Kipróbált receptek

2013. február 9., szombat

Angry Birds torta

Ha jól számolom, ez a hetedik Angry Birds tortám. Nem szokásom egy tortát többször elkészíteni, így elég sokáig nézelődtem a neten, mit lehet még kihozni ebből a témából. Lemondani nem akartam, mert mostanában elvonási tüneteim lettek, így nagyon megörültem, amikor megláttam ezt a verziót.

Szerintem már nem lehet sok újat írni egy-egy torta készítéséről, szokás szerint napokkal korábban elkészültek a madarak, hogy legyen idejük száradni, majd következett a torta, dermedés után a burkolás.

A kastély eleinte fejtörést okozott, nem akartam azt is piskótából készíteni, féltem hogy labilis lenne, így az Alan Dunn féle házi virágmasszából készítettem az alapot (receptet ITT találtok hozzá). Kinyújtottam a cukormasszát, befedtem folpackkal, hogy ne száradjon ki amíg a mintát készítem, majd a téglalap alakú masszát ráfektettem két sodrófára, így szárítottam egy éjszakát. Másnap felállítottam az alapot, és radiátor közelébe tettem, hogy felgyorsítsam a száradást. Ezüst lüszter festéket és fekete porfestéket oldottam fel alkoholban, ezzel átkentem mindenhol.


A leburkolt tortába belenyomtam a kastélyt (előtte késsel körbevágtam az alap mintáját). Magam is meglepődtem, végül mennyire stabil lett. 

Összességében elégedett vagyok a tortával, pedig meglehetősen kritikus vagyok a saját munkámmal kapcsolatban, mindig azt érzem, még lehetne jobb. Most is sorolhatnám a hibákat, de nem teszem, mert nagyon jólesett készíteni. Szerintem már sokan éreztük, hogy vannak torták, amik szinte sosem akarnak elkészülni, vánszorog az idő, és nem haladunk vele, ha haladunk, valahogy nem az igazi...hát most ennek pont az ellenkezőjét éreztem. :)

És bevallom, örömmel tölt el, hogy rengeteg visszajelzést kapok, nemcsak ismerősöktől, de ismeretlenektől is, van hogy tanácsot kérnek, és ez számomra hihetetlen. Sokszor ezek lendítenek túl a mindennapok nehézségein, és ilyenkor érzem, hogy érdemes görnyedni a konyhában, fennmaradni éjszakánként...mert nem csak a magam öröméért teszem.

9 megjegyzés:

  1. Csodálatos mint mindig! Már nagyon hiányoltalak!Én 2 hét múlva készítem el az első angry birds tortámat :) Remélem sikerül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Millye. :) Szerintem simán megoldod, sokkal bonyolultabb tortáid voltak eddig, és ezek a figurák egyszerűbbek, mint ahogy kinéznek. :)

      Törlés
    2. Köszi, aranyos vagy! :)

      Törlés
  2. Zseniális :) Hercegemnek nem mutatom meg, mert még képes és ilyet kér ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Tőlem pont nem kérnek ilyeneket, annyit láttak, hogy már unják. :)

      Törlés
  3. De jó! Nagyon jól kitaláltad! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...