Kipróbált receptek

2011. december 4., vasárnap

Thomas, a gőzmozdony torta

Barátnőm kisfiának készült az első és utolsó egész alakos Thomas tortám. Ez után a torta után éreztem eddig a legerősebben, ami már sokszor bevillant: képtelen lennék egy cukrászdában dolgozni. Imádom ezt a hobbit, hajt a kihívás, de miután elkészül a torta, már csak az elégedettséget érzem, vagy hogy ezen is túljutottam. De azt sosem, hogy újra csinálnám.


Ehhez a tortához is pontos méricskéléssel, és monitorról átrajzolt sablonnal kezdtem neki. Szeretem, ha a jármű tortáim méretarányosak, a díszítés amúgy sem igényel túl sok kreativitást, számomra ezeknél a tortáknál a matematikai pontosság győz. :) A kívánt szeletszámból számított térfogat alapján kiszámolom a pontos paramétereket, ez alapján megsütöm a piskótát, betöltöm legalább fél nappal korábban, hogy legyen ideje dermedni, majd jöhet a sablon. Ezt a tortát túrós-citromos krémmel töltöttem, lágyabb mint a vajas krémek, de a túró ad neki egy tartást, amitől bátran faragható. Thomas feje helyére beszúrtam egy megfelelő átmérőjű kör alakú szaggatót, azt körbevágtam, és így pillanatok alatt sikerült megadni a piskótának a kívánt formát.


A burkolás már kemény menet volt, nem tudom mi a tökéletes megoldás, én először az oldalát burkoltam be, külön burkoltam a "feje tetejét" és a "nyakát", majd jött a fekete rész, végül a piros. Jó sok időm elment vele, majdnem 4 órát töltöttem csak a burkolással, és díszítéssel. 

A hibáit nem sorolom, úgyis látja mindenki (pl. az illesztéseknél), de összességében örülök, hogy készíthettem egy ilyen tortát is, de megint azt mondom: Soha többet! Bár a fiam már feladta a megrendelést, de remélem január végéig még el tudom téríteni más irányba. :)

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a Thomasod! :) Egyszer én is csináltam egyet, de én is azt mondtam, hogy soha többé! :) Azóta is tartom a szavam. :) Egyébként nekem is kb 4 óra volt a burkolás-díszítés...

    VálaszTörlés
  2. Pedig nagyon jól sikerült, sokan a magasságával vannak bajban, itt az is stimmel, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  3. SZép lett a THomasod,de izzélj már :)))
    Egyébként szívemből szóltál,mert én is első ilyen Thomasomat készítettem hétvégén,de én egy kövér ellenőrt is gyártottam hozzá,és pont ezek a gondolatok jártak a fejemben :)
    Majd mutatom az enyémet is holnap ;)

    VálaszTörlés
  4. Köszi Lányok. :)Szegény Thomas, úgy látom senki nem rajong érte, vagy inkább szegény mi, hogy ennyire népszerű a gyerekek körében? :)

    Nudleee, azt hittem csak én szöszmötöltem el mindenfélével, de akkor ezek szerint ez a szintidő. :) Pedig olyan egyszerűnek hittem, annak ellenére, hogy nem sok jót hallottam róla eddig.

    Dina, én inkább a szélességével voltam gondban, nem hittem el, hogy a 25cm hosszhoz 10cm szélesség tartozik, olyan szűknek tűnt, azt hittem elborul. Nem is mertem megfaragni az oldalát, ezért is lett az eleje olyan, mintha oldalról kicsit megtolták volna. :)

    Desszertke, hihetetlen, hogy minden héten van valaki, akivel ugyanaz a témánk. :) Terveztem kövér ellenőrt is, de éjjel 2-kor inkább az ágyat választottam helyette. :) Kíváncsi vagyok a Thomasodra, mindenképp megnézem. Egyébként lehet sokszor úgy tűnik, negatív vagyok a munkámmal kapcsolatban, pedig csak fel akarom sorolni, mibe buktam bele, hátha másnál megspórolom a bosszúságot. A második Thomasnál már lehet jobban menne a dolog...ha lenne ilyen...de nem lesz. :) Hacsak nem ennyit fizetnek érte: http://www.elitecakedesigns.com.au/Thomas-the-Tank-Engine-cake.html

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is szuper lett, felismerhető, és én semmi hibát nem látok rajta! :)

    VálaszTörlés
  6. Szerintem tökéletes.Énis gondolkoztam hogy megcsinálom a fiam szülinapjára mert szereti a mozdonyokat.De félek előre hogy megint tul sok időmet elveszi és nagyon nehéznek tűnik.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...