Kipróbált receptek

2011. augusztus 23., kedd

Biciklis torta

Néhány hete azon fogadkoztam, hogy nem vállalok 3 tortát egy hétvégére. Ezt végül is sikerült teljesítenem, mert nem hármat, hanem négyet kellett legyártanom 6 nap leforgása alatt. Nem tudom, mások hogy tudnak néha 10-15 tortát is elkészíteni hetente, de ennél a tortánál kicsit elúsztam a teendőkkel. 


Az utóbbi 4 tortámnál már részletes tervet, és rajzot készítettem előre, hogy ne díszítés közben, éjjel gondolkodjam a következő lépésen. Jól is ment, viszont most már kapkodtam. A bevonót is utolsó nap készítettem el, pedig szeretem legalább 2 nappal korábban elkészíteni, beszínezni, hogy állásában elérje a kívánt árnyalatot. A biciklis sablonját is este 9-kor találtam meg itt, és milyen jó, hogy megtaláltam, mert így legalább arányos lett, nagyban megkönnyítette a munkámat. Átrajzoltam a monitorról, majd szétvagdostam, és így könnyen ki tudtam vágni a biciklis darabjait.

Valamiért lassan ment egyébként, ha most ránézek, nem is értem, mit díszítettem rajta 4 órán keresztül, voltak holtpontjaim, úgy érzem, szétaprózódtam a torták száma miatt. A tortát egyben burkoltam le, majd az utat-füvet ráburkoltam. Ezzel jól meg is szívattam magam, mert lett volna egy törésvonal a biciklis testében, így azokon a helyeken alá kellett burkolni. Miután a biciklis összeállt, már gyorsan mentek a dolgok. Az oldalára eredetileg célszalagot, és embereket terveztünk, de éjjel egykor már csak néhány fát, és házat volt erőm rárakni. 

Összességében tetszik a torta, a színei fiús irányba vitték el. Remélem tetszeni fog az ünnepeltnek is, aki egyébként rendszeresen versenyez, és a biciklis ruhája és kerékpárja is az ő felszerelését hivatott szimbolizálni.

A torta egyébként túrós-vaníliás ízesítésű volt, sima piskótában. 

5 megjegyzés:

  1. Csatlakoznék, szuper lett és nagyon aprólékos, megvan az a négy óra! .-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm mindenkinek, örülök hogy tetszik, most már én is más szemmel nézek rá. :) Lehet az alvás is jót tett.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...