2012. január 29., vasárnap

Chuggington torta - Wilson, a piros mozdony

Bár a címkék alapján egyenlő arányúnak látom a felnőtt- és gyerektortáimat, az utóbbi időben mégis sokszor jön az érzés, mintha már az összes mesehőst elkészítettem volna. Pedig még mi vár rám! A következő 4 tortám biztos gyerektorta lesz. Egy igazi gyerektorta-gyár lettem. :)


Ez a Wilson torta viszont az egyik legszemélyesebb számomra, hiszen a fiamnak készítettem. Néhány hónapja teljesen elkapta a fiamat (és emiatt természetesen a lányomat is) a Chuggington őrület. Sok fontos információhoz jutottam ez által, például már tudom, hogy évekig milyen tévedésben éltem azáltal, hogy a piros mozdony nevének hittem Chuggingtont, pedig az csak egy kisváros, ahol Wilson, Bruno, és Koko gyakorolják nap mint nap mindazt, amit egy kis mozdonynak tudnia kell.

A torta elkészítése könnyűnek tűnt tervben, és utólag is azt mondom, nem lett volna túl bonyolult, biztosra is mentem. Szabadságot kértem péntekre, hogy készülhessek a szombati bulira, na meg ne éjszaka kelljen díszítenem. És lőn...

...reggel hőemelkedés. Aztán délben már 38 fokos láz. Közben készült Wilson, délután 4-kor már le is burkoltam, hogy este már csak a díszeket rakjam fel. Majd anyósom vigyázott a gyerekekre, amíg a férjem elvitt orvoshoz, és mire hazaértünk 38.9. Lázcsillapító be, alvás. Este 9-kor 37 fokra kihűlve, újult erővel díszítettem. Éjjel f2-kor minden a helyére került.

Nem nagyon emlékszem, mit történt a szülinapi bulin, mert néha úgy éreztem, mintha nem is lennék ott, csak tettem a dolgom. De az az örömet, amit ez a torta okozott neki, nem fogom elfelejteni soha...és ha mégis elfelejteném évek múltán, majd visszanézem róla a videót. :) 

6 megjegyzés:

  1. Először is jobbulást kívánok! :) Másodszor, szuper lett Wilson. Szerintem a legélvezetesebb gyerektortát készíteni, mert a legapróbb részleteknek is tudnak örülni :)

    VálaszTörlés
  2. rendelésre is készítesz tortát?

    VálaszTörlés
  3. Tejszínhab, köszi. :)
    Szerencsére nem volt vészes a betegségem, vagy csak jó volt a gyógyszer. :)
    Őszintén szólva, néha már szeretnék valami virágos, vagy más egyedi tortát. Tény, hogy a gyerekek tudnak a legjobban örülni, és az ő örömüknek örülök én is a legjobban. De néha jó lenne kreatívnak lenni, nem egy rajzfilmet "másolni". :) De lehet az az idő is eljön egyszer, amikor majd a gyerektortákat sírom vissza. :)

    VálaszTörlés
  4. Rencsi, ez csak egy hobbi számomra, és mivel mostanában időhiányban szenvedek, csak olyan tortákat készítek, ami újdonság számomra is. Általában ezt a mennyiséget az ismerősök le is fedik. :)

    VálaszTörlés
  5. Hát ez valami szuper jó lett! Tökéletes a forma, a burkolás... Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pixie, köszi! :)Bevallom, a piros fondant általában az ellenségem, mert vagy rózsaszín akar maradni, vagy mállik, de most tökéletes volt az állaga.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...