Kipróbált receptek

2012. március 9., péntek

Alice Csodaországban torta

"Ez most a kedvencem, az Őrült Kalapos kalapja. 

Nagyon megörültem neki, szerintem az eddigi legjobb felkérésem, és nagyon remélem, hogy még sok ilyen lesz :) Na nem mostanában, mert 4 gyerektorta vár rám a családban 1 hónapon keresztül, de ez a torta most sok erőt adott. Kár hogy csak ritkán lehet ilyet készíteni. Érdekes, hogy a környezetemben inkább a gyerekeknek kérnek tortát, a felnőtteket mintha elhanyagolnák


Gondolkoztam azon is, hogy nevezem a Webcukrász versenyre, de aztán - természetesen utólag - elolvastam a szabályzatot, és:

- nem készült fénykép 3 különböző szögből, vagy inkább nem elég nagy az eltérés a szögek között :)
-helyettem a pici lányom van lefényképezve, mert magamat elfelejtettem fényképeztetni, ő viszont már minden tortával fényképezkedik :)
-annyira nem tökéletes a kivitelezés, az airbrushom is eldugult, köpni azért nem köpte rá a festéket, de egy idő után már semmit nem csinált, így abba kellett hagynom a fújást, pedig még lett volna mit 
-az órán fordítva van a 6-os, és
-lehet a spagettiszár sem számít ehetőnek


.A tortához szögletes piskótát sütöttem, amit túrós citromos krémmel töltöttem meg, majd dermedés után két kört vágtam ki belőle, és egymásra helyeztem őket. Kalap formára faragtam, bevontam vajkrémmel, majd struktúra lappal mintázott Unidec-kel. Lefújtam zöld és fekete festék keverékével, majd lüszter festékkel csíkokat húztam rá. Az összes kiegészítő Unidecből készült, formázás után hagytam hogy dermedjen, és csak utána dolgoztam velük tovább, festettem meg őket lüszter festékkel."

Hát eddig írtam meg a bejegyzést vagy két hónapja, majd elraktam piszkozatba. :) Aztán miután a facebookon az ismerőseim rengeteg pozitív visszajelzést adtak vele kapcsolatban, mégis úgy döntöttem megpróbálkozom a nevezéssel, és elküldtem Némónak a képet, valamint egy karácsonyi közös képet, így indirekt módon beazonosítható voltam a tortával. :) A spagettit Némó ehetőnek minősítette, ezért indulhattam a versenyen, és végül diplomát kaptam a tortáért.

Remélem jövőre már felkészültebben , külön versenytortával tudok indulni, és javítani a helyezésen. Ezúton is köszönet Némónak és Lenkének, hogy ismét lehetőséget adtak, hogy megmérettessük magunkat.

Most azt hiszem végre ideje, hogy megbirkózzak az airbrush tisztítással, remélem megtalálom a papírját, hogy kell összerakni. :)

20 megjegyzés:

  1. Gratulálok a diplomádhoz! Szép lett a torta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Marisz! Örülök, hogy tetszik. :)

      Törlés
  2. Szerintem meg nem tudták hova rakni, hogy mi ez, pedig aki Kalapost látta Tim Burton átdolgozásában, abban bizony hatalmas élményt keltett a tortád! Nekem eszméletlenül tetszett, minden apró részlet és szín ott van, és úgy, ahogyan kell, a hatos megfordítva külön jó, hisz bolond a Kalapos nem? :)) Simán-lazán ott kellett volna lennie az érmesek közt, ez az én véleményem! Favorit volt, az első 15 közt írtam fel, és nem csak én, amikor még tippelgettünk, hogy na vajon ki hol végez. Légy büszke rá, eredeti, egyedi, profi darab! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dina, annyira jó érzés fogott el, amikor olvastalak. Nem hittem volna el, hogy valakinek még tetszik, azután, hogy ennyire "hátul", na jó, a középmezőnyben végzett. Azt hittem én vagyok elfogult, s bár láttam a hibáit, amiket írtam is, mégis annyira szerettem, és még mindig szeretem ezt a tortát...:) Tegnap óta én a mennyekben érzem magam a sok kedves hozzászólás miatt. :)

      Törlés
  3. Ez nagyonnagyon jól sikerült! Szerintem teljesen alulértékelték. :( Profi munka!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pixie, köszi. :) Annyira örülök, hogy ennyi Alice és Tim Burton fan van, és nemcsak én vagyok elfogult.

      Törlés
  4. Nekem is nagyon tetszett/tetszik a tortád. Elsőre Pixie-t sejtettem mögötte. ;-)
    Gyermekkoromban kedvenc olvasmányom volt az A., de filmen sosem láttam, valahogy kimaradt.
    Ismered a Ron Ben-Israel-féle torta változatot? Szerintem a te kalapod is van olyan szuper, mint az övé.
    http://nyccakegirl.files.wordpress.com/2011/06/bex_8574.jpg
    Egy szó mint száz, ügyes voltál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Galagonya, köszi. :) Az, hogy Pixie munkáját hitted mögötte...hát fülig ért a szám. :)Nem ismertem ezt a verziót, viszont elraktam az oldalt a kedvencekbe, gyönyörűek a torták, lesz mit mazsoláznom.

      Törlés
  5. Én odáig voltam érte, mikor láttam a versenyen, nagyon jól sikerült, szeretem a részleteit, nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katuci, köszönöm. :) Mostanában megint elgondolkoztam, érdemes-e tortáznom úgy, hogy az éjszakáimat kell feláldoznom, de most új erőt kaptam tőletek.

      Törlés
  6. Szerintem is eszméletlen! Leesett az állam tle! A zsűri nem tudom mit értékelt ennyire alul, de benézte, mert ez márpedig szuper! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tejszínhab, köszi. :)Számomra sokkal többet jelent a ti dicséretetek. :)

      Törlés
  7. Én is imádtam a tortádat! Gratulálok,mert csodaszép lett.
    Nekem is benne volt a 15 kedvencbe,és nagyon meglepett,hogy nem nyertél érmet!
    A zsűri jó lesz,ha a jövőben kicsit jobban kinyitja a szemét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Desszertke, köszönöm szépen. Most már nem is fontos nekem, milyen helyezést értem el, a ti visszajelzésetek sokkal-sokkal többet jelent nekem. :)

      Törlés
  8. Hát akkor most mi megszavaztunk neked egy nagy-nagy Blogoló Tortázók Közönségdíjának Érmét!!!
    Gratulálunk! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, köszi. :) Meg is jelöltem a bejegyzést a "Díj" címkével. :)

      Törlés
  9. Gratulálok! Nagyon ott van ez a torta,részletesen és szépen kidolgozott,igazán egyedi.Érmesek között lenne a helye.Ilyeneken meg ne gondolkozz,hogy érdemes-e tortáznod,NANÁ hogy IGEN!Ilyen csodás munkákat nem eldugni előlünk!

    VálaszTörlés
  10. Lizi, köszönöm. :) Nagyon szeretem ezt csinálni, de - ahogy szerintem sokan közülünk - sokszor elgondolkozom, lehet jobb lenne ha inkább aludnék helyette. Amióta visszamentem dolgozni, ez éjszakai díszítések sokat kivesznek belőlem. Persze a végeredmény, és a visszajelzések mindig kárpótolnak...

    VálaszTörlés
  11. Szia!!!

    hogy én mennyit kerestem a blogod! de végre követőd lettem! :)))

    az airbrush-al ha van gondod, nyugodtan keress meg!! nekem a tortád nagyon tetszett!
    Kricky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kricky, örülök, hogy tetszenek a tortáim. :) Szerintem keresni foglak, mert még a papírt sem találom, ami alapján szétszedhetem - vagy inkább összerakhatom... :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...