Kipróbált receptek

2011. július 31., vasárnap

Emeletes Mickey egér torta

Ezt a tortát szerencsére már jó előre pontosan leegyeztettük a megrendelővel. Az eredeti terv az volt, hogy kis módosításokkal a nemrég elkészített Mickey tortámat ismétlem meg. Sok email váltás után aztán szerencsére egy emeletes verzió mellett döntöttünk. Nem szeretek egy tortát kétszer elkészíteni, eddig csak az AS Roma tortával tettem kivételt.


A torta alul csokis, felül túrós ízesítésű volt, illetve 8 db Mickey témájú cupcake készült mellé. A legnagyobb kihívás az volt, hogy megfelelő méretű kör kiszúrókat találjak hozzá. Nem tudom, mások mi mindent használnak kiszúró gyanánt, próbálkoztam toll kupakjával, hagyományos kiszúróval, linzer belsejének kiszúrójával, kerek díszítőcsővel, mindennel. Nem kevés időmbe telt, amíg felkutattam mindent a lakásban, ami kerek volt, és elég vékony, hogy kört lehessen vele szaggatni. A Mickey fej megformázása ehhez képes pillanatok alatt megvolt. 


A cupcake receptet innen vettem, tömény és csokis, rá ugyanilyen tömény házicsokikrém került. A díszeket már korábban legyártottam, hogy legyen tartásuk.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon szuper! Azt hiszem én a wiltonos virágkészítős könyvben lévő kerek formát és a kicsi díszítőcsőt használtam anno a fiam tortájához. De nem hiszem, hogy a gyerekek méregetnék, hogy teljesen tökéletes-e.
    Nagyon szép tortáid vannak, látszik, hogy rengeteg időt rászánsz egyre!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm! Igen, sok időm rámegy, és még így sem vagyok sokszor elégedett. :( Szerintem sokan a felnőttek miatt akarunk megfelelni, mert ők észreveszik a hibákat - vagy csak azt hisszük, végül is eddig senki nem reklamált (vagy csak nem mert reklamálni :))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...