Kipróbált receptek

2011. július 17., vasárnap

Popsi torta

23 tortán innen és túl csodálkoztam, hogy még egyszer sem kértek fel semmilyen "extrém" tortára. Na, ez most sem történt meg, de mivel egyik barátunknak nemrég volt a szülinapja, ugye férfiből van, és főleg a legszebb férfikorban, mi mással örvendezhettük volna meg, mint egy ilyen tortával. Az elkészült torta csak a B terv, gondoltunk merészebbre is, de aztán a gyerekeim miatt inkább egy visszafogottabb verzió mellett döntöttem. 


A tortához első körben sütöttem egy trapéz alakú kakaós piskótát (hála az állítható karimájú szögletes tortaformámnak), majd mialatt sült, rávetettem magam az internetre, kerestem egy kerekded mintát, körberajzoltam, berajzoltam a fő vonalakat. Szeretek így előkészülni, hogy ne legyen aránytalan a kész mű. 

A tortalapokat megtöltöttem vaníliás-túrós-tejszínes töltelékkel, néhány órát hagytam összeérni, majd körbevágtam a piskótát, a leeső darabokat felraktam domborulatnak, majd az előre meggondolt mozdulatokkal megfaragtam. Pillanatok alatt megvolt, meg is lepődtem. Az előző hét káosza után most teljesen nyugodt voltam. Ezután lekentem étcsoki ganache-val (1 dl tejszínben olvasztottam fel 2 tábla étcsokit), és hagytam estig dermedni.


Este beburkoltam a tortát, majd ráadtam a nadrágot, övet, elkészültek a zsebek, és végül felraktam az ünnepelt monogramját, és a korát is. A betűk, számok a pillecukor fondant ellenére ezúttal könnyedén kijöttek a kiszúróformából, hajszálvékonyra nyújtottam keményítőn, és még a tetejét is jól megszórtam vele.


Azt kell hogy mondjam, az utóbbi időben nagyon stresszes voltam, és most sikerült olyan szintre lenyugodnom, hogy öröm volt az egész torta készítése. Remélem az ünnepeltnek tetszeni fog a meglepetés.

6 megjegyzés:

  1. Csinos lett a végeredmény, nekem ezek a visszafogottabb verziók jobban tetszenek!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is nagyon jó lett! :-D
    Hol tudtál ilyen kiszúró formát szerezni? Én hiába keresek nem találok ilyen vékony formát.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm mindenkinek! :)
    Noémi, én ezt Angliából rendeltem, van még belőle ha érdekel, írok emailt.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...