Kipróbált receptek

2011. augusztus 22., hétfő

Angry Birds torta

Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden kavarog bennem ezzel a tortával kapcsolatban.


Először is, imádtam minden percet, mialatt ezzel a tortával foglalatoskodtam. Jó nagy munka van benne, nem kevés munkaórával. Több lépcsőben készült, először a figurák, majd az állvány, csúzli,kiegészítők, és végül maga a torta. Mielőtt elkezdtem, rengeteg tortát néztem meg a neten, illetve játszottam is a játékkal néhányat, hogy  egy igazi rajongónak ne okozzak csalódást, főként ne a szülinapján. A torta eredetije egyébként itt található, annyira megtetszett, hogy nem sok mindent változtattam rajta. A figurákat helyeztem el másképp, mert a játékban így szerepelnek.


Aki azt akarja, hogy sikerélménye legyen a figuragyártásban, ajánlom neki ezeket a madarakat, malackákat. Egyszerűek, és a végeredmény szerintem nagyon látványos. Csak gombócolni, köröket szaggatni kell, és már kész is van. Az egyedüli nehézség az, hogy hogy jó sok kell belőlük. Korábbi hibáimból tanulva, most mindig azzal kezdem a figurakészítést, hogy keményítőt gyúrok a pillecukor fondanthoz, így hamar megszáradnak, nem folynak szét. A csúzli, és az állvány is 1 nap alatt kőkeményre száradt így. Mindkettőhöz merevítésképpen jó vastag szívószálat használtam, így volt tartása, nem dülöngélt. A csúzlihoz a szívószál egy részét kettévágtam, majd ipszilont formáztam belőle, hogy semmiképp se törjön el.

A torta sima piskóta volt, csokikrémmel töltve. Étcsoki ganache-val kentem le, majd dermedés után leburkoltam az oldalát. Igyekeztem az alját szépen eldolgozni, hogy ne kelljen alulra szegély, mivel a felső minta úgyis ráfolyik az oldalára. Jó sok időbe telt, míg minden apróság a helyére került, főként a felirat vett el sok időt.

Az sajnos zavar, hogy az alapról a keményítő nyomait nem tudtam eltüntetni, így elég rusztikus lett, jobban szerettem volna, ha tömény fekete. Oldalról nézve sajnos nagyon látszik, hiába vizeztem ecsettel, felülről nézve nem annyira.


A 3 éves fiam teljesen kész volt, amikor meglátta, azt mondta, nem adja oda a tortát, kérjük meg a nénit, ne vigye el. :) Teljesen szerelmes lett ezekbe a madarakba.

Másnap megkaptam a visszajelzést is, a megrendelő azt írta, hogy össze-vissza fotózták, és csodájára járt mindenki. :) Ilyenkor repes a szívem, és legszívesebben ezzel foglalkoznék minden időmben. Nagyon nem várom azt az időszakot, amikor vissza kell mennem a gyerkőcök mellől dolgozni, és ez a hobbi háttérbe fog szorulni. 

5 megjegyzés:

  1. Hát én is tök kész vagyok,mert imádom ezt a játékot.A kamaszom "szoktatott" rá,és képes vagyok elalvás előtt órákat játszani :)))
    Szóval a torta nálam nyerő,minden tekintetben.Nagyon nagyon tetszik!!!!

    VálaszTörlés
  2. Már megint mennyire szupit alkottál! :-)

    VálaszTörlés
  3. Desszertke, Katuci, köszönöm! :) Ez most a kedvencem, megérte a sok fáradtságot. Tényleg öröm volt csinálni, ajánlom mindenkinek! :)
    A karaktereket nagyon szeretem, sajnos a játékot a 8. pályánál meguntam, de lehet csak rossz passzban voltam, majd újra próbálkozom. :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Audrey, fantasztikus ez a torta. Gratulálok ! A kisfiamnak lesz júniusban szülinapja és nagyon szeretne egy hasonlót. A kérdésem az lenne hogy rendelhető e Öntől . Én nem mernék még neki vágni a készítésnek.....

    Üdvözlettel:

    Éva

    VálaszTörlés
  5. Kedves Éva, az audreytortak@hotmail.com címen meg tudjuk beszélni a részleteket. Üdv

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...