Kipróbált receptek

2011. szeptember 3., szombat

Villám McQueen torta

Jó sokára, de megkaptam az első Villám McQueen felkérésemet. Ez egy Verdás hónap lesz számomra, mert még jön Matuka is szeptember közepén.

Nagyon szeretem ezt a filmet, szóval szívesen vállaltam, szerintem legalább harmincszor láttam a fiamnak köszönhetően, és még mindig rá-rápillantok, ha megy, sőt volt, hogy még mindig néztem, mialatt Kristóf már lelépett játszani a szobájába.


Rengeteg ilyen torta található a neten, rengeteg leírással, hogy kell elkészíteni. Így nagyon nem is akarok belemenni a részletekbe, remélem elég rövid leszek. :) Úgy kezdek mostanában mindent, hogy "műszaki leírást" készítek, méretarányosan megtervezem a kész tortát. Egy 10-12 szeletes kör alakú torta térfogatát arányosítottam bele ebbe a tortába, így egy 14*28cm-es piskótát sütöttem végül. 4 lapot töltöttem meg csokikrémmel, dermesztettem a hűtőben fél napot, majd a piskóta sülés közben felpúposodott részét ragasztottam a tetejére, és ezzel együtt faragtam. Az autós tortáknál annyi könnyítést szoktam belevinni, hogy az oldalnézetet átrajzolom a monitorról, ezt rátűzöm két fogpiszkálóval a torta oldalára, majd ezt vágom körbe. Így nagyot hibázni már nem tudok a torta formáját illetően. Ezután a fiam kisautója alapján megfaragtam felülről is.


Érdekes, de a mostani tortáimnál bajban vagyok a burkolást illetően. Jobban törnek, ez lehet amiatt, hogy keményítőt használok a nyújtásnál porcukor helyett, de biztos bejátszik a meleg is. Na meg a piros szín is, emiatt elég repedezett lett a külső burkolat. 

Kicsit csaltam is, hiszen ostyát használtam az elejére. Nem akartam már erre időt "pazarolni", illetve még az Aranyhaj tortánál nyomtattattam ostyára, és a maradék részre ezt kértem. Szerintem sok időt spóroltam vele, és mivel 2 tortát is díszítettem egy éjszaka, ezért ez most nagyon jól jött.

Állítólag a 7 éves ünnepeltet jobban elvarázsolta a tűzijáték, de a vendégeknek nagyon ízlett és tetszett a torta.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, én is épp most estem túl a tűzkeresztségen. :-)

    VálaszTörlés
  2. Nekem az "autócsinálás" biztosan nem menne, műszaki analfabéta vagyok. Így hát mások autóit mindig megcsodálom.
    Katuci! Nem vinnél el vele egy körre?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...