Kipróbált receptek

2013. április 20., szombat

Némó nyomában torta

Kollégám 2 éve unokahúgának készült ez a torta. Megnéztünk pár képet a neten, hamar kiderült, hogy ebben a témában nem lehet már újat alkotni. Több emeletes csodatortát is láttunk, de a méret miatt maradtunk az egy szintes verziónál.


Hogy ne vesszen el Némó a torta tetején, figura helyett Sport szelet masszából egy nagyobb méretű halat készítettem. Az uszonyok esetében a fondantba jó sok keményítőt gyúrtam, hogy hamar megszáradjanak, és legyen tartásuk. 

A díszítésnél sem kellett túlságosan a fantáziámra hagyatkozni, szerintem nem is tudtam volna, mert annyi egyforma torta után az agyam már képtelen lett volna bármilyen újítást bevetni. 

Remélem sikerült örömet szerezni az ünnepeltnek, bár a tapasztalataim azt mutatják, ebben a korban is még inkább a szülőnek szól a torta. :)

2 megjegyzés:

  1. Helyes lett a torta!
    Igen, kétévesen szerintem sem a gyereknek élmény elsősorban egy ilyen torta, de fényképen majd megláthatja amikor már tudja értékelni (a tortát is meg a szándékot is).

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek a tortáid! Ha nem veszed tolakodásnak van valami Neked a blogomon, amit szeretnék átadni.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...