Kipróbált receptek

2011. október 25., kedd

Angry Bird, avagy a piros madár tortája

Korábban már volt egy Angry Birds tortám, és imádtam a készítés minden fázisát. Hát most ezzel is így voltam, nagyon szeretem ezeket az arcokat. Mivel szorított az idő, ezért egy egyszerű verzióban egyeztünk meg, és ennek nagyon örültem. Egyrészt nem szeretek egy tortát kétszer megcsinálni, másrészt már régóta szerettem volna ezt a figurát tortaformába önteni.


Sima kerek piskótát sütöttem, házicsokikrémmel töltöttem, a tetejét direkt nem vágtam egyenesre, hogy térbelibbnek hasson. A gépről átmásolt sablon alapján körbevágtam, és a leesett pici darabokat összegyúrtam kevés darált keksszel, baracklekvárral. Ebből készült a bóbitája. Lekentem vajjal "higított" maradék házicsokikrémmel. Dermedés után Unidec-kel burkoltam (egész jól megbarátkoztunk, sőt...lehet maradok ennél a bevonónál), majd piros gél festéket feloldottam víz és alkohol keverékében, ezzel fújtam le a tortát. Így a korábban használt festék töredéke elég volt. Egy hátránya van, hogy utána vigyázni kell vele, ne cseppenjen rá víz, és ne nagyon sértsem meg a felületét, miközben ragasztom rá a díszítést.


A díszítés nagyon egyszerű, egy nehézség volt, a csőrét kellett lehetőség szerint élethűre mintázni. Hát így sikerült, sőt elégedett vagyok az eredménnyel. Kivételesen. :) De lehet csak mert imádom ezt a madarat. :)

12 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik,nagyon jó lett,hangulatos,és szép a piros és a fekete szín is,a feketét is fújtad,milyen festéket hígítottál ,pasztát a pirosnak?

    VálaszTörlés
  2. Nekem is ez a kedvencem az Andry Bird-ökből :) Pont a napokban gondolkodtam én is, h készítek egy ilyet, de akkor inkább vmi mást találok ki :) Airbrush-al fújtad le egyébként? Szuper jó lett!

    VálaszTörlés
  3. Imádom ezt is,de ezt tudod :))))

    VálaszTörlés
  4. Én nem ismerem ezt a figurát (hát már öreg vagyok), de a torta nagyon jó lett!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm mindenkinek, örülök, hogy másnak is tetszik. :)

    Ditta, a feketét nem fújtam, volt még egy kis maradék fekete fondantom szerencsére. Nem mertem volna bevállalni, hogy fújom, ahhoz még túlságosan kezdő vagyok airbrush témában. :) A piros szín Wilton piros, kicsi forró vízben higítottam, majd alkoholt adtam hozzá. Csak alkoholban nálam nem oldódik fel, csomós lesz. :(

    Desszertke, igen, tudom. :) Azóta mi is teljesen rákattantunk, a 4 éves fiam a férjem telefonján nyomja...na azért csak módjával engedjük. :)

    Tejszínhab, én még szívesen megcsinálnám a többi madarat is, bár félek, mindenkinek ez a piros a kedvence. Szóval szerintem te is tudsz még válogatni. :) Igen, airbrusht használtam, érdekes, mert az elején foltosnak tűnt, utána viszont nagyon szép homogén lett a felület.

    VálaszTörlés
  6. Tök jó lett! Nagyon jól eltaláltad az ábrázatát, hogy mérges legyen. Érdekes módon ezt mindenki szereti elkészíteni, mert annyira karakteres (még én sem szóltam le a sajátomat) :-)

    VálaszTörlés
  7. M@rti, köszi! :) Igen, nagyon hálás feladat, mert nagyon jó fejek, és nem is bonyolult figurák. A korábbi tortámnál is írtam, hogy ezzel érdemes kezdeni pl. a figuragyártást is, mert egyszerű, és mégis látványos. És ez a torta sem volt egy bonyolult menet, de mégis büszke vagyok rá. :)

    VálaszTörlés
  8. Netta

    Nagyon szép ez a torta! :) Megkérdezhetem, hogy rendelésre nem készítesz ilyet? a barátomnak szbaton lesz a szülinapja és ilyen tortát szeretnék neki csináltatni csak nem tudom, hogy hol!
    Én meg nem merek nekiállni mert nekem úgysem sikerülne! Nem vagyok túl ügyes tortakészítésben! :/

    VálaszTörlés
  9. Vagy szerinted ha ezt a képet beviszem egy cukrászdába akkor ott megcsinálják nekem?

    VálaszTörlés
  10. Netta, köszönöm. :) Szoktam vállalni, de mostanában már csak újdonságokat, nincs már túl sok időm tortázni. Ez a hétvége viszont már semmiképp sem jó. Vidd be nyugodtan cukrászdába, szoktak vállalni, csak időben szólj nekik. Mondjuk ez nem olyan bonyolult, szerintem még nem csúsztál ki az időből.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...