Kipróbált receptek

2011. július 31., vasárnap

Opel Calibra torta

Barátnőmmel beszéltük meg néhány hónapja, hogy a bátyjának és a "sógornőjének" készítek egy-egy tortát. Az eredeti terv egy harsona és egy laptop lett volna. Nemrég úgy döntöttünk, hogy a testvére inkább a saját autójának kicsinyített és ehető mását kapja, míg a "sógornő" egy virágosat. Aztán felhívott a bátyám, hogy jönnének hozzánk látogatóba augusztus elején 4 napra, aminek egyrészt nagyon megörültem, mert utoljára másfél éve voltak nálunk (hát igen, Zalaegerszeg nem kis távolság), másrészt fájó szívvel lemondtam barátnőm tortáit. Szerdán hívott barátnőm, hogy a szülinap mégis most hétvégén lesz, és be tudok-e vállalni a már meglévőek mellé legalább egyet a tervezettből. Úgy döntöttünk, hogy én megcsinálom az autót, ők pedig a szomszéd leányzóval kreálnak egy szív alakú virágosat.


Nem tudom, más hogy van a faragott tortákkal, én minden alkalommal ülök a megtöltött piskóta előtt, és az irodalom érettségi jut eszembe. Akkor is ültem, és bámultam a táblán a 3 címet, és 1 órán keresztül járt az agyam melyiket válasszam. Most pedig ott ültem az első autóm előtt, és azon gondolkoztam, hol vágjak bele először.Miután lekaszaboltam egy csomó piskótát, még mindig azt néztem, hogy lesz ebből a szappantartó utánzatból autó. Úgy láttam, jobb ha abbahagyom a vagdosást, ezért gyorsan lekentem vajas porcukorral, és beraktam a hűtőbe. 


Elővettem az utolsó adag pillecukros bevonómat, és drukkoltam, hogy ne rontsak el semmit a bevonásnál. Szerencsére elég lett, és nem is szakadt el sehol. Felraktam az ablakokat, a díszítőcsíkokat. A autó elejénél elkövettem egy kis bakit, nagyobb kép alapján mértem be az arányokat, így elég fura lett. De a végeredmény kárpótolt, hiszen autónak néz ki a tortám, és az enyém. Örülök, hogy bevállaltam, de ígérem, soha többet három torta egy hétvégén. :)

Mutatok még egy képet a konyhámban folyó szigorú minőség-ellenőrzési folyamatról:



Na, megyek takarítani, mert úszik a konyhám a porcukorban. És éljen a mosogatógép! :)

Tegnap este f11-kor, még a szülinapi buliról felhívott az ünnepelt, és közölte, hogy a torta még mindig egyben van, és egy ideig egyben is lesz. :) Nagyon örült neki, nem engedte felvágni, az anyukája még a visszapillantó tükröt sem kóstolhatta meg. Még szerencse, hogy volt egy másik torta is, nem maradtak éhen. :) Ahogy már sokszor írtam, ezek a legszebb pillanatok ebben a "munkában", és ilyenkor érzem, hogy megéri a rengeteg fáradtságot.

Boldog Szülinapot, Atti!

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett a járműved! A "kis maszatos" is aranyos!

    VálaszTörlés
  2. Szuper autót készítettél - nekem nagyon tetszik! El sem hinném, hogy ez az első ilyen tortád! Tetszik, ahogyan kialakítottad! :)
    Én is már annyiszor megfogadtam, hogy egy héten csak egy torta. De néha (mindig) addig rágják a fülemet, amíg végül igent mondok (főleg ha valami meredek ötletről van szó!).

    VálaszTörlés
  3. Gabi, köszi! :) Nagyon féltem tőle, próbáltam olyan aprólékosan előkészülni, ahogy te is szoktál. :) Még a kocsi műszaki adataiba is bekukkantottam a neten, hogy arányos legyen. A torták számát illetően néha félek, hogy nem lesz a hétvégén torta, aztán bejön egy, nagy az öröm. A másodikat még vállalom, a harmadiknál úgy vettem észre teljes válság és bénultság jön. De én sem tudok nemet mondani. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik a torta,de a minőségellenőr mindent visz,nekem is van egy :)))
    Én szeretem ha sok torta jön...a héten 5 volt,nagyon elfáradtam,de szuper érzés volt kicsit nagyban nyomni:))))

    VálaszTörlés
  5. Sütimanó, én valahogy nem találom ilyenkor az egyensúlyt a család és a hobbim között. :( Ha nem akarok időt elvenni tőlük, akkor szinte minden szabad percemet ezzel töltöm, és 3 nap egymás után nekem már fárasztó. :( Lehet később megtanulom jobban beosztani az időmet, vagy kevésbé macerásakat vállalni, de most még vagy a család issza meg a levét, vagy a torta. :(

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szep tortakat csinalsz! Gratulalok!

    VálaszTörlés
  7. Nelly, köszönöm! Jólesik, hogy így gondolod! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...