Kipróbált receptek

2013. február 24., vasárnap

Harry Potter / Teszlek süveg torta

Ha jól emlékszem, 26 évesen olvastam el a Harry Potter első kötetét, aztán minden héten újra betértem a könyvesboltba, hogy megvegyem az addig megjelent részeket. Az utolsó megjelenésére 2 évet vártam tűkön ülve. Szerintem kevés ember van, aki ne ismerné a történetet, a Teszlek süveg osztja be a varázslóiskolába érkező újoncokat az iskola négy házának egyikébe.

A torta egy fiatal rajongónak készült, akinek az egész születésnapját e téma köré igyekeztek szervezni a szülei, remélem sikerült mindent beszerezni hozzá. Csak az ízt és méretet kellett egyeztetni, a külsőt tekintve nem lehetett vita. Ezután következett egy kis matematika, hogy ne nagyon legyenek leeső darabok, a kúp térfogatának számolgatása után végül egy 20x25cm-es piskótát töltöttem be tejszínes gesztenyekrémmel, hagytam fél napot dermedni, majd 4 részletben, ferdén vágytam ki a szinteket.


A szintek közé kisméretű tortalapot és vastag szívószálat rétegeztem merevítésként. A maradékot kakaóporral, lekvárral gyúrtam össze, majd a tortát lekentem vajas-porcukros krémmel. A kakaóporos masszából formáztam meg a kiugró darabokat. 

A bevonót világosbarnára színeztem, majd burkolás után kialakítottam a redőket. Víz, alkohol, és kakaópor keverékével kentem át legvégül a tortát.

Remélem az ünnepeltnek tetszeni fog, szerintem elég félelmetes lett, bár a könyv sem a mese kategóriába sorolható. A 3 éves lányom felismerte, hogy a kalapnak szeme, orra és szája van, remélem ez azt jelenti, hogy nem lőttem nagyon mellé. :) 

6 megjegyzés:

  1. Ámulok és bámulok! Rögtön felismertem! :) nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Egyáltalán nem lőttél mellé! Baromi jóó! :D Csak nehogy fel akarja venni hirtelen az ünnepelt! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Ma lesz a főpróba, remélem örülni fog neki. :)

      Törlés
  3. Eszéletlen!!! Imádom a Harry Pottert, nálunk a halloween telt potter-édességek bűvkörében, ráment a fél napom, de megérte :) (ha gondolod, nézd meg nálam) De ez... valami baromi jó!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Megnéztelek, nem semmi, nekem lehet nem lett volna hozzá türelmem. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...