Kipróbált receptek

2012. március 29., csütörtök

Zümi torta

Nem tudom hányan ismerik ezt a kis figurát, szerintem akinek van az otthonában Disney csatorna, és legalább egy gyerek, már biztos találkozott vele. 

A Zümi kalandjai egy egész új rajzfilmsorozat...most kicsit ledöbbentem, rámentem Wikipédián, és látom hogy csak 13 rész készült belőle. Remélem nem itt van vége, mert a gyerekeim nagy rajongói, én ennek pedig csak örülök, addig sem néznek harcolós, öldöklős rajzfilmeket.


És akkor most pár szót a tortáról is. Mivel személyes kötődés alapján vállalok tortákat, ezt nem utasíthattam vissza, annak ellenére, hogy hét közben kellett elkészítenem. Alapja egy 12 szeletes kör alakú, házi csokikrémmel töltött torta volt, amit először oldalról csepp alakra faragtam, majd a leeső részeket a tetejére raktam, így nagyjából elnyerte a "Zümis" alakját. 


Lekerekítettem az éles széleket, majd átkentem vajas porcukros krémmel. A tortát csíkról-csíkra burkoltam, majd elkészítettem a kiegészítőket. A szemeket a hűtőszekrény folpackkal bélelt tojástartójában formáztam,egyszerűen belenyomogattam az Unidecet, végül kb. 10 perc hűtés után kifordítottam őket. A csápokhoz hosszú csíkot sodortam, majd csavaró mozdulatokkal végigtoltam benne egy cukorvirág drótot, és kis pihentetés után meghajlítottam őket. Mivel nem volt időm a szárnyakat tragantból legyártani, ezért a merevítéshez keményebb tortaalátétet vágtam formára.


Sajnos az éjszakai fényképezés miatt minden keményítőszemcse látszik a tortán, ami az életben egyáltalán nem volt látható. Ez szerencsére nem érdekelte a kis ünnepeltet, annyira örült a tortának, hogy megölelte, és megpuszilta.  :) Ennél szebb visszajelzés nem is kell nekem. 

A Facebook-ot látva pedig elmondhatom, hogy ez eddig a legsikeresebb tortám, mondjuk a lájkolók között erősen felülreprezentáltak a gyerekesek. :)

9 megjegyzés:

  1. Jaaaaj, hát ezt szó szerint megzabálnám :)

    VálaszTörlés
  2. Ksilányom meglátta ennek a tortának a kis képét, és azonnal közölte, hogy ő is ilyet szeretne majd a szülinapjára :) Tényleg nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  3. Annyira szeretem a tortáidat! Olyan szépen kidolgozod őket!

    VálaszTörlés
  4. Jó hírt hoztam, nézz be hozzám! :)

    VálaszTörlés
  5. Hát ez a torta tündéri lett.Mi isi imádjuk a mesét,így nekem is favorit a kis Zümi!!

    VálaszTörlés
  6. Kérlek nézz be hozzám van egy díjam számodra!

    VálaszTörlés
  7. Sajnos múlt héten nem sok időm volt a blogommal foglalkozni, így most egyben szeretném mindenkinek megköszönni a sok kedves megjegyzést. Nagyon jólesett, örülök, hogy ennyi embernek tetszik a tortám. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...