Kipróbált receptek

2012. június 13., szerda

Louis Vuitton táska torta

Nem sok időm van mostanában a blogomra, három hete időhiány miatt nem vállaltam semmit. Az az igazság, hogy kihívást jelentő felkérést sem igazán kaptam, így az egyre kevesebb időmet igyekeztem a szeretteimnek szentelni.

Ezt a tortát már régebb óta meg akarom mutatni, az egyik kollégámnak készült, aki a legvérmesebb kritikusom.  18 éves húgának kérte ballagásra, és a barátnőjével egyetértettek, hogy ez lehet a legtökéletesebb ajándék egy fiatal lánynak.


Egyeztettük a fazont, házi tojást adott nekem, hogy finomabb legyen, mindent megtett, hogy már csak rajtam múljon a torta sikere. Igyekeztem megfelelni az igényeknek, végül közös megegyezéssel 8/10-ben állapítottuk meg a végeredményt.

A torta lényege maga a festés, a faragás nem túl nehéz. Először sütöttem egy téglalap alakú piskótát, megtöltöttem krémmel, hagytam jó sokat dermedni. Majd keresztben félbevágtam, a két részt egymásra raktam (közé kevés krémet kentem), majd rövid - hűtőben - pihentetés után oldalra fordítottam, így egy 8 lapos függőlegesen csíkozott tortát kaptam. Kicsit kellett csak a tetejét lekerekíteni, majd jött a burkolás. Ez volt az első alkalom hosszú idő után, hogy a konyhámban a lélektani 26 fok fölé ment a hőmérséklet, így keményítőt gyúrtam a fondantba, hogy ne nyúljon-ragadjon annyira. Egész jól bejött, és a hűtőben sem izzadt annyira. 

A netről leszedett mintát átrajzoltam zsírpapírra, majd körbevágtam a formákat. Festés előtt a lyukas papírt ráhelyeztem a táskára, nagyjából meghúztam a körvonalakat, végül egyesével befejeztem a mintákat. Így nem lett ferde a festés, és méretarányos is lett. 

Elég pepecs munka volt, a kezdeti kis mintákat látva inkább még egyszer megrajzoltam a sablont, így már csak kb. 2,5 óra volt a festés.

Az ünnepelt nagyon örült neki, és nagyon ízlett mindenkinek...a kollégám szerint kizárólag a házi tojásnak köszönhetően. ;)

2 megjegyzés:

  1. Tökéletes munkát végeztél,nagyon tetszik!
    A minták nem is sikerülhettek volna jobban nagyon jól megoldottad!Sajnálom,hogy mostanában nincs időd tortázni,azért már várom a következő tortacsodát!

    VálaszTörlés
  2. Csodálatosan szép!Biztos, hogy torta ez? Vagy a táskádat egy gyűrött fondanlapra tetted?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...