntöttem, hogy a családi szülinapra készül a póni torta, mivel azt nem faragott típusúra terveztem, így nem szaladhattam bele abba a hibába, hogy a tejszínes krém miatt szétmállik a torta.


Múlt hét vasárnap elutaztunk pár napra pihenni, majd hazautaztunk a családomhoz is Zalába. Mivel szombat délután terveztük a hazajövetelt, és vasárnap volt a buli időpontja, ezért tesóméknál szombat délelőtt összeütöttem a piskótát, hogy legyen ideje kihűlni, és itthon már csak töltenem kelljen. Bátyám hosszasan magyarázta, hogy az ő megörökölt sütőjük csak légkeverést tud, én bőszen bólogattam, és beállítottam a hőfokot 180 fokra. Majd 20 perc múlva megéreztem a szagot...az égett szagot. Akkor jöttem rá, mit akart nekem mondani. Épp indulni készültünk, így már csak arra jutott idő, hogy rádobjunk egy sütőpapírt, és tesómékra bíztam a piskótát. Mire hazaértem, egy égett vulkántorta fogadott. A magas hő miatt a széle megégett, a hőfok visszavétele után viszont a közepe - és tényleg kizárólag a közepe - elkezdett fölfelé terjeszkedni.

Ötleteltünk, még egy piskótát lusta voltam sütni, már ott tartottunk hogy volt a rajzfilmben vulkános rész is, aztán 20 perc után jobb híján a süninél lyukadtam ki. Este fél 6-kor hazaértünk, gyorsan megcsináltam az epres-tejszínes krémet, készült előző nap egy étcsoki ganache is, mivel a fagyasztóban lévő eperpüré kevésnek látszódott, és az égett részek lefaragása után betöltöttem a tortát vegyes krémmel. 3 óra dermedés szerencsére elég volt. Miután a gyerekek lefeküdtek elkezdtem kaszabolni a tortát, és elég rövid idő alatt egy sünszerű alakzat bontakozott ki. Lekentem a felhabosított étcsoki ganache és vajas-porcukor keverékével (ez egyrészt jobb tartást adott neki, másrészt így lett csak elég a krém), majd az arcot is elkészítettem Unidecből. 


A tüskéken sokat vaciláltam, sok tortán láttam őket fondantból, vagy vajkrémből megformázva. Végül ennél az egyszerű verziónál maradtam, így nem lett túl krémes sem, a gyerekek pedig így is megismerték. Kapott még egy kis hajpántot is a süni hölgy, majd pár virágot, és egy pillangót az orrára. 

Szerintem nem egy bonyolult torta, egyszerű a forma, és tényleg nem kellenek hozzá extra eszközök. Orsinak nagyon tetszett a süni, az arca, a fülei, és a lábai kaptak is egy nap haladékot. 

Jövő héten pedig remélem már tényleg elkészíthetem azt a pónis tortát. :)

2012. február 5., vasárnap

Bob, a mester torta

Az első tortámat 1 éve készítettem a kisfiam 3. születésnapjára. Furcsa volt megtapasztalni, mennyire másképp viszonyulnak a gyerekek a figurás tortához, mennyivel többet jelent nekik, mint egy hagyományos. Nem csak tortaként kezelik, szinte megszemélyesítik, örömmel esznek le róla minden kiegészítőt, alagutat, síneket, virágot, szuperhőst, bármit ami "mozdítható", és még hónapok múlva is emlékeznek minden részletre. 

Egy hete még panaszkodtam, hogy mostanában csak gyerektortáim vannak kilátásban, és hogy már úgy készítenék valami felnőtteset. Ezt most is így érzem, de a tegnapi nap mindenért kárpótolt. Azért is, hogy az elmúlt napokban talán 4 órákat ha aludtam éjszaka, vagy hogy egy fárasztó nap után nem ültem le a tévé elé kikapcsolódni, hanem mentem a konyhába fondantot gyúrni, vagy figurát készíteni.


Kristóf kapta ezt a Bob mester tortát is, a múlt héten tartottuk a családi szülinapot, most pedig az ovis barátoknak szerveztünk egy szülinapi bulit. Kezdetben Roary tortán gondolkoztam, aztán szép lassan Bob mester felé kanyarodtam el. Sokat nézegettem a neten, milyen típust készítsek, és végül a klasszikusnál maradtam, zöld rét, tégla, napraforgók, Bob, és Márkus. 

A figurákat pár nappal korábban Unidec-ből készítettem el. Mivel Kristóf nem szereti a marcipánt, ezért Unidec helyett pillecukor fondanttal vontam be. Sajnos látszik rajta, hogy jól melléfogtam a porcukorral, szemcsés maradt tőle a fondant, egyszerűen nem oldódott fel, szinte mállott. Az biztos, hogy ezt a fajtát kerülni fogom a jövőben. Viszont lehet visszatérek az Unidectől a fondantra, most hogy már nem "nagyüzemben" készülnek a torták, így megéri fondantot készíteni, ízre és állagra is sokkal jobb, nem tűnik olyan viaszosnak.

A tortára, jobban mondva Márkus markolólapátja elé a szállítás után még került pár Smarties cukorka, amit a gyerkőcök leehettek a tortáról. Az öröm nagy volt. :)


Mindenki boldog volt, hogy ehetett téglát, a lányok megették Bob mester fejét, a fiúk a kezét, Márkust. Öröm volt látni a gyerekeket. Aki még nem készített ilyen tortát, és van egy kis ideje, kedve, türelme, bátran próbálja meg, nem olyan nagy ördöngösség, mint amilyennek kinéz, és a visszajelzés nem marad el. :) 

2012. január 29., vasárnap

Chuggington torta - Wilson, a piros mozdony

Bár a címkék alapján egyenlő arányúnak látom a felnőtt- és gyerektortáimat, az utóbbi időben mégis sokszor jön az érzés, mintha már az összes mesehőst elkészítettem volna. Pedig még mi vár rám! A következő 4 tortám biztos gyerektorta lesz. Egy igazi gyerektorta-gyár lettem. :)


Ez a Wilson torta viszont az egyik legszemélyesebb számomra, hiszen a fiamnak készítettem. Néhány hónapja teljesen elkapta a fiamat (és emiatt természetesen a lányomat is) a Chuggington őrület. Sok fontos információhoz jutottam ez által, például már tudom, hogy évekig milyen tévedésben éltem azáltal, hogy a piros mozdony nevének hittem Chuggingtont, pedig az csak egy kisváros, ahol Wilson, Bruno, és Koko gyakorolják nap mint nap mindazt, amit egy kis mozdonynak tudnia kell.

A torta elkészítése könnyűnek tűnt tervben, és utólag is azt mondom, nem lett volna túl bonyolult, biztosra is mentem. Szabadságot kértem péntekre, hogy készülhessek a szombati bulira, na meg ne éjszaka kelljen díszítenem. És lőn...

...reggel hőemelkedés. Aztán délben már 38 fokos láz. Közben készült Wilson, délután 4-kor már le is burkoltam, hogy este már csak a díszeket rakjam fel. Majd anyósom vigyázott a gyerekekre, amíg a férjem elvitt orvoshoz, és mire hazaértünk 38.9. Lázcsillapító be, alvás. Este 9-kor 37 fokra kihűlve, újult erővel díszítettem. Éjjel f2-kor minden a helyére került.

Nem nagyon emlékszem, mit történt a szülinapi bulin, mert néha úgy éreztem, mintha nem is lennék ott, csak tettem a dolgom. De az az örömet, amit ez a torta okozott neki, nem fogom elfelejteni soha...és ha mégis elfelejteném évek múltán, majd visszanézem róla a videót. :) 

2012. január 25., szerda

Verdák - Mack torta

Többször írtam már, hogy mostanában nem sok időm van. Tortákra azért szorítok még időt éjszakánként, de mire eljutnék a blogomra, elfogy az energiám. Úgy látom, nemcsak én vagyok így vele, sokan eltűntek mostanában, remélem "csak" időhiányban szenvednek, vagy szünetet tartanak, és visszatérnek.


Ez a torta még két hete készült, és Villám McQueen-nek indult, ezután elkanyarodott Francesco irányába, és majdnem Kisvakond lett belőle. Mindez szerencsére csak ötletelés szintjén történt. 12 szeletes tortában gondolkoztunk, ezért pár ötletet emiatt is elvetettünk, végül a pótkocsi nélküli Mack maradt, aki Villám mellett az ünnepelt nagy kedvence.

Házicsokikrémmel töltött piskótából faragtam ki, a burkolással gyűlt meg a bajom megint ismét. Egyszerűen túl magas, túl szűk, és túl szögletes az eleje. A szemével nagyjából sikerült eltakarni a repedést, de eléggé bosszantott. Mivel a piros nem lett túl piros, airbrush-al még fújtam rá egy kis színt. A leesett darabokat darált keksszel és lekvárral gyúrtam össze, ebből készültek a kerekek. 

2012. január 7., szombat

Angry Birds torta topsy turvy stílusban

El sem hiszem, hogy több mint egy hónapja nem töltöttem fel ide semmit. Igazság szerint nem is nagyon volt mit, csak egy tortám volt azóta, gasztroajándékokat is készítettem karácsonyra, de amikor eljutottam volna a fényképezésig, mindig leeresztettem. Többször megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a blogolást, ha nem tudok rendszeresen foglalkozni vele, aztán az jutott eszembe, ha megtenném, mégsem szeretném annyira ezt az egészet, mint amennyire eddig hangoztattam.

Decemberben nem is volt túl sok felkérésem, visszamondták, vagy túl későn jött, de nem is nagyon bántam. Újra munkába álltam 4 év "gyerekezés" után, nem volt könnyű, újra be kellett tanulnom, meg kellett szokni a állandó rohanást. Rájöttem, hogy szeretem a munkámat, és minden energiámat ebbe fektettem. Éjszakai tortázásra nem volt idő, ötleteket gyűjteni és gondolkozni főleg nem.

Aztán januárban hirtelen beindult az élet, és a múlt héten kb. 10 tortát mondtam vissza. Magam is meglepődtem a pozitív visszajelzéseken, és újból rákattantam erre a hobbira. Most már határt szab sajnos az idő, de szeretnék minden héten legalább egy tortát elkészíteni, ami lehetőleg újdonság, és magam is tanulhatok belőle.

Nem tudom, másnál hogy indul a megkeresés, de tőlem általában egy korábbi tortám klónját kérik. Mivel ez nekem nem megélhetési forrás, és nem szeretek futószalag-szerűen tortákat készíteni, ezért mindig megpróbálom eltéríteni a megrendelőt. Angry Birds tortánál eddig ez nem igazán sikerült. :) Mindenki a korábbi állványos verzióhoz ragaszkodik. Most szerencsére szabad kezet kaptam, és úgy döntöttem kipróbálom a topsy turvy torta készítését. Nem akartam másolatot készíteni, hanem valami egyedit akartam. A topsy turvy torta készítéséről ITT találtam egy nagyon jó videót.


A tortát csokikrémmel töltöttem, Unidec-kel burkoltam. Az alsó részt struktúra lappal mintáztam meg, amit az Ázsia boltban találtam. A videó annyira részletes, hogy túl sok mindent nem tudok írni a készítéséről. Nagyon jó volt valami újat csinálni, igazi kihívás. És emiatt most elégedett is vagyok az eredménnyel. Remélem a kis ünnepeltnek is annyira tetszett, mint nekem.  
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...