2012. február 19., vasárnap

Süni torta

Pónis tortának indult, süni lett belőle. Na, de inkább kezdem elölről.

Onnan indult a történet, hogy immár egy éve én készítem a családban az összes szülinapi tortát a gyerekek nagy örömére. Mindig hetekkel korábban megpróbálom kideríteni, mi az éppen aktuális kedvenc, majd elkezdem bújni az interneten a kedvenc oldalaimat. Most sógornőm kislánya volt soron, akinek ismét két tortát ígértem, egyet a családi szülinapra, egyet pedig az óvodásra. Orsi kérése egy süni volt, a másik tortát pedig sógornőmmel egy pónisban fixáltuk le. Mivel Orsi gyümölcsös krémet kért, ezért úgy döntöttem, hogy a családi szülinapra készül a póni torta, mivel azt nem faragott típusúra terveztem, így nem szaladhattam bele abba a hibába, hogy a tejszínes krém miatt szétmállik a torta.


Múlt hét vasárnap elutaztunk pár napra pihenni, majd hazautaztunk a családomhoz is Zalába. Mivel szombat délután terveztük a hazajövetelt, és vasárnap volt a buli időpontja, ezért tesóméknál szombat délelőtt összeütöttem a piskótát, hogy legyen ideje kihűlni, és itthon már csak töltenem kelljen. Bátyám hosszasan magyarázta, hogy az ő megörökölt sütőjük csak légkeverést tud, én bőszen bólogattam, és beállítottam a hőfokot 180 fokra. Majd 20 perc múlva megéreztem a szagot...az égett szagot. Akkor jöttem rá, mit akart nekem mondani. Épp indulni készültünk, így már csak arra jutott idő, hogy rádobjunk egy sütőpapírt, és tesómékra bíztam a piskótát. Mire hazaértem, egy égett vulkántorta fogadott. A magas hő miatt a széle megégett, a hőfok visszavétele után viszont a közepe - és tényleg kizárólag a közepe - elkezdett fölfelé terjeszkedni.

Ötleteltünk, még egy piskótát lusta voltam sütni, már ott tartottunk hogy volt a rajzfilmben vulkános rész is, aztán 20 perc után jobb híján a süninél lyukadtam ki. Este fél 6-kor hazaértünk, gyorsan megcsináltam az epres-tejszínes krémet, készült előző nap egy étcsoki ganache is, mivel a fagyasztóban lévő eperpüré kevésnek látszódott, és az égett részek lefaragása után betöltöttem a tortát vegyes krémmel. 3 óra dermedés szerencsére elég volt. Miután a gyerekek lefeküdtek elkezdtem kaszabolni a tortát, és elég rövid idő alatt egy sünszerű alakzat bontakozott ki. Lekentem a felhabosított étcsoki ganache és vajas-porcukor keverékével (ez egyrészt jobb tartást adott neki, másrészt így lett csak elég a krém), majd az arcot is elkészítettem Unidecből. 


A tüskéken sokat vaciláltam, sok tortán láttam őket fondantból, vagy vajkrémből megformázva. Végül ennél az egyszerű verziónál maradtam, így nem lett túl krémes sem, a gyerekek pedig így is megismerték. Kapott még egy kis hajpántot is a süni hölgy, majd pár virágot, és egy pillangót az orrára. 

Szerintem nem egy bonyolult torta, egyszerű a forma, és tényleg nem kellenek hozzá extra eszközök. Orsinak nagyon tetszett a süni, az arca, a fülei, és a lábai kaptak is egy nap haladékot. 

Jövő héten pedig remélem már tényleg elkészíthetem azt a pónis tortát. :)

3 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...