Kipróbált receptek

2012. október 23., kedd

Umizoomi csapat torta

Kíváncsi vagyok, hányan ismerik ezt a mesét. Én személy szerint nagyon szeretem, egyrészt rengeteget tanultak belőle a gyerekeim a számokról, színekről, formákról, másrészt mivel a NickJr csatornán nézik, az angolt is szívják magukba.


Ez a torta a lányom 3. születésnapjára készült. A kedvenc figurája a meséből Gio, aki formákat varázsol elő a mágikus övéből. 


Sajnos szokás szerint nem sok időm volt a tortára, ez most különösen fájt, hiszen a saját lányomról volt szó. Osztálytalálkozóra haza kellett utaznom, így péntek este megsütöttem a piskótát, megfőztem a csokikrémet, és legyártottam a figura testrészeit. Hogy biztos megszáradjon vasárnapra, egy kis CMC port gyúrtam hozzá . Szombat hajnalban, indulás előtt betöltöttem a tortát. Vasárnap este aztán leburkoltam, felraktam az oldalára a kiszaggatott formákat, és összeállítottam a figurát. Ekkor raktam rá a fejére a kék sisakot, és kifestettem az arcát.

Eredetileg úgy terveztem, hogy a csigavonalat airbrush segítségével fújom rá, de éjjel már nem volt kedvem a pisztolyt pucolgatni, így ecsettel megfestettem a csigavonalat, majd színezett kristálycukorral szórtam be. Egyáltalán nem bántam meg, amikor ettem olyan érzésem volt, mintha dobostorta teteje ropogna a fogam alatt, nagyon finom volt.

Januárra a fiam is megrendelte ugyanezt a tortát, természetesen ő mindhárom figurához ragaszkodik, remélem addigra kinő belőle. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon cuki lett! Májusban rám is vár egy ilyen témájú torta, addigra képbe kell hoznom magam ebből a meséből. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Pixie! Eredetileg egy autós verziót néztem ki, három figurával, de hát az embernek sokszor a saját dolgaira van a legkevesebb ideje. :( Kíváncsian várom a tiedet, 2 rajongód már biztos lesz. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...