Kipróbált receptek

2011. október 30., vasárnap

Hello Kitty torta

Barátnőm kislányának készült ez a torta, aki ragaszkodott hozzá, hogy ne csak egy Hello Kitty fejet kapjon, hanem egész alakosat. A Tengerész Kitty Petra kedvenc pólóján szerepel,  így nem volt kérdés, hogy ezt mintázom meg. 


Maga a faragás nem volt túl bonyolult, inkább én bonyolítottam meg azzal az elején, hogy azt képzeltem nem lehet egyben anyagtakarékosan megsütni, csak úgy, ha a fejet elfordítom. Megint örültem, hogy állítható a négyszögletes tortaformám, mert így én szabhattam meg a pontos méretet. Megtöltöttem tejszínes-gesztenyés krémmel, majd dermedés után elkezdtem faragni. Kiderült, hogy egy az egyben kifaragható, a fej kiálló részét a leesett darabokból pótoltam, és szinte maradéktalanul sikerült hozzá felhasználni az összeset, a férjem nagy bánatára. 

A fejet és a testet külön-külön lekentem vajas-porcukros krémmel, majd Unidec-kel burkoltam. A díszítés már könnyen ment, bár nem mondom, hogy olyan hamar mint hittem. Apró dolgok viszik el az időt, a sablont is kicsit nagyobbra rajzoltam menet közben, a betűk sem két perc alatt készülnek el. 

De végre elégedett vagyok a mostani munkáimmal, nem azt mondom, hogy nem lehetne jobb, de két hete végre nyugodtabb vagyok "munka" közben. Lehet ez azért is van, mert érzem, hogy lassan vége lesz, nemsokára visszamegyek dolgozni 4 év után. Nem tudom, mennyi időm lesz a tortákra 2 gyerek, munka és sok utazás mellett, sajnálom is, hogy csak januárban kezdtem az egészet, és nem 3 évvel hamarabb. De tudom, hogy sokan csinálják ugyanezt, és valahogy működik, meglátjuk mennyi éjszakát vagyok képes feláldozni ezért, és a legfontosabb, hogy viseli majd a családom.

3 megjegyzés:

  1. Szerintem ez egy tökéletes torta. Semmi hiba nincs rajta. Szép a burkolása, igényesen kidolgozott, úgyhogy ne keress hibát rajta! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos lett, elégedett lehetsz vele teljesen. Legfeljebb egy kicsit kevesebb torta készül majd, csak bírd.

    VálaszTörlés
  3. Köszi Lányok! Igen, biztos kevesebbet fogok vállalni, számomra inkább az lesz nehéz, hogy nemet mondjak. Főleg ha valami nagy kihívás jön...és azok általában együtt jönnek, ugyanarra a hétvégére. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...