Kipróbált receptek

2013. március 2., szombat

Nici torta

Egy időben nem nagyon voltam otthon a csajos tortákban, rengeteget szenvedtem velük, és a végeredmény sem tetszett annyira, mint egy fiú- vagy formatorta esetén.

Mostanában viszont valahogy úgy jöttek össze a felkérések, hogy egyre inkább kezdem élvezni a pasztell színeket, formákat, és immáron ihletet próbálok meríteni különböző motívumokból is. 


A dizájn ebben az esetben nem saját találmány, konkrét kép alapján dolgoztam, amit az ünnepelt választott kis, az eredetije ITT található.

A figurától nagyon féltem, meg is csúsztam szokás szerint, mert a gyerekek lebetegedtek, emiatt éjszaka dolgoztam, és miért ne ilyenkor jöjjön össze egy hétre három torta, amire kb. 1 éve nem volt példa...így az a terv, hogy a figura alapját 2-3 nappal legyártom, hogy legyen ideje száradni, dugába dőlt.

Reggel munka előtt belegyúrtam a fondatba egy kis CMC port (nekem jobban bejön a keményítős stabilizálás, de az persze pont most fogyott el), és reménykedtem hogy estére megszilárdul. Hát nem így történt. A fej el is deformálódott, de szerencsére a birkaszőr ápol, és eltakar implantátum esetén is.

A szőröket fokhagymanyomóval készítettem, majd vágtam rövidre, pillanatok alatt fel lehetett őket ragasztani. Magam is meglepődtem, milyen hamar elkészült az egész. A számokhoz már keményítőt gyúrtam a fondantba, reggelre ki is száradt, ekkor rögzítettem őket a tortához cukorvirág dróttal.

A torta oldalára a csíkokhoz 0-s ecsettel gél festéket vittem fel. A torta tetejét színezett kristálycukorral szórtam meg.

A megrendelőnek nagyon tetszett a torta, össze is keverte a képet az eredetivel. Hát van ennél szebb visszajelzés? :) 

5 megjegyzés:

  1. Ó, hát ez irtó édes! Tökéletes gyerektorta :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagyon tetszik! :) Cukipofa!

    VálaszTörlés
  3. Jaj, nagyon aranyos! Imádom ezt a barit! :))

    VálaszTörlés
  4. Annyira ügyesen dolgoztál, hogy szebb mint az eredeti :) az a bárányka valami cukorfalat :D

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen mindenkinek a visszajelzéseket, nagyon jólesett. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...