2013. február 16., szombat

Mickey és Minnie egér torta bébi kiadásban

Ugyanaz a variáció fiúra és lányra, 1 éves ikreknek. Nagy kihívást jelentett, amikor megkaptam a feladatot, mert nem szoktam hozzá a bébi tortákhoz, és ódzkodom is kicsit tőlük. Sok verziót láttam az interneten, de annyira nem fogtak meg, viszont ahogy haladtam előre a díszítéssel, egyre inkább megszerettem őket.


Nehezen viselem a telet, de egy előnye mindenképp van, a 20 fok körüli hőmérséklet a konyhámban ideális a fondant állagának, nagyon szépen és könnyedén lehet vele burkolni. A torta díszítésénél egy dologra vigyáztam nagyon, hogy a színek ne legyenek se túl pasztellek, se túl dominánsak. A fiútorta kék színét delfinkén és királykék színezőpaszta kombinációjából gyártottam le (eredetileg ezt az árnyalatot a delfinkékkel kellett volna elérnem, aztán amikor kezdett lila árnyalatot felvenni, jobb híján mentettem a menthetőt, és nagyon kellemes árnyalatot kaptam).


A figurákat és a kockákat keményítővel összegyúrt fondantból készítettem, így 1 nap alatt kiszáradtak. A figurák fejét és testét egy napig szárítottam előre,majd az arcot újabb réteggel csak másnap mintáztam, így nem deformálódott el a figura. A kezeket, lábakat szintén csak másnap rögzítettem a testhez. A takaróhoz színes és fehér fondantot márványoztam, majd struktúralappal mintáztam. 

Most úgy érzem, hosszú idő után most megint tele vagyok energiával, lehet a közelgő tavasz az oka, de minden nap várom, milyen kéréssel találnak meg, és szerencsére a következő hónapban már 3 torta is várakozik a naptáramban. :)

7 megjegyzés:

  1. Nagyon jók!!!Nem bonyolítottad túl, s ettől (is) lettek szépek.Az én ikreim is elfogadnák (csajos színekben).

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszenek a színek, persze a díszítés is! Kellemes, aranyos torták.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon bájos lett mindkettő! Szépen összehangoltad, hogy passzoljanak egymáshoz

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm mindenkinek a kedves hozzászólásokat. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...